Mit tudhat rólunk a Google?

A Google lényegesen több egyszerű keresőnél. Számos funkciót egyesít, amelyeket akár együtt is elérhetünk, egyetlen felhasználói fiókon keresztül. A Google szolgáltatásai nagyon kényelmesek, ráadásul ingyenesek.

Ezeknek a szolgáltatásoknak a használatával rengeteg személyes adatot adunk át a Google-nak. A naptárunkat a telefonkönyvünkkel szinkronizálja, felismeri, hová járunk dolgozni, és hol parkol az autónk.

Ezen információk segítségével a Google (a Facebook ugyanígy), egy profilt állít össze rólunk, és az így megszerzett információkat használja. Állítása szerint azért, hogy a felhasználói élményt teljesebbé tegye, minél személyre szabható legyen. Valójában azonban a személyes adatainkkal fizetünk az ingyenes szolgáltatásért, ezeket az információkat reklámcélra használja. A gyanútlanul kiadott személyes adatok veszélyei mellett arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az óriás digitális archívumok is sérülékenyek, illetve a hatalommal való visszaélés lehetősége, a demokratikus alapjogok korlátozása is lehetségessé válhat.

A legfontosabb, hogy tudatában legyünk annak, hogyan változtathatjuk meg az adatvédelmi beállításokat, illetve értsük meg, döntsünk tudatosan a kényelem és a rizikó helyzeteiben.

Hirdetési beállítások

https://www.google.com/settings/u/0/ads/authenticated?hl=hun

Kattintson erre az oldalra (miközben be van jelentkezve fiókjába). A Google azt tudja rólam, hogy többek között a piperecikkek, Kelet-Ázsia zenéje és a mobiltelefonok érdekelnek. Ez nem tökéletesen jellemző,  az életkoromat és a nememet viszont eltalálta, 35-44 év közötti nőnek gondol. Az oldalon ki lehet kapcsolni, illetve változtatni, személyre szabni a beállításokar.

Keresési történet

Az internetes és alkalmzástevékenységek (Keresési történet) oldalon látható, hogy a Google minden egyes keresésünket elmenti.

https://history.google.com/history/?utm_source=help

Ezek segítenek az érdeklődési körünk feltérképezésében, célzott reklámok elhelyezésében. A keresési előzmények ezen az oldalon kitörölhetőek: ha a fönti három pöttyre kattintunk, megtaláljuk a lenyíló menüt.

Helyelőzmények, idő

Az idővonal a helyelőzményeket és időt tárolja, ha engedélyeztük a Google-nak, hogy kövessen minket, itt a mozgásunkat látja.

https://www.google.com/maps/timeline?pb=!1m9!2m8!1m3!1i1990!2i0!3i1!2m3!1i2090!2i0!3i1!2m2!6b1!7b1!3m10!1m9!2m8!1m3!1i2015!2i11!3i8!2m3!1i2016!2i3!3i6!5m0!6b1!7m3!4m1!2i8741!7e94

 

A cikk forrása: http://www.eavi.eu/limit-google-ability-track-you/?platform=hootsuite

Ártalmas-e a média?

malware-297722_1280

A média hatása

A legfontosabb kérdés, amely a médiával kapcsolatos attitűdünket, hozzáállásunkat meghatározza, a média hatásával kapcsolatos szubjektív vélekedésünk. Mit gondolunk magáról a médiáról, illetve a média befogadóira gyakorolt hatásáról? Elképzeléseink, várakozásaink meghatározzák azt, hogyan értékeljük a médiával, internettel kapcsolatos híreket, újdonságokat; milyen témák és kérdésfelvetések fognak meg bennünket. (Például rákkatintottunk erre cikkre meglehetősen hatásvadász címe miatt vagy ellenére.)

Ha saját véleményünket, illetve a média közvetítette információkat képessé válunk ebben a kontextusban elhelyezni, jobban megértjük magunkat, és az új jelenségeket is. Nem új ez a kérdés – Rousseau híres, a civilzáció előrevivő hatásával kapcsolatos esszéje volt talán az első, amely ezt a kérdést feszegette.

Médiaoptimizmus – médiapesszimizmus

A médiaoptimista megközelítés, a médiával szemben megfogalmazott túlzott elvárásokat képviselők szerint egy új technológia megjelenése mindig jobbá teszi a társadalmat. Az életünk egyszerűbbé válik, a tudás egyre több ember számára válik egyre könnyebben hozzáférhetővé, és a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésének eszköze is lehet.

A médiapesszimisták ezzel szemben azt gondolják, a média alapvetően káros hatást gyakorol a társadalomra; a hozzá kapcsolódó használati szokások, a életmód változása, a régi tudás elavulása, a pornográfia és az erőszakos médiatartalmak terjedésével, a manipulációval az emberek kiszolgáltatottabbakká, rosszabbakká válnak.

Ez a két megközelítés napjainkban is jelen van, akár az internet és a gyermekek viszonyának kontextusában, akár az online eszközök oktatási célú alkalmazásának kérdéseiben. Előbbiekre a pesszimizmus jellemző: az évente megrendezett, Az internet hatása a gyermekekre konferencia-sorozat előadói általában rendőrők, kibervédelmi szakemberek, bírók és gyermekvédelmi szakértő; a hangsúly pedig egyértelműen a veszélyeken van (az idei konferencia kiemelt témája a szexting volt). A gyerekek tudatlan, ártatlan áldozatokként jelennek meg; az internet maga pedig furcsa,veszélyes, idegen terepként, amely a „rosszat” erősíti, és amelyet „mások” hoznak létre és használnak.

Az egyértelműen médiaoptimista megközelítés figyelhető meg például  a digitális bennszülöttek (Don Tapscott) fogalmának kialakításában – ez az elmélet azóta meghaladottá is vált, nyilvánvaló lett, hogy pusztán az, hogy valaki digitális eszközök között nő fel, nem jelenti, hogy valóban érti, tudatosan használja azokat. A digitális eszközök tanórai alkalmazásának hívei, az oktatási célú alkalmazások fejlesztői nyitottan, érdeklődve fordulnak az újdonságok felé, és bátran próbálnak ki minden új eszközt és alkalmazást. Sokan egyértelműnek tartják, hogy egy új technológia vagy alkalmazás az osztályteremben mindenképpen hatékonyan működik majd. Sok ilyen próbálkozás azonban azért fullad kudarcba, mert a használó nem méri föl a lehetőségeket és veszélyeket, illetve pusztán eszközként tekint az új alkalmazásokra, nem figyelve a felvethető tartalmi – elméleti kérdésekre.

