Médiapedagógia – Oldal 3 – Hozzáférés. Tudás. Megosztás.

Digitális függőségeink

A függőség egyik legfontosabb jellemzője, hogy a függő személy nagyon sokáig nem ismeri fel/el, hogy viselkedése, tevékenysége már nem természetes. Fokozattabban igaz lehet ez az „újfüggőségekre” – a technológia rohamos változásával, az eszközök térnyerésével, ubikvitásával (mindenütt jelenlévőségével) nehezen érthető, definiálható, hol kezdődik a használatnak az a foka, amely már függőségnek tekinthető. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki használó, nagyon nehéz meglátni, mikor kell változtatni.

Kontroll, bátorság

Az újfüggőséget – vagyis a digitális eszközöktől való függést – két fogalom mentén definiálom hangsúlyozva, hogy itt és most nem a pszichiáteri beavatkozást igénylő, súlyos függőségekről beszélek, hanem azokról, amelyeken koncentrációval, önfejlesztéssel mi is változtathatunk. A függőségnek ezt a szintjét kontrolállhatatlansággal illetve a digitális eszközökkel kapcsolatos félelmek, szorongások megjelenésével kapcsolom össze.

Csak még egyszer megnézem, mi történt a Facebookon, milyen értesítéseket kaptam LinkedIn-en, milyen lesz az időjárás délután, mit küldtek Instagramon, vagy megjött-e már az a számla. Addig nem indulok el, nem főzök ebédet, nem baj, hogy közben vezetek, mindjárt válaszolok – vagy nem.

Amikor gyerekek médiahasználatának szabályozásáról beszélünk, a legfontosabb szempont a képernyőidő korlátozása. Úgy tűnik, felnőtteknél is szükség van erre, a leleményes alkalmazásfejlesztők számos olyan szülői felügyelet (parental control) alkalmazással álltak elő, amelyekkel a saját eszközünkön is beállíthatjuk az elérési időt. Ez azonban nem elég – az irányítás a felhasználónál kell legyen, nem az eszköznél. Ugyanazokat a tanácsokat, amelyeket a gyerekeknek adunk, a felnőttek is megfogadhatják; száműzni a telefont, tabletet az étkezőasztal és az ágy mellől, és tartani „kikapcsolt” időszakokat. A kontroll visszaszerzésének első lépcsőfoka azonban a tudatosítás – a szülők előnyben vannak, hiszen a gyerekek – mint sok másban is – tükröt tartanak nekik.

A tudatosításban sokat segíthet, ha felismerjük magunkon az alábbi félelmek, tünetek némelyikét.

Fantomrezgés

Amikor úgy érezzük, hogy a telefon rezeg a zsebünkben, és elővesszük, hogy megnézzük az üzenetet, de nem érkezett semmi, úgynevezett fantomrezgést (Phantom vibration syndrome) tapasztalunk. A jelenséget az utóbbi években több kutatócsoport is tanulmányozta Amerikában, úgy tűnik, a mobilhasználók kétharmada tapasztalt már ilyet. A fantomrezgés nem klasszikus hallucináció (még az sem, ha a telefonunk csengőhangját véljük hallani), inkább valamiféle félrehallás (pareidolia). Mindenestre jelzi azt a rendkívül érzékeny, intim viszonyt, amely a telefonhoz köt bennünket. Az átlagos felhasználó egyébként nagyjából hat és fél percenként, vagyis naponta mintegy 150 alkalommal nézi meg a telefonját.

Nomofóbia

A nomofóbia (no mobile phobia), vagy a mobilnélküliségtől való félelem szintén sokunk számára ismerős lehet, és számtalan formát ölthet. Kiborulunk, ha nincs térerő, vagy lemerül az akkumulátor, akadozik a mobilnet vagy egyszerűen otthon (vagy nem tudjuk hol) hagytuk a telefont. Félünk attól, hogy nem érnek el minket, mi nem érünk el senkit, esetleg senki nem is akar elérni minket… A nomophobia.com négy alapvető félelmet különít el: a töréstől, elvesztéstől, ellopástól és a telefon kihasználatlanságától való félelmet. Ugyanezen az oldalon kitölthetünk egy nomo-tesztet, ha aggódunk azon, hogy nomofóbiásak vagyunk, és elolvashatjuk nomofób sorstársaink coming out-jait is.

