Ártalmas-e a média?

malware-297722_1280

A média hatása

A legfontosabb kérdés, amely a médiával kapcsolatos attitűdünket, hozzáállásunkat meghatározza, a média hatásával kapcsolatos szubjektív vélekedésünk. Mit gondolunk magáról a médiáról, illetve a média befogadóira gyakorolt hatásáról? Elképzeléseink, várakozásaink meghatározzák azt, hogyan értékeljük a médiával, internettel kapcsolatos híreket, újdonságokat; milyen témák és kérdésfelvetések fognak meg bennünket. (Például rákkatintottunk erre cikkre meglehetősen hatásvadász címe miatt vagy ellenére.)

Ha saját véleményünket, illetve a média közvetítette információkat képessé válunk ebben a kontextusban elhelyezni, jobban megértjük magunkat, és az új jelenségeket is. Nem új ez a kérdés – Rousseau híres, a civilzáció előrevivő hatásával kapcsolatos esszéje volt talán az első, amely ezt a kérdést feszegette.

Médiaoptimizmus – médiapesszimizmus

A médiaoptimista megközelítés, a médiával szemben megfogalmazott túlzott elvárásokat képviselők szerint egy új technológia megjelenése mindig jobbá teszi a társadalmat. Az életünk egyszerűbbé válik, a tudás egyre több ember számára válik egyre könnyebben hozzáférhetővé, és a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésének eszköze is lehet.

A médiapesszimisták ezzel szemben azt gondolják, a média alapvetően káros hatást gyakorol a társadalomra; a hozzá kapcsolódó használati szokások, a életmód változása, a régi tudás elavulása, a pornográfia és az erőszakos médiatartalmak terjedésével, a manipulációval az emberek kiszolgáltatottabbakká, rosszabbakká válnak.

Ez a két megközelítés napjainkban is jelen van, akár az internet és a gyermekek viszonyának kontextusában, akár az online eszközök oktatási célú alkalmazásának kérdéseiben. Előbbiekre a pesszimizmus jellemző: az évente megrendezett, Az internet hatása a gyermekekre konferencia-sorozat előadói általában rendőrők, kibervédelmi szakemberek, bírók és gyermekvédelmi szakértő; a hangsúly pedig egyértelműen a veszélyeken van (az idei konferencia kiemelt témája a szexting volt). A gyerekek tudatlan, ártatlan áldozatokként jelennek meg; az internet maga pedig furcsa,veszélyes, idegen terepként, amely a “rosszat” erősíti, és amelyet “mások” hoznak létre és használnak.

Az egyértelműen médiaoptimista megközelítés figyelhető meg például  a digitális bennszülöttek (Don Tapscott) fogalmának kialakításában – ez az elmélet azóta meghaladottá is vált, nyilvánvaló lett, hogy pusztán az, hogy valaki digitális eszközök között nő fel, nem jelenti, hogy valóban érti, tudatosan használja azokat. A digitális eszközök tanórai alkalmazásának hívei, az oktatási célú alkalmazások fejlesztői nyitottan, érdeklődve fordulnak az újdonságok felé, és bátran próbálnak ki minden új eszközt és alkalmazást. Sokan egyértelműnek tartják, hogy egy új technológia vagy alkalmazás az osztályteremben mindenképpen hatékonyan működik majd. Sok ilyen próbálkozás azonban azért fullad kudarcba, mert a használó nem méri föl a lehetőségeket és veszélyeket, illetve pusztán eszközként tekint az új alkalmazásokra, nem figyelve a felvethető tartalmi – elméleti kérdésekre.

A média hatása a médiaműveltség felfogásában

A médiaműveltségről szóló diskurzusban is megjelenik ez a fajta kettősség, ott azonban a második, “optimista” megközelítés lényegesen reálisabb, kritikusabb szemléletű.

David Buckingham Médiaoktatás című, magyarul is megjelent kötetében az első az úgynevezett “védőoltás-modell”, amely már az 1930-as években megjelent első, a tömegmédia iskolai használatáról szóló tankönyvben szerepel, célja megtanítani “különbséget tenni és ellenállni” a média felszínes és káros üzeneteinek – a leleplezés pedig automatikus elutasítást von maga után. Ez a paradigma él tovább abban a gondolkodásban, amely szerint a biztonságos internethasználat tanításakor elsődleges célunk a veszélyekkel való szembenézés; mutassuk be, ismertessük fel, és tanítsuk meg a védekezés lehetőségeit. Ez a modell a médiát (jelen esetben az internetet) alapvetően félelmetes, veszélyes terepnek mutatja be. Ez a megközelítés azonban káros, hiszen eltorzítja az arányokat, és nem fektet hangsúlyt a pozitív példákra, a biztonságos és élvezetes internethasználatra.1 Buckingham hívja fel a figyelmet a védőoltás-paradigma kizárólagos használatának egy kevéssé nyilvánvaló veszélyére: arra, hogy ez beszédmód torzíthatja a témáról szóló valódi osztálytermi kommunikációt; a gyerekek könnyen azonosulnak a felnőtt elutasító nyelvével, valódi gondolataik, problémáik azonban nem kerülnek napvilágra.

A másik, ezzel párhuzamos modell a felkészítésé: a média- (internet)használókat nem elsősorban “megóvni” szeretné, hiszen a médiát a lehetőségek terepének tekinti; a médiatudatosságra nevelés célja ezek szerint “felkészíteni”, “felvértezni” (empowering) arra, hogy önállóan képesek legyen tudatos, felelős a médiahasználatukra vonatkozó döntéseket hozni, hogy jobban megértsék az őket körülvevő (média)világot, aktívabb részeseivé váljanak. Ebben természetesen a veszélyek felismerése, elkerülése, kezelése is benne foglaltatik, a befogadót azonban nem a média passzív áldozatának, hanem aktív és tudatos használónak tételezi.

1Ezt az álláspontot képviseli a London School of Economics-en futó Media Policy Project is. http://blogs.lse.ac.uk/mediapolicyproject/

Hozzászólások lezárva.