A média hatása a médiaműveltség felfogásában

A médiaműveltségről szóló diskurzusban is megjelenik ez a fajta kettősség, ott azonban a második, „optimista” megközelítés lényegesen reálisabb, kritikusabb szemléletű.

David Buckingham Médiaoktatás című, magyarul is megjelent kötetében az első az úgynevezett “védőoltás-modell”, amely már az 1930-as években megjelent első, a tömegmédia iskolai használatáról szóló tankönyvben szerepel, célja megtanítani “különbséget tenni és ellenállni” a média felszínes és káros üzeneteinek – a leleplezés pedig automatikus elutasítást von maga után. Ez a paradigma él tovább abban a gondolkodásban, amely szerint a biztonságos internethasználat tanításakor elsődleges célunk a veszélyekkel való szembenézés; mutassuk be, ismertessük fel, és tanítsuk meg a védekezés lehetőségeit. Ez a modell a médiát (jelen esetben az internetet) alapvetően félelmetes, veszélyes terepnek mutatja be. Ez a megközelítés azonban káros, hiszen eltorzítja az arányokat, és nem fektet hangsúlyt a pozitív példákra, a biztonságos és élvezetes internethasználatra.1 Buckingham hívja fel a figyelmet a védőoltás-paradigma kizárólagos használatának egy kevéssé nyilvánvaló veszélyére: arra, hogy ez beszédmód torzíthatja a témáról szóló valódi osztálytermi kommunikációt; a gyerekek könnyen azonosulnak a felnőtt elutasító nyelvével, valódi gondolataik, problémáik azonban nem kerülnek napvilágra.

A másik, ezzel párhuzamos modell a felkészítésé: a média- (internet)használókat nem elsősorban “megóvni” szeretné, hiszen a médiát a lehetőségek terepének tekinti; a médiatudatosságra nevelés célja ezek szerint “felkészíteni”, “felvértezni” (empowering) arra, hogy önállóan képesek legyen tudatos, felelős a médiahasználatukra vonatkozó döntéseket hozni, hogy jobban megértsék az őket körülvevő (média)világot, aktívabb részeseivé váljanak. Ebben természetesen a veszélyek felismerése, elkerülése, kezelése is benne foglaltatik, a befogadót azonban nem a média passzív áldozatának, hanem aktív és tudatos használónak tételezi.

1Ezt az álláspontot képviseli a London School of Economics-en futó Media Policy Project is. http://blogs.lse.ac.uk/mediapolicyproject/

Így érdemes gyereknek mobilalkalmazást választani

iphone-993185_1920

Az amerikai szakirodalom egyértelmű állásfoglalása, hogy vannak valóban szép és hasznos, óvodáskorú gyerekeknek szóló mobilalkalmazások. Ez valószínűleg igaz, és bár nem hiszek minden fejlesztő játékban, cd-ben és iskolaelőkészítő foglalkozásban sem, a szabad játék fejlesztő erejében viszont igen, nem gondolom bűnnek, ha egy óvodás a digitális technológiával találkozik. Mégis nagyon oda kell figyelni akkor, amikor a gyerekünk kezébe adjuk a telefont vagy a tabletet: a tulajdonviszonyokkal (ez az enyém) és a képernyőidővel (azzal, hogy mennyi ideig játszunk egyszerre) kapcsolatos döntéseket előre hozzuk meg!
Semmiképpen ne vegyen részt az alkalmazások kiválasztásában – ez a mi hatáskörünk. Nagyon sok szempontot kell mérlegelnünk.

Könyvet választani lényegesen könnyebb – elolvasunk néhány kritikát, belelapozunk a boltban, esetleg utánaolvasunk a szerzőnek a neten. Az appnál bonyolultabb a helyzet. Megnézhetjük az ajánló videót, és elolvashatjuk az app/play store értékeléseit, de ez kevés. Az értékelések sokszor megbízhatatlanok vagy fizetettek – érdemes az ismerősök körében érdeklődni, kisgyerekes Facebook-csoportokban tájékozódni, vagy az ovistársak szüleivel megosztani a kérdéseket. Az amerikai CommonSenseMedia oldalán valódi, életkort szerinti, részletes leírásokkal támogatott elemzések olvashatók. Csak akkor ismerhetjük meg valóban az alkalmazást, ha letöltöttük – akár fizettünk is érte. Mindenképpen ki kell próbálni, mielőtt a gyermekünk kezébe kerül.

Néhány általános javaslat a választáshoz:

Legyen könnyen használható, az életkorának megfelelő

  • Az alkalmazásokra életkor szerint is kereshetünk
  • Semmiképpen sem tartalmazzon erőszakos, ijesztő vagy pornográf tartalmat
  • Egyszerű rajzok
  • Könnyen érthető, grafikus utasítások (ez különösen az angol nyelvű alkalmazások miatt fontos)
  • Lehetőleg ne legyenek alkalmazáson belüli vásárlások. Sok olyan app van, amely játék közben kínál föl újabb vásárlási lehetőségeket (pályák, eszközök, matricák stb.), amelyeknek nehéz ellenállni. Figyeljünk, hogy a gyerek semmiképpen sem vásárolhasson egyedül.
  • Ne legyen benne reklám (legfeljebb minimális, életkorának megfelelő, de inkább fizessünk a reklámmentességért)
  • Tudjon vele önállóan játszani (természetesen azért legyünk mi is a közelben.)

Tanulhasson vele (vagy ne)

  • Ha fontosnak tartjuk találhatunk betűket, számokat, formákat (angolul!) tanító játékokat.
  • Esetleg olyanokat, amelyek érzéseket, viselkedési mintákat, problémamegoldást gyakoroltatnak, vagy az élet egy hétjköznapi területét mutatják be.
  • Még jobb, ha a felnőttnek van beleszólása a játék irányításába, lehetőségek választásába.

