Az ed tech ígérete
Nagyon érdekes cikket találtam a kérdésről, amely számos olyan kétséget megfogalmaz, amelyek engem is foglalkoztatnak. A szerző, Alfie Kohn problémafelvetése így hangzik: megszületik-e az ed tech ígérete valójában?
Talán nem meglepő, hogy a digitális technológia osztálytermi használatához való viszony szélsőséges: vagy fantasztikusnak és mindenképpen szükségesnek tartjuk, vagy mélységesen elutasítjuk. (Az utóbbiak szerencsére egyre kevesebben vannak – bár a technológiamentes nevelés meghatározó például a Waldorf-pedagógiában is.)
A legfontosabb kérdés szerintem nem a technológia haszna vagy kára (ez egyébként sem pedagógiai probléma, hanem a médiához, a digitális technológiához való saját viszonyunk határozza meg), hanem az, hogy milyen (módszertani, pedagógiai) indokkal támasztják alá az adott csoportban, adott tanítási célhoz alkalmazandó eszközöket.
Technológiai innováció – pedagógiai innováció
Sokan vannak, akik a technológiát pusztán önmagáért szeretik, újdonsága, látványossága miatt. A gyerekek szívesen ülnek színes képernyők előtt, még szívesebben nyúlkálnak is hozzá, a tanárok pedig energiát, munkát, kutatást lelkesedést nem kímélve viszik be az oktatásba, hogy minél innovatívabbak, 21. századibbak legyenek.
Sokszor azonban az derül ki, hogy a technológiai innováció nem jár együtt a pedagógiai innovációval; a digitális eszközök tantermi használata legtöbbször jól megfér a hagyományos pedagógiával, a hagyományos tudásátadással, illetve “gyakoroltatás”-sal.
Nem válaszolhatunk a hasznos-e a technológia az oktatásban – kérdésre anélkül, hogy először azt vizsgálnánk: Milyen típusú tanulásnak kéne történnie ezekben az iskolákban?
Ha a válasz az, hogy olyan tanulási modellben gondolkodunk, ahol a diákok aktív részesei a tudás megkonstruálásának (konstruktivista tanulási modell), amely a téma mély megértéséből következik, és amelynek során a tanulók saját érdeklődésük, kíváncsiságuk mentén és kérdéseik mentén fedezik föl az anyagot – egy ilyen típusú tanulásmodellnél a technológia valódi segítség lehet.
Ha a technológia segíti a gyerekeket az alkotásban, tervezésben, létrehozásban; ha a kollaboratív tevékenységeket támogatja, vagyis azt, hogy inkább közösen oldjanak meg feladatot, mint egyedül; abban az esetben használatuk indokolt, sőt szükséges – de ne felejtsük el: a valódi tanulás sosem a technológián keresztül történik.
Általában azonban nem ilyen alkalmazásokkal találkozunk: egy SmartBoard-dal tartott óra, online elérhető feladatgyűjtemény, a feladatok megoldásának Google Docs-on keresztül történő elküldése, feleletválasztós tesztek vagy más játékok segítségével gyakoroltatott tananyagelemek – ezek nagy segítséget nyújtanak a tanítási-tanulási folyamat hatékonyabbá és talán élvezetesebbé tételéhez, de a modern pedagógiához nincs közük.
A pusztán önmagukban érdekes technikai újítások pedig – a Hype-ciklus szabálya szerint – hamar unalmassá válnak.
Cél, tartalom, módszer, eszköz
Az iskolában, ahol tanítok, minden hónapban le kell adnunk egy listát arról, hogy az adott hónapban minimum három alkalommal, releváns módon használtuk a digitális technológiát az oktatásban. Az iskola átlagosan felszerelt; szinte minden teremben van interaktív tábla, van számítógépterem, sőt, néhány VR-szemüveg is a rendelkezésünkre áll. A kitöltendő formanyomtatvány az időpontra, évfolyamra és a használt eszközre illetve a feladatra kérdez rá, pedagógiai cél, módszertan nem szerepel, mint ahogy a felhasználható lehetőségek közül is az „egyéb” kategóriába férhet bele a diákok saját eszközeinek használata (a magasabb évfolyamokon ez bevett).
A szemléltetés, a motiváció felkeltése nagyon fontos, de nem elégséges. A technológia ne pusztán öncélú eszköz legyen; a módszer, a pedagógiai cél és tartalom is befolyásolja az eszköz használatát. És legfőképpen: én nem gondoltam mérhetetlenül progresszívnek pusztán azért, mert a nyelvtan gyakorlótesztet nem papíron adtam, hanem a LearningApps-ben készítettem el. Ha viszont megtalálom a megfelelő feladattípust, eldöntöttem, hogy a táblán vagy a telefonjukon, órán vagy otthon használják; esetleg vizuálisan is látványosabbá tettem valamilyen szabályt, rendszert, összefüggést, (itt például a jelentésmező fogalmát a szavak „mezőkbe” húzásával), akkor úgy érzem, van értelme annak, amit csinálok.