A médiatudatosságra, tudatos médiahasználatra nevelés egyik legfontosabb célja, hogy tudatos, aktív, motivált állampolgárokat neveljen. A gyerekek médiafogyasztásakor a felnőtteknek nem csak a képernyőidőre, az életkornak megfelelő tartalmakra kell odafigyelniük – hiszen, mivel a gyerekek szabadidejük nagy részét médiafogyasztással töltik – kultúrájukat a média által közvetített tartalmak, értékek, szerepek határozzák meg.
A Disney-hercegnők univerzuma azért nagyszerű példa ennek a jelenségnek a vizsgálatára, mert célcsoportja, a 3-8 éves lányok számára szinte elkerülhetetlen, elsősorban a hozzákapcsolódó merchandising termékek kapcsán. A Disney, a hercegnő-romantika ugyanakkor a legtöbb szülőben nosztalgikus érzéseket kelt, bár felnőttként (újra)nézve ezeket a rajzfilmeket, illetve elkerülni próbálva az elkerülhetetlen termékeket felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a világhoz.
A téma kutatója, Rebecca Hains amerikai gyermekkultúra-szakértő elsősorban a kislányok testképére, világlátására, a nemi szerepekre és a (nemi és rasszista) sztereotípiákra hívja föl a figyelmét könyvében.
A Disney-hercegnők témájának vizsgálata azonban nem új. A legtöbb kritika szerint ezek a lányok passzívak, saját problémáikat nem tudják egyedül megoldani, nincsen céljuk a férjhezmenésen kívül – az első adandó hercegbe beleszeretnek és azonnal hozzámennek feleségül (A Jégvarázs című film, amely az elős a Disney-hercegnőkkel kapcsolatos kritikák széles nyilvánosságra kerülése után már reflektál erre a kérdésre – Annát többen is megkérdezik, biztos-e benne, hogy férjhez akar menni valakihez, akit aznap ismert meg, és ez aztán rossz választásnak is bizonyul.) Egyetlen feladatuk, hogy idealizáltan szépek és fiatalok legyenek, míg az idősebb női szereplők (a gonosz mostohák, vagy Ursula Ariel történetéből) irigyek, gonoszak, és hatalmat akarnak – ez pedig negatív tulajdonság ezekben a filmekben. (Talán ennek ellenpontjaként Szófia hercegnő már kislány, és mellette szerepel szép és fiatal édesanyja is, a Jégvarázsban pedig két hercegnő is szerepel, akik egyáltalán nem tipikusak. A szakirodalom Mulant és Meridát is a pozitív példák közé sorolja.)
Lássunk néhány a témához kapcsolódó kutatást, tanulmányt:
- Michele Garofalo A Jó, a Rossz és a Csúf – kritikai médiajártasság tanítása című 2013-as tanulmány szerzője fókuszcsoportos kutatásban két csapatnyi gyereknek szabadon, illetve irányított kérdések alapján beszélgetniük kellett a Disney-filmekről. A kutatásból az derült ki, hogy irányított kérdésekkel a 7-11 éves lányok körében nagyon rövid idő alatt el lehet érni, hogy maguktól reflektáljanak kritikusan a látottakra – vagyis a médianevelésnek már nagyon rövid távon haszna van.
- 2016 januárjában a médiát bejárta az az információ (egyelőre még csak a kutatás zajlik, amelyből részleteket mutattak be), amely szerint két amerikai nyelvész, Carmen Fought és Karen Eisenhauer a hercegnős Disney-filmekben vizsgálja a párbeszédeket a nemi szerepek szempontjából. Legfontosabb az az eredményük, hogy ezekben a filmekben sokkal kevesebbet beszélnek a női karakterek, mint a férfiak, akkor is, ha a cím- és főszereplő is nő. Érdemes megnézni ezt a grafikont abból a szempontból is, hogy látható rajta a Disney-hercegnős filmek „evolúciója”, a korai trió (Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika), aztán a „reneszánsz” A kis hableánytól a Mulanig, majd 2009-től, a „modern” filmek, az egyre önálóbb, aktívabb és érdekesebb hercegnőkkel, azonban ezek közül is egyedül a Meridában beszélnek többet nők, mint férfiak.
- Egy még ennél is újabb, 2016 júniusában publikált tanulmány alapjául szolgáló kutatásban Sarah M. Coyne 198 óvodáskorú gyereket vizsgáltak, hogy kiderüljön, milyen hatással vannak a Disney hercegnők a gyerek viselkedésére, önbizalmára, testképére. A kutatás eredménye nagyon érdekes: természetesen kiderül belőle, hogy azok a lányok, akik több Disney hercegnővel kapcsolatos médiatartalmat fogyasztanak, tárgyat birtokolnak sztereotipikusabban gondolkodnak a női szerepekről, kevésbé gondolták magukat alkalmasnak természettudományos pályára, és a testképükkel is problémák voltak. Azok a fiúk, akik ezeket a filmeket nézték, viszont magabiztosabbnak és segítőkészebbnek érezték magukat.
Két fontos területről beszélünk tehát: a sztereotípiákról és a testképről. A média, mint egyre meghatározóbb forrás nem csak információt, hanem értékrendet, világképet is közvetít. Ezért nagyon veszélyes mind a korlátozott női szerepek (passzív, tehetetlen, önmagvalósításra képtelen, a férfiaknak alárendelt), mind a testkép (idealizált felnőtt női alkat) szempontjából. A tudatos, kritikus médiahasználatra nevelés már a legfiatalabb befogadókat is felvértezi e hatások ellen. A szülők és pedagógusok szerepe ezen a területen is nagyon fontos.
Rebecca Hains négy pontban foglalja össze, hogy mi tehet a szülő:
1.) Mutassa meg saját értékeit: például, hogy a szépség nem minden, hogy az okosság, önállóság fontos, hogy különböző típusú, érdeklődésű, külsejű embereket ismerünk, hogy mennyiféle könyv, film, felfedezendő terület van a világon. Ide tartozhat a médiakedvencekről való beszélgetés is.
2.) Helyes média-étrend kialakítása: ez vonatkozik a képernyőidőre, és arra is, hogy a gyermek sokféle médiatartalommal (könyvekkel is) találkozzon, amely különféle értéket közvetítenek. Itt is megjegyzendő, hogy kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyő előtt ülés, a 2-4 éveseknek napi egy, idősebbeknek napi legfeljebb két óra engedélyezett.
3.) Közös médiafogyasztás. Fárasztónak tűnik, de a médiaértésre nevelés legfontosabb eszköze. Nézzük együtt a képernyőt, fejezzünk ki érzéseket, kommentáljuk a látottakat, és beszélgessünk a gyerekekkel róla.
4.) A médiaszövegek létrehozásáról: tanítsuk a gyerekeket életkoruknak megfelelően arra, hogy a médiaszövegek emberek – szerzők – művei, éppen ezért egyéni véleményt tükröznek. Ez segíthet a sztereotípiák későbbi tudatosításában. Beszélhetünk arról, hányan készítenek egy filmet, hogyan rajzolják, kik a szinkronhangok stb.
Rebecca Hains ezt a módszert popkultúra-coaching-nak hívja, könyvében pedig részletesen is kifejti tanácsait.