Legyen az érdeklődését felkeltő, nem fiús vagy lányos

  • Olyat válasszunk, amiről azt gondoljuk, megfelel az érdeklődésének (például tigriseset vagy kiskonyhásat)
  • Ne babarózsaszín – sötétkék, hanem sokszínű színvilágot keressünk
  • Nyugodtan letölthetünk fiúnak öltöztetős, lánynak traktoros játékot.
  • A témák se sztereotipikusak legyenek, ne babát és autót, hanem például dinoszauruszosat válasszunk
  • Lehetőleg kerüljük a mesefilmekhez kapcsolódó játékokat, hogy ne alakítsunk ki túlzott kötődést egy témához.

Adatvédelem, biztonság

  • Ez nem csak a gyerekeknél nagyon fontos, de a szabályok itt még szigorúbbak.
  • Ne kívánjon az app semmiféle regisztrációt.
  • Legyen adatvédelmi beleegyező nyilatkozat, és olvassuk el alaposan.
  • Ha van benne kommunikációs lehetőség (ez nagyon ritka a kicsiknek szóló appoknál), figyeljünk arra, hogy csak ismerősökkel (családtagokkal) beszélgethessen.

A Common Sense Media ajánlója

A Common Sense Media alkalmazáskeresője

Gyerekek és képernyők – középúton a félelem és a túlpörgés között

http://blogs.lse.ac.uk
A mai szülők teljesen meg vannak keveredve a számos, egymásnak ellentmondó, a média hatásáról szóló információval kapcsolatban – mondja Sonia Livingstone, a London School of Economics kutatója, aki harminc éve foglalkozik technológia és család kapcsolatával. Jeleneg a Parenting for a Digital Future (Gyermeknevelés a digitális jövőért) című projektet vezeti, amelyből kutatási adatokat és egy könyvet (The Class, 2016.) is publikált.

Az nprEd interjújában arról beszél, mennyire nagy szükség lenne arra, hogy a szülők a pozitív hozzáállást elősegítő üzeneteket, tanácsokat is kapjanak.

Néhány gondolat, példa a pozitív megközelítésre:

  • Ha kilépünk az utcára, arról beszélünk, hogy moziba megyünk, vagy sétálni. Nem jegyezzük meg minden alkalommal: Ja, és vigyázz, el ne üssön egy autó. Az autóbaleset veszélye éppen annyira létező és valóságos veszély, mint a gyermekpornográfia vagy az öngyilkosság lehetősége az interneten, mégsem beszélünk erről folyamatosan.
  • A szülők azért vásárolnak eszközöket és alkalmazásokat, mert azt gondolják, hasznosak és élvezetesek lesznek. Ne mindig azt kérdezzük: “Miért játszol ennyit ezzel a játékkal?” Inkább ezt: “Ez ennyire érdekes? Hadd nézzem, hogy csinálod?”. A családi, közös tévézés azért fontos, mert a képernyőn látottak lehetőséget nyújtanak a beszélgetésre. Akár olyan, kényes témák is szóba kerülhetnek, amelyekről egyébként nem beszélünk.
  • A felügyeleti eszközök használata kényes kérdés; ha a szülő néha együtt játszik a gyerekével, és látja a képernyőn felbukkanó kéretlen pornóreklámokat, vagy idegeneket a gyerek ismerősei között, – ugyanúgy információt szerezhet, mint ha rendőrként viselkedne.
  • Olyan bizalmi légkört kell teremteni, amelyben a gyerek oda mer jönni, és beszélni az internettel kapcsolatos problémákról, aggodalmakról.

 

További tanácsok, élményszerű, gyakorlati lehetőségek szülőknek: a Programok menüpontban.

Médiakritika, médiatudatosság, Disney-hercegnők

http://www.playbuzz.com/magicnarwhal10/which-disney-princess-are-you
http://www.playbuzz.com/magicnarwhal10/which-disney-princess-are-you

A médiatudatosságra, tudatos médiahasználatra nevelés egyik legfontosabb célja, hogy tudatos, aktív, motivált állampolgárokat neveljen. A gyerekek médiafogyasztásakor a felnőtteknek nem csak a képernyőidőre, az életkornak megfelelő tartalmakra kell odafigyelniük – hiszen, mivel a gyerekek szabadidejük nagy részét médiafogyasztással töltik – kultúrájukat a média által közvetített tartalmak, értékek, szerepek határozzák meg.

A Disney-hercegnők univerzuma azért nagyszerű példa ennek a jelenségnek a vizsgálatára, mert célcsoportja, a 3-8 éves lányok számára szinte elkerülhetetlen, elsősorban a hozzákapcsolódó merchandising termékek kapcsán. A Disney, a hercegnő-romantika ugyanakkor a legtöbb szülőben nosztalgikus érzéseket kelt, bár felnőttként (újra)nézve ezeket a rajzfilmeket, illetve elkerülni próbálva az elkerülhetetlen termékeket felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a világhoz.

A téma kutatója, Rebecca Hains amerikai gyermekkultúra-szakértő elsősorban a kislányok testképére, világlátására, a nemi szerepekre és a (nemi és rasszista) sztereotípiákra hívja föl a figyelmét könyvében.

A Disney-hercegnők témájának vizsgálata azonban nem új. A legtöbb kritika szerint ezek a lányok passzívak, saját problémáikat nem tudják egyedül megoldani, nincsen céljuk a férjhezmenésen kívül – az első adandó hercegbe beleszeretnek és azonnal hozzámennek feleségül (A Jégvarázs című film, amely az elős a Disney-hercegnőkkel kapcsolatos kritikák széles nyilvánosságra kerülése után már reflektál erre a kérdésre – Annát többen is megkérdezik, biztos-e benne, hogy férjhez akar menni valakihez, akit aznap ismert meg, és ez aztán rossz választásnak is bizonyul.) Egyetlen feladatuk, hogy idealizáltan szépek és fiatalok legyenek, míg az idősebb női szereplők (a gonosz mostohák, vagy Ursula Ariel történetéből) irigyek, gonoszak, és hatalmat akarnak – ez pedig negatív tulajdonság ezekben a filmekben. (Talán ennek ellenpontjaként Szófia hercegnő már kislány, és mellette szerepel szép és fiatal édesanyja is, a Jégvarázsban pedig két hercegnő is szerepel, akik egyáltalán nem tipikusak. A szakirodalom Mulant és Meridát is a pozitív példák közé sorolja.)