A nomofóbiával kapcsolatban több tudományos kutatás is készült, egy az Iowai Egyetemen, amelyhez tartozik egy húsz kérdéses nomofóbia-kérdőív is. A kutatás eredményei itt olvashatók. Egy másik kutatás során, Kaliforniában egy csapat egyetemistán azt vizsgálták, hogyan nő a feszültség olyan helyzetben, amikor nem használhatják a mobiljukat (ha náluk lehet, illetve ha nem), miközben stressz-szintet mérő teszteket oldottak meg.

Íme, a nomofóbia (vagyis mobileszköz-függőség) 20 kérdéses tesztje:

Döntse el, mennyire igazak az alábbi állítások Önre! (1 – nagyon nem értek egyet – 7 – nagyon egyetértek)

(A tanulmány szerint az 5 fölötti érték felvetheti a nomofóbia gyanúját.)

A mobiltelefonomon folyamatosan elérhető információk nélkül kényelmetlenül érezném magam.
Dühösnek érezném magam, ha nem nézhetnék utána bárminek a telefonomon.
Ha nem érném el a híreket (vagy az időjárást, eseményeket) a telefonom, idegessé válnék.
Dühítene, ha nem használhatnám a telefonomat ott és akkor, amikor szeretném.
Megijesztene, ha lemerülne a telefon akkumulátora.
Ha elfogyna a pénz a feltöltőkártyás telefonról, vagy túllépném a havi limitet, pánikba esnék.
Ha nem lenne térerő, wifi vagy adatforgalom, folyton azt nézném, mikor jön már vissza.
Ha nem használhatnám a telefonomat, elveszettnek érezném magam.
Ha egy ideig nem nézhetném meg a telefonomat, vágyat éreznék rá, hogy megtegyem.Ha a telefonom nem lenne velem…
Aggódnék, mert nem tudnék bármikor beszélni a családommal vagy a barátaimmal.
Aggódnék, hogy a családom/barátaim nem tudnak elérni.
Ideges lennék, mert nem tudnék hívásokat és sms-eket fogadni.
Ideges lennék, mert nem tudnék a családommal és a barátaimmal kapcsolatban lenni.
Ideges lennék, hogy mi van, ha valaki el akar érni.
Ideges lennék, mert megszakadt a folyamatos kapcsolat a családommal és a barátaimmal.
Kényelmetlenül érezném magam, mert nem lennék tájékozott, mi történik a közösségi médiában.
Ideges lennék, mert megszakadt a kapcsolatom az online identitásommal.
Kényelmetlenül érezném magam, mert nem férnék hozzá a közösségi médiából származó értesítésekhez.
Ideges lennék, mert nem tudnék az emailjeimre válaszolni.
Furcsán érezném magam, mert nem tudnék magamal mit kezdeni.

FOMO

A betűszó az angol Fear of Missing Out (félelem attól, hogy kimaradunk valamiből, kihagyunk valamit) szószerkezetből származik. Ez a félelem okozza a kényszert, hogy folyamatosan ellenőrizzük a telefont. Ez teszi, hogy nem tudunk választani a számtalan felkínált lehetőségből, és rosszul érezzük magunkat a döntés miatt. A közösségi oldalak hírfolyamát, képeit nézve úgy érezhetjük, rajtunk kívül mindenkinek színes, érdekes az élete. Ez az összehasonlítgatás, illetve görcsös mindenütt ott lenni akarás a FOMO legnagyobb veszélye.

A FOMO-val kapcsolatban számtalan online teszt rendelkezésre áll, például ez.

Íme egy rövid és egyszerű FOMO-tesztsor (igennel vagy nemmel lehet válaszolni), innen:

Felkelés után az első, lefekvéskor az utolsó dolgom megnézni a telefonomat.
Úgy érzem, mások élete jobb és érdekesebb, mint az enyém.
Még ha szabadságom vagyok, akkor is olvasom az emailjeimet, de nem válaszolok rájuk, hogy ne tudják meg, hogy olvasom őket.
Óránként legalább négyszer megnézem az email, Messenger, Facebook, stb. értesítéseket.
Az étteremben megnézem a telefonomat, amikor a partnerem a mosdóba megy.
Mindig úgy érzem, hogy kimaradok, ha látom vagy hallom, hogy mások mi mindent csinálnak.
Ha jól érzem magam, vagy valami érdekeset csinálok, fontosnak tartom online megosztani a részleteket.
Ha szabadáson vagyok, akkor is figyelem a többiek közösségimédia-megjelenéseit.