Lássunk néhány a témához kapcsolódó kutatást, tanulmányt:

  • Michele Garofalo A Jó, a Rossz és a Csúf – kritikai médiajártasság tanítása című 2013-as tanulmány szerzője fókuszcsoportos kutatásban két csapatnyi gyereknek szabadon, illetve irányított kérdések alapján beszélgetniük kellett a Disney-filmekről. A kutatásból az derült ki, hogy irányított kérdésekkel a 7-11 éves lányok körében nagyon rövid idő alatt el lehet érni, hogy maguktól reflektáljanak kritikusan a látottakra – vagyis a médianevelésnek már nagyon rövid távon haszna van.
  • 2016 januárjában a médiát bejárta az az információ (egyelőre még csak a kutatás zajlik, amelyből részleteket mutattak be), amely szerint két amerikai nyelvész, Carmen Fought és Karen Eisenhauer a hercegnős Disney-filmekben vizsgálja a párbeszédeket a nemi szerepek szempontjából. Legfontosabb az az eredményük, hogy ezekben a filmekben sokkal kevesebbet beszélnek a női karakterek, mint a férfiak, akkor is, ha a cím- és főszereplő is nő. Érdemes megnézni ezt a grafikont abból a szempontból is, hogy látható rajta a Disney-hercegnős filmek „evolúciója”, a korai trió (Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika), aztán a „reneszánsz” A kis hableánytól a Mulanig, majd 2009-től, a „modern” filmek, az egyre önálóbb, aktívabb és érdekesebb hercegnőkkel, azonban ezek közül is egyedül a Meridában beszélnek többet nők, mint férfiak.
  • Egy még ennél is újabb, 2016 júniusában publikált tanulmány alapjául szolgáló kutatásban Sarah M. Coyne 198 óvodáskorú gyereket vizsgáltak, hogy kiderüljön, milyen hatással vannak a Disney hercegnők a gyerek viselkedésére, önbizalmára, testképére. A kutatás eredménye nagyon érdekes: természetesen kiderül belőle, hogy azok a lányok, akik több Disney hercegnővel kapcsolatos médiatartalmat fogyasztanak, tárgyat birtokolnak sztereotipikusabban gondolkodnak a női szerepekről, kevésbé gondolták magukat alkalmasnak természettudományos pályára, és a testképükkel is problémák voltak. Azok a fiúk, akik ezeket a filmeket nézték, viszont magabiztosabbnak és segítőkészebbnek érezték magukat.

Két fontos területről beszélünk tehát: a sztereotípiákról és a testképről. A média, mint egyre meghatározóbb forrás nem csak információt, hanem értékrendet, világképet is közvetít. Ezért nagyon veszélyes mind a korlátozott női szerepek (passzív, tehetetlen, önmagvalósításra képtelen, a férfiaknak alárendelt), mind a testkép (idealizált felnőtt női alkat) szempontjából. A tudatos, kritikus médiahasználatra nevelés már a legfiatalabb befogadókat is felvértezi e hatások ellen. A szülők és pedagógusok szerepe ezen a területen is nagyon fontos.

Rebecca Hains négy pontban foglalja össze, hogy mi tehet a szülő:

1.) Mutassa meg saját értékeit: például, hogy a szépség nem minden, hogy az okosság, önállóság fontos, hogy különböző típusú, érdeklődésű, külsejű embereket ismerünk, hogy mennyiféle könyv, film, felfedezendő terület van a világon. Ide tartozhat a médiakedvencekről való beszélgetés is.

2.) Helyes média-étrend kialakítása: ez vonatkozik a képernyőidőre, és arra is, hogy a gyermek sokféle médiatartalommal (könyvekkel is) találkozzon, amely különféle értéket közvetítenek. Itt is megjegyzendő, hogy kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyő előtt ülés, a 2-4 éveseknek napi egy, idősebbeknek napi legfeljebb két óra engedélyezett.

3.) Közös médiafogyasztás. Fárasztónak tűnik, de a médiaértésre nevelés legfontosabb eszköze. Nézzük együtt a képernyőt, fejezzünk ki érzéseket, kommentáljuk a látottakat, és beszélgessünk a gyerekekkel róla.

4.) A médiaszövegek létrehozásáról: tanítsuk a gyerekeket életkoruknak megfelelően arra, hogy a médiaszövegek emberek – szerzők – művei, éppen ezért egyéni véleményt tükröznek. Ez segíthet a sztereotípiák későbbi tudatosításában. Beszélhetünk arról, hányan készítenek egy filmet, hogyan rajzolják, kik a szinkronhangok stb.

Rebecca Hains ezt a módszert popkultúra-coaching-nak hívja, könyvében pedig részletesen is kifejti tanácsait.

 

Empátiára nevelés a digitális korban

Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia
Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia

Korábbi, a digitális függőségekről szóló szövegem  felsorolásából (nyilván számos egyéb mellett) kimaradt egy olyan elem, amely talán elsősorban azt a generációt érinti, amelynek már természetes lételeme a közösségi média (Millennials, Z-generáció).

A szelfi-szindróma a definíció szerint akkor válik „betegséggé”, ha naponta háromnál többször posztolunk szelfit magunkról. Az önmagunkkal való túlzott elfoglaltság persze nem a közösségi oldalak terméke; a nárcizmus az orvosi szakirodalomban is részletesen leírt személyiségzavar; az ilyen ember énközpontú, mások érzéseit nem veszi figyelembe, kapcsolatai felszínesek, pusztán az elismerésre vágyik. Saját jelentőségét irreálisan felnagyítja.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek a vonások könnyen felerősödhetnek a közösségi média intenzív használatával, a folyamatos online jelenléttel. Ha pozitív szempontból nézzük, az online identitás megteremtése önismeretet, tudatosságot követel. Az émárka kifejezetten arra vonatkozik, hogyan használhatjuk karrierünk szempontjából tudatosan a közösségi médiát önmagunk megjelenítésére – ez pedig minden kétséget kizáróan hasznos. Ha azonban valaki nem tudatosan használja önkifejezésre a közösségi médiát, könnyen elvesztheti józan ítélőképességét, és tulajdoníthat magának túlzott (és visszaigazolható) jelentőségét.

Éppen ezért tartjuk napjainkban, a médiatudatosságra nevelés, a digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen részének az empátia fejlesztését is. Ez segíthet abban, hogy (a gyerekek is) a virtuális világban zajló eseményeket megfelelően értékeljék, saját szerepüket, helyüket reálisan lássák. Ne tulajdonítsanak túl nagy szerepet a várt komment elmaradásának; és képesek legyenek a nem-virtuális világban is az érzelmek felismerésére, kezelésére.  Az empátiafejlesztés az a terület, amely segíthet az online megfélemlítés, a cyberbullying visszaszorításában – a megfélemlítő, agresszor sokszor nem is tudatosítja tettének valódi hatását.

Amerikában természetesen ennek is van szakértője. Dr. Michele Borba éppen ezzel a területtel foglalkozik, legújabb könyvében, és blogjának „unselfie” rovatában rengeteg hasznos tanács olvasható.

Michele Borba a túlzott digitális eszközhasználat egy olyan elemét is kiemeli, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig nagyon fontos – ha a gyerek túlságosan sok időt tölt online, nem tanulja meg az offline érzelemkifejezést – kevésbé ismer föl arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat; ezzel kommunikációja sokkal korlátozottabbá válik. Így nehezebben teremt kapcsolatokat, szociális élete is korlátozottabb lesz, önbizalma sérül. Érdemes tehát a szülőknek, tanároknak energiát fordítani az empátiára nevelésre. Ebben segít a sok beszélgetés, az udvariasság, kevesség, az olvasmány- és filmélmények, amelyek a szereplőkkel való azonosulást teszik lehetővé. Dr. Borba a sakkot is ilyen területnek látja: hiszen itt is mások fejével kell gondolkodnunk.

Az empátia fejlesztése általános gyakorlatokkal is megvalósulhat, magyar nyelven innen inspirálódhatunk, angolul pedig itt található egy remek óravázlat, segédanyagokkal.

Három gyakorlat, amely egyszerre fejleszti az empátiát és a médiatudatosságot:

  • Nézőpontváltás: a médiaüzenetek értelmezése sokszor érinti a szerzőség kérdését, a médiapedagógia öt alapgondolata közül az elsőt. Ha ezt a szöveget valaki írta, a képet fényképezte, érdemes kitalálni, mi lehetett a célja, mire gondolt közben. A reklámot a termék gyártói készíti, hogy eladja, népszerűsítse termékét. Az újságíró nézőpontjától függ, hogyan mutatja be cikkében (vagy videójában) mondjuk a nehéz sorsú, börtönbe került fiatalt. Empátia és médiatudatosság-szempontból egyaránt azt vizsgáljuk, mi mozgatja a másik embert.
  • Befogadók, értékek, identitás: A médiapedagógia nézőpontjából is nagyon fontos az empátia szerepe, a médiapedagógia öt alapgondolata közül a  harmadik (Különböző befogadók különbözőképpen értékelik a média üzeneteit.) éppen erről szól; meg kell érteni, hogy ugyanaz a médiaüzenet különböző felhasználók számára más – más jelentéssel bírhat. Keressünk olyan médiaszövegeket, amelyek várhatóan megosztják majd az osztályközösséget, vitassuk meg az eltérő értékeket; tanítsuk azt, hogy mindenki véleménye egyformán értékes és elfogadható.
    Kik fogják majd olvasni, amit posztolunk? Ezt a kezdő közösségimédia-használók (életkortól függően) sokszor nem gondolják végig. Ennek következménye lehet az online zaklatás, illetve az online hírnévvel kapcsolatos kérdések – olyanok is olvashatják később, akik például állást akarnak nekünk kínálni. Sokszor elfelejtjük, hogy az online üzenet nem csak ahhoz juthat el, akiknek szánjuk, és akár eredeti szándékával ellentétesen is értelmezhető. (Ilyen helyzetre számos példát találhatunk hírességek meggondolatlan Facebook-kommentjeiben.)
  • Kooperativitás, kollaborativitás, közös munka: Médiatudatosságra nevelés nem létezhet valamiféle alkotómunka nélkül, de az élmény- és tevékenységközpontú elemző feladatok is előhívják a csoportmunka lehetőségét. A csoportban végzett feladat, a közös célért való munka lehetővé teszi az önkifejezés, az odafigyelés, az érvényesülés és a visszahúzódás, a vezetés és a követés gyakorlását. A csoportos munka egyszerre értelmi és érzelmi tanulás, és nagyon fontos szerepe van a demokratikus értékekekre, aktív, cselekvő állampolgárrá nevelésben is.

A médiatudatosság- és empátiafejlesztés állandó közös terepe lehet a médiaélményekről, médiakedvencekről való beszélgetés; a saját, valódi, mély érzelmek kifejezése, a másik meghallgatása, hasonlóságok és különbségek felfedezése út lehet a másik megértéséhez, elfogadásához.

Nem lehet elégszer említeni a szülő, tanár példamutató magatartását: nyíltan, érdeklődéssel, ítélkezés nélkül fordulni a gyerek véleményeihez, gondolataihoz, érzéseihez.

Néhány kérdés:

  • Melyik a kedvenc sorozatod, és miért?
  • Melyik volt a kedvenc sorozatod kiskorodban, és miért?
  • Melyik (volt) a kedvenc Disney-rajzfilmed?
  • Ki a kedvenc mesehősöd?
  • Melyik filmből melyik szereplő lennél szívesen, és miért?
  • Melyik filmtől, mesehőstől féltél kiskorodban?
  • Ki az a médiaszereplő, akit utálsz, és miért?
  • Melyik a kedvenc és a legjobban utált reklámod?
  • Melyik híresség közösségimédia-posztjait szereted a legjobban, és miért?
  • Az ismerőseid közül kinek a posztjait szereted legjobban, és miért?

 

3 egyszerű gyakorlat a digitális műveltség tanításának kezdetéhez és a világ jobbításához

Amikor az iskolában szóba kerül az internet, általában a biztonságos internethasználatról, az online megfélemlítésről esik szó, esetleg online tesztet oldanak meg vagy közösen készítenek gondolattérképet, esetleg emailen küldik el a házi feladatot a tanárnak.