0-3: FOMO -mentes, 4-5: az átlagosnál kicsit erősebb FOMO, 6-8: súlyos FOMO

A nem használt telefon

Nincs mindig a kezedben a telefon? De tudod, hol van, ugye? Máris kedved támadt elővenni, és egy kicsit foglalkozni vele. Egy kutatás szerint már a telefonunk jelenléte is zavar a koncentrációban, a hatékony feladatmegoldásban, eltereli a figyelmet.

Képernyő-függőség

Ne feledkezzünk meg digitális függőség eredőjéről, a képernyőfüggőségről sem. Gyerekekkel kapcsolatban gyakran beszélünk a képernyőidőről, sok felnőtt azonban maga sem képes betartani ezeket a szabályokat, kontrollálni a médiafogyasztást. Végezetül jöjjön egy videó, csak erős idegzetűeknek. Akit további részletek is érdekelnek a témval kapcsolatban, az iDisorder című könyvből tájékozódhat.

http://www.theonion.com/video/brain-dead-teen-only-capable-of-rolling-eyes-and-t-27225

Médiaélmények – irányított filmnézés

A film és a médiaoktatás az európai médiaoktatás hagyományában is, de Magyarországon különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz. A hatvanas évek filmesztétika foglalkozásai indították el nálunk az iskolai médiaoktatást, és noha a két terület dinamikus együttélésében napjainkban a digitális műveltségről esik több szó, ne felejtsük el, hogy a filmnézés továbbra is a gyerekek és fiatalok egyik legkedveltebb szórakozási formája.

Az irányított filmnézés az élményfeldolgozás egyik formája; a gyerekek saját élményeire, világlátására támaszkodva reflexióra, kritikai gondolkodásra késztet. Erős közösségi élményt nyújt, és az önismeret fejlesztésére is lehetőséget kínál.

Segíthet az önismeret fejlesztésében, a filmnézés gazdagítja és befolyásolja a tehetséges gyerekek gondolkodását.

Egy film szolgálhat metaforaként valamely élethelyzet mélyebb megértéséhez, újabb aspektusok felfedezéséhez, ha megfelelő kérdésekkel és gyakorlatokkal dolgozzuk föl.

A legnehezebb, legnagyobb kihívást okozó feladat az, hogyan találunk megfelelő filmeket, hiszen noha nem tagadhatjuk, hogy a filmek nagyon fontos szerepet játszanak napjaink gyermek- és ifjúsági kultúrájában is, érdekes kísérlet populáris filmeken keresztül vizsgálni érzékeny társadalmi kérdéseket.

Az irányított filmnézés keretei

A közös filmnézés nagyon sokféle módon megvalósítható. A rendelkezésre álló időkeret sem okvetlenül korlátoz; a filmrészletek tanítása (ugyanúgy, mint az irodalomoktatásban a regényrészleteké) nem váltja ki ugyan a teljes szöveg ismeretét, egy jól kiválasztott részlet azonban (amelyet lehetőség van akár kétszer is megnézni) remek beszélgetésindító, vagy elemzés tárgya lehet. Ilyen esetben azonban a filmnézés élményszerűsége, értéke elvész. Lehetséges stratégia az is, hogy egymás után, több tanítási óra alatt nézzük végig a filmet, minden órán teret adva a beszélgetésnek is. Itt hangsúlyosabbá tehetjük a cselekménnyel, a szereplők sorsával kapcsolatos feltételezések, elvárások vizsgálatát, ugyanúgy, mint a szakaszos olvasás esetében.

Fontos, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) értsék, a filmnézés nem pihenés, vagy szabad tevékenység, engedélyezett lógás. Ezért érdemes (akár csoportos) megfigyelési szempontokat is kiosztani kevésbé rutinos filmnézők esetében. Természetesen tanórán kívüli (szakköri, tábori) keretben ezt a szempontot kevésbé szükséges hangsúlyozni.

Az irányított filmnézés folyamata

Az első szempont a filmek beszerzése és vetítése. Mivel a vetítések célja a médiatudatosság fejlesztése, járjunk elöl jó példával, és lehetőség szerint ne vetítsünk illegálisan szerzett filmeket. A dvd-k elején futó szöveg, amely szerint a dvd-t nyilvános helyen nem szabad vetíteni, az oktatási intézményekre, iskolai vetítésekre nem vonatkozik – itt nem kereskedelmi célú a vetítés. A nagy videómegosztó portálok – mint a YouTube – folyamatosan ellenőrzik a feltöltött filmeket, így ott jogtiszta tartalmakkal találkozunk – ezekért a reklámok megnézésével “fizetünk”, nyereségén pedig a szolgáltató osztozik a film készítőjével (erre valók az ún. hivatalos csatornák).