A digitális műveltség azonban nem ez. Nagyon fontos, hogy a védekező, „az internet veszélyes terep” attitűd megváltozzon, helyette értő, aktív internethasználatról beszéljünk, olyan feladatokon keresztül, amelyek nem pusztán papírral-ceruzával is megoldható feladatok modernizált változatai.

Alec Couros, a kanadai University of Regina in Saskatchewan tanára így fogalmaz a digitális műveltséggel kapcsolatos szemléletváltásról: „A fő gondolat, hogy a digitális eszközöket arra használhatjuk, hogy ügyeket, embereket támogassunk, jobbítsuk környezetünket, a világot magunk körül.” Ez a digitális állampolgárság célkitűzése, amelyet a digitális műveltség fejlesztésével érhetünk el.

„Azon kell gondolkodnunk, hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek azt, hogyan használják online identitásukat a világ megismerésére és alakítására. Ez nem pusztán a biztonságról, hanem a világ jobbá tételéről szól.”

Az itt következő három feladatot Alec Couros, egy online, 9000 diákot és tanárt megmozgató workshopon mutatta be, azonban számos változatuk ismert és használt. Az alapfeladatokat néhány segítő kérdéssel, háttéranyaggal, magyarázattal bővítettem.

 

1. Cyber-szimatolás

Ez a gyakorlat felső tagozatosokkal és középiskolásokkal működik igazán. A gyerekek választanak egy hírességet, „celebet”, olyat, aki erős online identitással rendelkezik. A kutatás során minél több, a sztárnak önmagáról közzétett információját gyűjtik össze, majd elemzik abból a szempontból, hogyan alakítják ezek az online identitását.

  • Mely fórumokon, közösségi oldalakon jelenik meg?
  • Milyen tulajdonságait akarja kiemelni? Miről nem beszél?
  • Milyen témákban, milyen módon nyilvánul meg?
  • Milyen képeket posztol magáról? Hogy jelenik meg ezeken? Jellegzetes ruhák, frizura, pózok?
  • Hogyan reagál konfliktushelyzetben?

2. Digitális detektívek

Ez a feladattípus az internetes források megbízhatóságáról szól. A módszer lényege, hogy a gyerekek – a detektívek – különböző, interneten elérhető médiaszövegek vizsgálata során igyekeznek megállapítani, hogy az adott forrás megbízható-e. Ehhez azonban nem kapnak előre elkészített kérdéssort, vizsgálati szempontokat, hanem nekik maguknak kell összeállítaniuk saját „nyomozókészletüket”. Ez a feladat a kritikus, tudatos médiahasználatra nevel, és a (digitális) médiaszövegek megkonstruáltságára hívja föl a figyelmet; ez teszi lehetővé, hogy megértsük: a média nem a valóságot mutatja be.

  • Különböző korosztálynak különböző típusú és nehézségű feladatokat találhatunk ki, olvashatunk és írathatunk cikkeket, nézhetünk videókat és hoaxokat.
  • A témával kapcsolatban érdemes TED-videókat is nézetni a nagyobbakkal, például ezt és ezt.
  • Minden tantárgyban, minden témakörrel kapcsolatban mélyíthetjük az ezzel kapcsolatos ismereteket.
  • Érdemes először a kontextust tisztázni: a felhasználó nézőpontja (milyen információt, milyen céllal keres, ezt milyen típusú oldalon találhatja meg); illetve a webes kontextus általános jellemzői, milyen típusú, hogyan kinéző honlapot várunk a kereséskor (hírportált, blogot vagy fórumot? nevesített szerzőket? letisztult vagy cuki designt?), illetve hogy hogyan jutottunk oda (Google-keresés? Facebookos megosztás?).
  • Jim Kapoun ötpontos módszere jó kiindulópont lehet az online forrás hitelességének vizsgálatához:
  1. hitelesség: jelöl-e a honlap szerzőt / intézményént, van-e lehetőség kapcsolatfelvételre, hol jelenik még meg a szerző? illik-e a műfaj a témához?
  2. autoritás: mit árul el a domainnév, milyen típusú a honlap, ki tartja fent, milyen céllal?
  3. objektivitás: mi a (média)szöveg célja? információt ad át, vagy reklámoz? milyen a szöveg műfaja, stílusa? más forrásokkal összehasonlítva objektívnak tűnik?
  4. aktualitás: működik az oldal? rendszeresen frissítik? tartalmaz az adott bejegyzés elavuló témát? mikor íródott?
  5. lefedettség: hozzáférhető (ingyenes, regisztráció nélküli) a tartalom? könnyen megjelenik? működnek a megadott linkek? milyenek a képek, kép és szöveg aránya?

3. Társadalmi tevékenység

A digitális műveltség oktatása olyan pedagógiai szempontrendszerrel és módszertanokkal kapcsolódik össze, mint a hálózatos tanulás, az élmény- és tevékenységalapú tanulás, a csoportmunka, a kooperatív tanulás, illetve a projektmódszer. A digitális műveltség oktatásának kezdéséhez is választhatunk projektet. Egy ilyen típusú projekt saját élmény alapú – valamilyen helyi, vagy a résztvevőket érdeklő téma köré szerveződik, amelyet a saját környezetükben fontosnak éreznek. Megvizsgálnak társadalmi célú kampányokat tapasztalatgyűjtés szempontjából, majd megtervezik, ideális esetben meg is valósítják saját kampányukat.

A tudatos, felelős állmapolgári magatartásra nevelés mindig is összekapcsolódott a médiaműveltség célkitűzéseivel, a digitális állampolgárság fogalmának megjelenése még egyértelműbb tette ezt. A digitális és médiaműveltség egyik legfontosabb céla, hogy „hangot adjon” olyanoknak (egyéneknek és társadalmi csoportoknak), akiknek erre szükségük van.

Néhány forrás, digitális állampolgársággal kapcsolatos projektekhez itt és itt.

Család vagy képernyő?

Több időt töltünk-e a telefonunkkal, mint a családunkkal?

Egy angol kutatás szerint szülők és gyerekek 5800 szöveges üzenetet és 260 emailt váltanak évente.

416 telefonhívás alatt összesen 37 órát beszélnek telefonon egymással.

A gyerekek általában napi négy órát töltenek a képernyő elé ragadva. Megjegyzendő, hogy tízből hat szülő küldött már úgy üzenetet, a gyerekének, hogy hallótávolságon belül volt.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a szülők mindössze napi egy órát töltenek családtagjaikkal.

Úgy tűnik, „connected” világunkban a családok többet kommunikálnak egymással, mint valaha, hiszen a családtagok között a leggyakoribb az üzenetváltás.

Ugyanakkor a családok 63%-ában jelenik meg az attól való félelem, hogy a technológia tönkreteszi a családi életet; a szülők úgy érzik, több energiát kéne fordítaniuk a személyes kommunikációra. 38% érzi úgy, hogy többet kommunikál a gyerekével online, mint személyesen.

77% kerül rendszeresen olyan helyzetbe, hogy egy családtagja nem figyel rá, mert a telefonját, tabletjét babrálja, vagy tévét néz.

68% érzi úgy, hogy médiahasználat negatív hatással van a családi aktivitásra.

Noha a fenti kutatás Highland Spring brit ásványvízmárka új, sportolást és egészséges életmódot támogató kampányának része, és megoldásként a rendszeres teniszezést javasolja, az itt felvetett kérdések mégis elgondolkodtatóak lehetnek minden szülő számára.

Amikor szülőkkel beszélgetek a gyerekek médiahasználatáról, mindig elmondom, hogy – ebben a helyzetben is – mintaként szolgálunk gyerekeink számára. A saját gyerekem mindig akkor kívánja meg a videózást, amikor én számítógépezek; ha azt látja, hogy a szabadidő eltöltése kizárólag a képernyő előtt történhet, ha mi, felnőttek sem kelünk föl a tévé elől egymással beszélgetni, akkor valójában nem a technológia teszi tönkre a családi életünket, hanem mi magunk.

http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-3550241/Do-spend-time-phone-family-Parents-children-exchange-5-800-texts-260-emails-year.html

Öt kulcskérdés – öt alapgondolat

Designed by Freepik
Designed by Freepik

A médiaműveltségre nevelés elsődleges célja, hogy a médiaszövegekkel, a médiából érkező üzenetekkel kapcsolatban kritikus hozzáállást alakítson ki. A média nem “ablak a világra”, hiszen rajta keresztül nem a “valóságot”, hanem a valóság reprezentációját látjuk. Bármilyen valószerűnek is látszik egy médiaszöveg, nem lehetséges a valóság objektív ábrázolása, minden médiaszöveg a valóság interpretációja; a bemutatás összecsúszik a minősítéssel, befolyásolva a nézői véleményalkotást.

A médiaszöveg tehát mindig befolyásol: azzal, hogy mit tematizál, mit választ ki, mutat be; azzal, hogy milyen technikai eszközöket (pl. mozgókép esetében beállításokat) használ; azzal, hogy nem tesz hozzáférhetővé háttérismereteket, ezzel téves következtetésekre ad lehetőséget; vagy önmagában jelenlétével módosítja az ábrázolt eseményt.

Ennek a gondolatnak a megértetéséhez, vizualizálásához a legegyszerűbb feladat a “keretezés”; a kezünkbe vett üres képkereten keresztül nézve “kivághatunk” a valóságból képkockákat. Ezek a mi nézőpontunkat jelenítik meg; mi tekintünk fontosnak, mit hagyunk ki, milyen szempontok alapján komponálunk.

Ugyanezt a “keretezős” játékot szövegekkel is eljátszhatjuk: írjunk tudósítást egy közös élményünkről, jellemezzük egy közös ismerősünket, vagy készítsünk leírást egy előttünk található tárgyról – a csoport tagjai közül mindenki mást vesz észre, mást hagyki, mást figyel meg, mást tart fontosnak.

A médiaszövegekkel kapcsolatos kritikus gondolkodás alapja az elsőként a The Center of Media Literacy által megfogalmazott, de széles körben elterjedt öt kulcskérdés és a belőlük megfogalmazott öt alapgondolat segítségével. Tulajdonképpen minden médiaszöveg-elemzés ezekre a kérdésekre vezethető vissza; ezek mély megértése, ösztönös használata teszi lehetővé a médiaszövegekkel kapcsolatos kritikai gondolkodást.

Lássuk, mit is jelent ez az öt alapgondolat.

1. Minden médiaüzenet konstrukció, mesterségesen létrehozott.

Átláthatatlanság: minden médiaüzenet szerkesztett, megalkotott; vagyis a valóságnak csak bizonyos részeit, egy bizonyos módon mutatja be, reprezentálja, ugyanakkor azt igyekszik elhitetni, hogy maga a valóság. Ha ezt belátjuk, kritikai gondolkodással fogadhatjuk a médiaüzeneteket. Ez a szemléletmód a médiaműveltség alapja.

2. A médiaüzenetek létrehozása saját, szabályokkal rendelkező, kreatívan használható nyelv segítségével történik.

Kódok és konvenciók: a médiaüzeneteket nem szabad szó szerint értelmezni; hiszen saját, kreatív nyelvet használnak, nem csak tényeket közölnek (denotatív jelentés), hanem érzelmeket keltenek (konnotatív jelentés). Ez a gondolat az alapja a médiában megjelenő társadalmi, nemi stb. sztereotípiákról való beszédnek, ami úgy a médiaoktatás, mind a demokráciára nevelés fontos eleme.

3. Különböző befogadók különféleképpen értelmezik a médiaüzeneteket.

A befogadó szerepe: ugyanazt a médiaüzenetet különféle személyek különféle módon értelmezhetik. Ennek megértése a nyitottabb gondolkodás, toleráns viselkedés felé vezet.

4. A média értékeket és nézőpontokat közvetít.

Tartalom és üzenet: a médiaüzenet értékeket és nézőpontokat, szimbolikus üzeneteket tartalmaz. Ez szolgálhat ideológiák és előítéletek vizsgálatának alapjául.

5. A legtöbb médiaüzenet valódi célja hatalom- vagy profitszerzés.

Motiváció: a legtöbb médiaüzenet azért készül, hogy alkotói profitra/hatalomra tegyenek szert általa. Ez a szempont a médiaüzenet célját segít tudatosítani; sok gyerek gondolja, hogy a média célja csupán az információátadás, illetve a szórakoztatás, és keveset tudnak a média gazdasági hátteréről.