A közös filmnézés egyik legfontosabb előnye az érzékenyítés fejlesztésének lehetősége. A felnőttnek mindenképpen meg kell ismernie előre a vetíteni kívánt filmet, és végiggondolnia a film tartalmát; hogyan hatnak majd a gyerekek érzéseire, attitűdjeire, véleményére. Mindenképp meg kell nézni a filmet előre azért is, hogy biztosak lehessünk abban, hogy tanítványaink életkorának, fejlettségének megfelelő (erről a korhatárbesorolás nem mindig ad elégséges információt.)

A gyerekek és tinédzserek számára a barátsággal, identitással, nemi szerepekkel, családi és korátrs kapcsolatokkal foglalkozó filmek fontosak és érdekesek lehetnek.

A film előzetes megnézése után a nevelőnek fel kell készülnie a facilitált beszélgetésre. A facilitáció ebben az esetben azt jelenti, hogy nem a beszélgetés vezetője (facilitátor) szabja meg annak kimenetlét, tanulságait, hanem a résztvevők maguk hoznak megoldásokat, bizonyos keretek között maguk alakítják a beszélgetés irányát (miről és mennyit esik szó). A facilitálás célja nem az ismeretek átadása, “rávezetés”; hanem a résztvevő gyerekek egyéni fejlődése, készségfejlesztése.

A felkészülés természetesen a facilitált beszélgetéshez is szükséges; a facilitátornak számtalan olyan kérdéssel, kérdéscsoprttal kell készülnie, amelyre a beszélgetés során sor kerülhet, de egyáltalán nem biztos, hogy valamennyit fel is tudja használni.

A kérdéseket olyan módon kell megfogalmazni, hogy ne ellenőrző, vizsga-jellegűek legyenek, hogy a gyerekek merjenek megszólalni, értsék, hogy ezekre a kérdésekre nem egyetlen, tökéletes válasz van. A beszélgetés körülményeinek is olyan biztonságosnak, támogatónak, elfogadónak kell lennie, amelyben a gyerekek bátran megnyilvánulnak saját érzéseikről, gondolataikról.

A beszélgetéshez föl kell állítanunk néhány alapszabályt; mindenkit meghallgatunk, kivárjuk, amíg elmondja a mondanivalóját, minden véleményt elfogadunk, nem kritizálunk, hanem legfeljebb vitázunk. Elfogadjuk többféle vélemény jogosságát.

A csoportos beszélgetésben nem gyakorlott gyerekek esetében bevezethetünk szabályokat is a megszólaláshoz; lehet sorban menni, jelentkezni, vagy úgynevezett beszélő tárgyat használni; csak annak van joga megszólalni, akinél a tárgy van.

Lehet módszer a kiscsoportos beszélgetés, ahol aztán egy szóvivő hangosítja ki az egész csoport számára az eredményeket.

A kiscsoportos beszélgetés előnye, hogy alkothatunk olyan homogén csoportokat, ahol a gyerekek megélik, hogy hasonlóan gondolkodnak a megadott témáról; ilyen esetben nem is muszáj beszámolni a beszélgetséről az egész csoport előtt.

A biztonságos környezet felállításához a felnőtt empatikus kérdéseire is szükség van, érdemes úgy felépíteni a beszélgetést, hogy az első kérdésekkel megteremthessük a biztonságos, nyugodt, empatikus környezetet.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy vitára nincsen lehetőség. A felnőttnek azonban figyelnie kell a gyerekek érzelmi állapotára is, és ha szükséges, további segítséget nyújtani nekik érzéseik feldolgozásához, akár beszélgetéssel, akár gyakorlatokkal, akár egyéni feladatokkal.

Élményfeldolgozás

A médiaélmény-feldolgozás gyakorlatai igen sokfélék: rajz, vagy más vizuális kifejezőeszköz, szerepjáték, kreatív írás, transzformációs szövegalkotási gyakorlatok pl. újságcikk, napló (blogbejegyzés) írása, vagy akár videó készítése.

A feladatok legyenek élvezetesek, és kínáljanak lehetőséget az introspekcióra, és adjanak lehetőséget a film, illetve a beszélgetés továbbgondolására.