Forrás

Tíz gondolat ahhoz, hogy elkezdjük

A médiapedagógia a médiatudatosságra nevelés folyamata. Folyamatosan témája a családi beszélgetéseknek, és az iskolában is időről időre felmerül. A médiapedagógia a gyerekek saját élményein feldolgozásán alapul, hiszen számtalan ismeretük, tudásuk van erről a témáról. A sokféle tudás összegyűjtseé, elmélyítése a cél.

Kezdhetjük úgy, hogy értő odafigyeléssel hallgatjuk a gyerekeket, és a mélyebb megértést segítő kérdésekkel támogatjuk őket, hogy kifejthessék gondolataikat. Az így kiépülő elfogadó, bizalmas légkör alapvető ahhoz, hogy megnyíljanak, és valódi kérdésekről, problémákról eshessen szó.

A médiatudatosságra nevelés alapvető, tantárgyakon átívelő fejlesztési terület – így jelenik meg a Nemzeti Alaptantervbe, és valamennyi szaktárgy irányában egyre nő az elvárás, hogy saját területükre is építsék be – hiszen az ismeretszerzés és -feldolgozás új (lassan hétköznapinak nevezhető) formáinak mindenhol szerepe van.

Íme tíz gyakorlati tanács a kanadai MediaSmart-tól:

1. Keressük a ‘tanítható pillanatokat”!

Figyeljünk arra, miről beszélnek a tanítványaink. Nagyon valószínű, hogy szóba kerül valamiféle médiaélmény. Halgassuk, amit mondanak. Az innen vett példákat aztán az elemzés során felhasználhatjuk. Hallgassunk figyelmesen, megértően, tegyünk föl kérdéseket – érdeklődés, kompetencia.

2. Médiaszöveg-alkotás a tanórán

A médiapedagógiában az alkotásnak kulcsfontosságú szerepe van. Érdemes megadni a lehetőséget a diákoknak, hogy a média különböző formáin fejezzék ki magukat; fényképezzenek, készítsenek videót, írjanak blogot vagy készítsenek mémet. Ezzel fejlődik szövegértési-szövegalkotási készségük, motiváltabbak lesznek. (sokféle médiaszöveg, publikálás, valódi visszajelzés)

3. A kulcskérdések megjelenése

Mivel a médiapedagógia elsősorban nem tananyagot, hanem készségeket tanít, valamint spirális felépítésű, sokszor térünk vissza ugyanahhoz a témához. Az elemzések során az öt kulcskérdés szempontjai mindig jelenjenek meg valamilyen formában.

4. A médiával foglalkozni öröm

A legtöbb gyerek (és felnőtt) szeret filmet nézni, játszani vagy internetezni. Ebből az örömből a tanulásban is tőkét lehet kovácsolni. Ne gondoljuk, hogy a kritikai gondolkodás a kritizáló gondolkodással azonos. Találkozunk problémás területekkel, de nem szabad elvesztenünk a médiával való foglalkozás élvezeti értékét. Hozzunk bátran pozitív példákat is.

5. A médiáról is taníts, ne csak a médián keresztül

Valahányszor megjelenik a média az órán, valmilyen médiaoktatásnak is történnie kell. Ha egy színdarab vagy regény videóváltozatát nézzük, beszéljük meg különbségeiket a kulcskérdések alapján. Ha egy dokumentumfilmet mutatunk biológia- vagy történelemórán, beszélhetünk szerzőről, nézőpontokról, formai eszközökről, és arról, mi maradt ki. Tanuljunk meg újságot olvasni, online információt megítélni, kommentelni és tartalmat megosztani is.

6. A médiapedagógia kérdésfeltevéseket jelent, nem válaszok megtanulását

A médiapedagógia kritikai gondolkodásra, önálló ítéletalkotásra oktat. A tanár mutasson mintát azzal, hogy türelemmel, nyitottan közelít diákjai véleméynéhez, és higgadtan, racionális érvek mentén gondolja végig azt. Ez különösen fontos érzékeny témák (mint a sztereotípia vagy a testkép) esetében, ahol a diákoknak is erős és heves érzelmeik lehetnek.

7. Ne felejtsük el, hogy a média fontos

A diákok gyakran azzal ütik el egy-egy kérdés élét, hogy “de hát ez csak egy tévéműsor volt”, “csak láttam, hogy valaki megosztotta”. Emlékeztessük tanítványainakt arra, hogy a médiaszövegek olyan jelentést is tartalmazhatnak, amelyre a szerzőjük eredetileg nem is gondolt, illetve a hogy a média milyen erősen befolyásolja az emberek gondolkodását, azt, hogy hogyan látjuk magunkat és a többieket.

8. A médiafeladatokat értékelni és osztályozni kell

“Ez benne lesz a dolgozatban?” Azzal, hogy a médiás feladatokhoz is valódi értékelés társul, erősítjük jelentőségüket. Természetesen a médiás számonkérés  különbözik a többi tantárgynál megszokottnál. Érdemes minden feladathoz külön értékelőtáblázatot (olyasmit, mint a szöveges értékelés) készíteni, és azt a diákok rendelkezésére bocsátani. A projektek, kreatív feladatok során pedig érdemes munkanaplót íratni, amelyen keresztül reflektálhatnak saját munkájukra.

9. Használjuk a diákok által hozott forrásokat

Ahhoz, hogy még vonzóbbá tegyük számukra a médiával való foglalkozást, tegyük lehetővé, hogy ők ajánljanak témát a feldolgozáshoz. Ha pontos elvárásrendszerünk van arról, mit látunk szívesen az órán, akkor ebből nem fog probléma származni.

Egy másik, még békésebb lehetőség, hogy először felmérjük a diákok médiahasználati szokásait, médiakedvenceiket, és az általuk megjelölt kedvencekből válogatunk.

10. Naprakészen a médiából

A tanár hitelességét növeli, ha hozzá tud szólni a diákok által hozott témákhoz. Mit néznek, hallgatnak, játszanak, mi a divat online – ilyenkor hagyhatjuk azt is, hogy egy kicsit ők tanítsanak minket.