Médiaélmények – Hogyan beszélgessünk gyerekekkel filmekről?

Médiaélmény, élményfeldolgozás

Az információs és kommunikációs társadalomban felnövő gyerekek élményvilágának fontos része a média. Folyamatosan találkoznak médiaüzenetekkel, saját szabadidős tevékenységük nagy részét pedig a médiafogyasztás, médiahasználat (kicsiknél leginkább a filmnézés és a játék) teszi ki.
Ahhoz, hogy értő, tudatos médiafogyasztóvá váljanak, már az óvodás, kisiskolás gyerek médianevelésére is szükség van.

Nagyon fontos, hogy a szülő vagy pedagógus ne hagyja magára a gyereket ezen a területen sem; de feladatuk nem merül ki a megfelelő tartalom kiválasztásában (és a nem megfelelő tartalom szűrésében), és az optimális képernyőidő megítélésében (és a korlátok kijelölésében).

A médiafogyasztás időbeli és tartalmi feltételeinek meghatározása mellett a legfontosabb feladat a médiából származó élmények, vagyis a médiaélmények feldolgozásának segítése. A médiaélmények befogadása és feldolgozása (az olvasott mesékhez hasonlóan) alkotófolyamat, amely a fantáziát használja, a folyamat része a reflexió lehetősége is. A médiaélmények a gyerekek spontán játéka során is sokszor megjelennek a médiaélmények rajzok, szerepjátékok formájában, a felnőtt, illetve az iskola ezen folyamatok tudatosabbá tételében segíthet.

A médiaélmények feldolgozása számtalan módon történhet, a legfontosabb azonban, hogy mindig a gyermek saját élményeiből induljon ki, és célja – a hogy a nevelésnek általában – a folyamatos párbeszéd a gyermekkel a világ (ezen belül a média által közvetített világ) befogadása, átélése, értelmezése érdekében.

Médiaélmény-feldolgozás beszélgetéssel

Ennek a bejegyzésnek a témája a médiaélményről – ebben az esetben a filmekről való beszélgetés, mint a médiaélmények feldolgozásának egyik legalapvetőbb területe; a beszélgetés az élményfeldolgozás más területein is fontos lesz majd – ha érdeklődéssel közelítünk a gyerekek médiaélményeihez, segítséget nyújtunk nekik az élményfeldolgozásban, illetve a kritikus, tudatos médiahasználat kialakításában. A biztonságos, elfogadó légkör megnyitja a párbeszéd és az élményfeldolgozás lehetőségét. A párbeszéd azt is jelenti, hogy a felnőtt partnerként vesz részt a beszélgetésben, saját élményei, reflexiói is a beszélgetés részét képezik. A párbeszéd az első lépés a tudatosítás útján; a felnőtt kérdései mintát, értelmezési szempontot adnak a gyereknek, megmutatják, hogyan tegyenek fel maguk is jó kérdéseket, elindítja őket a kritikus gondolkodás útján.

A beszélgetés lehetőséget nyújt a történet, szereplők, konfliktusok, a filmnyelv elemei, a médiaszövegekben (filmekben) megjelenő értékek, nézőpontok tematizálására, mindazokra a területekre, amelyek a médiaelemzés kulcskérdéseire vonatkoznak.

A közös filmnézés nagyon jó bevezető lehetőséget nyújt a médiáról való beszélgetésre. A film a felnőttek számára is ismerős, otthonos terület, a filmnézés pedig remek közös tevékenység, amelyet érdekes beszélgetés követhet.

A közös filmnézés spontán élményén túl a beszélgetés elindulhat úgy is, ha a gyerekek számolnak be saját élményeikről; ha pedig a tanár ismeri ezeket az élményeket, építhet is rájuk akár egy tanóra keretében is.

A médiaelemzés kulcskérdéseivel később részletesen is foglalkozom majd, most három friss filmhez kapcsolódóan mutatok be néhány kérdést, lehetséges beszélgetésirányt. A végtelen számú lehetséges kérdéscsomagból úgy mutatok be néhányat, hogy a mögöttük lévő médiapedagógiai szemléletmód, tudás is megjelenjen.

Példák

A dzsungel könyve

Zootropolis – Állati nagy balhé

Star Wars VII – Az ébredő Erő

Folyékonyan a digitális világ nyelvén

A digitális műveltség sokrétű és nehezen meghatározható fogalma mellett a külföldi szakirodalomban meg- megjelenik a magyar nyelvre nehezen fordítható digital fluency fogalma.

A digital fluency egy metafora – a nyelvtudás analógiáját használva különböztet meg különböző színtű (mondhatnánk: alap-, közép- és felsőfokú) „digitális nyelven beszélőket”. De mit jelent vajon a nyelvtudás szintje a digitális műveltség világában?

A digitális műveltség tudásszintjei

A digitális műveltség ezen modellje tehát fejlődésközpontú: a digitális műveltség készségeit egymásra épülő tudásszinteknek képzeli. A három szint a készségek, a műveltség és a „folyékony beszéd” szintje. A szintek közötti különbség nem a technikai jártasságban, hanem a kritikai gondolkodás szintjében van.

A digitális készségek ebben az esetben az alapismereteket jelenti, a digitális kommunikációval való ismerkedés belépő szintjét, az első lépéseket, vagy – hogy a nyelvtanulás analógiájánál maradjunk, az első, egymás mellé rakott szavakból álló mondatot. Tehát képesek az eszközök technikai szintű alkalmazására.
A második szint, a digitális műveltség definíciója: “az információs és kommunikációs technológiák használata a hozzáférés, értékelés, létrehozás, kommunikáció (megosztás) területén”; röviden azt jelenti, HOGYAN használjuk a digitális eszközöket és MIT tegyünk vele. A digitális műveltség szintjén lévő felhasználó számára azonban még mindig kérdés, mi a következő lépés.
A magas szintű digitális nyelvtudással rendelkező felhasználók viszont felkészültek arra, hogy hatékonyan értelmezzék az információt, jelentéseket tárjanak föl, tartalmat hozzanak létre, tudást konstruáljanak és a gondolatokat osszanak meg. A HOGYAN-ról tehát a hangsúly áttevődik arra, hogy MIKOR és MIÉRT (milyen célból) használjanak meghatározott eszközöket és módszereket. A „felsőfokú” beszélő arra is képes, hogy új jelentéseket hozzon létre, ezzel katalizálva az olvasás folyamatát. (Ha megtanulsz írni és olvasni, számos egyéb dologra is képes leszel.)

Robert Schuetz ezt a következő példával világítja meg: egy digitálisan művelt diák, ha ismeri a Power Pointot, tudja használni a Google Slides-ot is. Egy digitálisan folyékonyan beszélő diák viszont megfontolt döntést tud hozni azzal kapcsolatban, hogy mikor melyik eszközt válassza: ha prezentációját a blogján (is) akarja publikálni, akkor a Slides-ot kell választania, mert az képes webes változatban is menteni, elérhetővé teszi a html-kódot, azaz olyan verziót hoz létre, amellyel a prezentáció beágyazható a blogba: ezzel a módszerrel mindig a prezentáció legfrissebb változatára mutat majd, és az olvasóknak nem kell elhagynia az oldalt, hogy megnézhesse a plusz információkat.

A digitális készségek „nyelvvizsgája” három területet mér;

digitális – technikai professzionalitás: megérteni, kiválogatni használni a technológiát és a technológiai rendszereket
digitális műveltség: a kognitív és intellektuális képességek: hozzáférés, megértés, létrehozás, részvétel
szociális tudás: kapcsolatba kerülni és kommunikálni másokkal

Digitális szakadék – ahol nem számítunk rá

A digitális szakadékról szóló elemzések legtöbbször az eszközökhöz való hozzáférést vizsgálják, vagy a generációk közötti különbségekről beszélnek. Azonban ahogy az új generációk felnőnek, és a technológia egyre olcsóbbá, elterjedtebbé válik, a legnagyobb különbség nem az elérés, hanem a magas szintű használat területén lesz. Félő, hogy a technikai szakadék csökkenésével is csak egy kisebb réteg lesz “felsőfokú” használó, a “fluency gap” megmarad. A médiapedagógia ennek a szakadéknak az eltüntetésén dolgozik.

További olvasnivaló:

http://langwitches.org/blog/2013/02/18/skilled-literate-fluent-in-the-digital-world/

http://www.rtschuetz.net/2016/03/two-minute-tech-digital-literacy-or.html

Rethinking Learning in the Digital Age

Műveltnek lenni a digitális korban

digital literacy

Mi a digitális médiaműveltség?

A digitális médiaműveltség a (hagyományos, írásbeli) műveltség kiterjesztett változata, a kommunikáció bármelyik formájában a következő készségekek meglétét feltételezi: hozzáférés, elemzés, értékelés, létrehozás/alkotás, cselekvés/részvétel.

A médiaműveltség készségei képessé tesznek a kritikai gondolkodásra, hatékony kommunikációra, az aktív, cselekvő állampolgárságra.
A médiaműveltség – a hozzáférés, elemzés, értékelés, létrehozás, részvétel készségeinek gyakorlása a kommunikáció bármely formájában jellegénél fogva interdiszciplináris terület.
A médiaműveltség megkerülhetetetlen és valódi választ ad a folyamatosan változó, kifogyhatalanul bőséges és összetett digitális környezet és kommunikáció kihívásaira.

Miért van szükség digitális médiaműveltségre?

Ahhoz, hogy valaki sikeres diákká, felelős állampolgárrá, hatékony munkarővé vagy tudatos vásárlóvá váljon, folyamatosan fejlődnie kell; az egyre szofisztikáltabb módon informáló és szórakoztató média ugyanis az érzékelés számos szintjén befolyásolja gondolatainkat, érzéseinket, viselkedésünket.

A mai információs és szórakoztató technológiák képek, hangok és szövegek rendkívül hatásos kombinációival szólítják meg közönségüket. Számos, a médiaműveltséggel kapcsolatos készséget kell fejlesztenünk, ha tájékozódni szeretnénk a médiaüzenetek világában, illetve ha magunk is médiaüzeneteket akarunk létrehozni.

Műveltnek lenni a digitális korban olyan készségek meglétét jelenti, amelyek támogatnak a kritikai gondolkodásban, és felkészítenek arra, hogy felelős döntéseket hozzunk az osztályteremben, a nappalinkban, az üzletekben vagy a szavazófülkében.

Érvényesülés a digitális világban – mi az iskola szerepe?

A médiapedagógia a mai világban az “életben maradás” eszköze; felkészít a mai, digitális világban való működésre – ugyanúgy, ahogy az elmúlt 500 évben a hagyományos műveltség tette ezt. Ha a műveltség fogalmára más nézőpontból tekintünk, olyan tudásanyagot, készségeket és ismereteket jelenthet, amelyek a társadalomban való érvényesülést, a magasabb pozició elérését teszik lehetővé. A műveltség az elithez tartozás kritériuma. A műveltség fogalma ugyanakkor nem választható el a hagyománytól, a digitális műveltség nem ellentétben áll a hagyományos műveltséggel, nem törli el vagy helyettesíti – feladatunk éppen az, hogy a változó műveltségfogalmat a 21. század kihívásainak megfelelően tágítsuk.

Az iskola elsődleges feladata a műveltség terjesztése. A média azonban több szempontból is átveszi az iskola szerepét; az internet a tudáshoz való hozzáférés legfőbb helye, tanítványaink megelőző tudásának legfontosabb forrása; de a média nem csak tudást, hanem értékrendet is közvetít, befolyásolja, hogy milyen információkkal találkozunk és (legtöbbször leegyszerűsített) értelmezési keretet is kínál hozzájuk. A média leegyszerűsített sémákat kínál, reflektálatlan módon közvetít előre értelmezett információkat. Az iskola feladata ebben a helyzetben az, hogy megkísérli jobban megérteni a médiát, a média működésmódját és társadalmi szerepét, és reflektál az új helyzetre. Ezenkívül feladatának kell tekintenie a média nyelvének, működésmódjának tanítását is – amennyiben a világ megismerését tűzi ki feladatául.

Az iskola nem a tudás kizárólagos birtokosa, átadója; feladat viszont továbbra is a műveltség továbbadása; az önálló, kritikai gondolkodásra, hatékony információkeresére és felhasználásra, biztos online kommunikációra való felkészítés (az angol szakirodalom erre az empowerment szót használja).

A digitális és médiaműveltség a mindennapokba történő ágyazása, tudatossága segíthet abban, hogy az iskola beteljesíthesse szerepét, illetve lehetőséget nyújt a hagyományos műveltségtartalmak átmentésére is.

További olvasnivaló:

Empowerment through Education

Hartai László: Médiaesemény-esettanulmányok, Wolters Kluwer, 2015.

Knausz Imre – Karlowits-Juhász Orchidea: A tanítás mestersége. Programcsomag a pedagógusképző intézmények számára, Educatio, 2009.

Mitől véd a gyerekbiztos kereső?

Az online biztonság nagyon fontos téma azon szülők körében, akik aggódnak gyermekük felelős, tudatos, biztonságos internethasználatáért. Ha az iskolában beszélünk internetről, a biztonság akkor is az első helyen van.

A médiapedagógia egyik alapgondolata, hogy a média (így az internet is) önmagában nem káros vagy hasznos, így nem a védekezés, hanem a „felvértezés”, felkészítés, az online helyzetek kezelésére való képesség (empowerment) a legfontosabb cél. Erre szolgál az önálló, kritikai gondolkodás fejlesztése, a média működésének megértése. Az oktatás mellett azonban időről időre megjelenik a technikai jellegű védekezés lehetőségeinek vizsgálata is.

Hogyan védjük meg gyermekeinket a helytelen és veszélyes gondolatoktól? Hogyan kínáljuk őket életkoruknak megfelelő tartalommal, mégis lehetővé téve a szabad böngészést? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy olyan módon használja az internetet, ami hasznára válik?

Erre próbál választ adni a Google keresőmotorjára épített, de tőle független, angol nyelvű „gyerekbiztos” kereső, a Kiddle. A rendszer azonban nem tökéletes, és nagyon sok kritika érte. A rendszer oldalalakat, illetve keresőszavakat blokkol, így próbálja szűrni a nem megfelelő tartalmat, illetve előrébb sorolja a kifejezetten gyerekeknek szánt tartalmat (a ‘media’ keresőszóra a Common Sense Media oldalai, illetve a PBSKids Don’t buy it médiatudatosságra nevelő honlapjai jönnek be.) Természetesen – mivel ez egy egyetlen honlap – nem nyújt valódi technikai védelmet, viszont mutat egy lehetséges, új utat.

Az oldal szerkesztői három kategóriába sorolják a találatokat, ígéretük szerint egy keresőszóra adott (nagyjából) első három találat a szerkesztők saját válogatásának eredménye, kifejezetten gyerekeknek szánt tartalmak, a 4-7. találat egyszerű nyelvű, de nem kifejezetten gyerekeknek szóló honlap, míg az utána következők pedig biztonságos, de a gyerekek számára talán nezebben érthető oldalak.

A klasszikus hibákon kívül azonban (a ‘rabbit’, vagyis nyuszi keresőszóra gyilkos nyuszik és nyuszigyilkosok) jelentek meg egy teszt során – ilyen hibákat valószínűleg minden rendszerben lehet találni; azonban a média egy másik, elméleti szempontból sokkal jelentősebb hibát is feltárt, amely mélyen érinti a gyermekvédelem kérdését.

„De mi van akkor, ha a kereső megvédi a gyerekeket azoktól az információkról, amelyre kíváncsiak?” – hangzik egy másik cikk egyik alcíme.

A cikk arról beszél, hogy szükséges, hogy a gyerekek hozzájussanak az őket érintő kényes kérdésekről szóló információkról is, mint a menstruáció, a nemi erőszak vagy a homoszexualitással kapcsolatos kérdések. Az internet ugyanis remek lehetőség arra, hogy anonim módon, a szégyen érzése nélkül tájékozódhassunk bármilyen, bennünket érdeklő tartalomról. A kereső ezekre adott „ezek rossz keresőszavak” válasza erősítheti a szégyent, stigmatizálja azokat a gyerekeket, akik segítséget, támogatást keresnek.

A cikk megjelenése után néhány nappal a kereső finomított a kulcsszavakon, a mestruációra például már lehet keresni, és a nem megfelelő szavak (pl. ‘violence’ – erőszak) esetén pusztán annyit ír ki: ‘OOPS- try it again!’ (Próbáld újra!).

A Kiddle magyar keresőszavakkal is működik, de keresőként nem különösebben hatékony, és magyarul is letilt bizonyos keresőszavakat, nem igazán releváns találatokat ad, és egyes szavakra nem ad ki találatot.

Mindez felveti azt a kérdést, hogy mennyire hasznos és értelmes válasz ezekre a problémákta a technikai szűrés. A Kiddle megoldása nagyon szimpatikus irányban indult el azzal, hogy kifejezetten gyerekbarát tartalmakat mutat. Arra is példa lehet ez, hogyan kapcsolódhat össze a két szemlélet – a tiltás nélküli biztonság, és a felkészítés az önálló tájékozódásra, döntésekre az online világban.