Médiaműveltség, avagy az irányítás megszerzése

Média, oktatás

A média, technológia és az oktatás kapcsolata rendkívül dinamikus, sokrétű, kérdésekkel és kihívásokkal teli terület. Egy új médium megjelenése általában egyszerrre generál lelkesedést és félelmeket, valódi megismerése lassú, használatának lehetőségei is csak idővel kristályosodnak ki.

Az új médium vagy technológia azonban nem csupán a tudás átadásának egy új eszközét jelenti, hanem új tanulási stílusok, módszerek, struktúrák megjelenését is. Nem elég, ha írásvetítőn mutatjuk be a vázlatot, vagy ha a párosító feladatot ezúttal mobiltelefonon végezhetik a gyerekek.

Eszköz, tartalom

A média oktatási felhasználásának egy másik – ezzel összefüggő – örökös kérdése nem a módszertanra, hanem a médium megismerésére vonatkozik. Umberto Eco 1979-es, Can television teach? című írásában fogalmazta meg;

ha a gyerekeket a televízó segítségével szeretnénk tanítani, előbb meg kell tanítanunk nekik, mi a televízió.

David Buckingham brit professzor, a médiaműveltség oktatásának egyik legfontosabb kutatója (több könyve megjelent magyarul is)  több cikkében is amellett érvel, hogy ezt a gondolatot kiszélesíthetjük a média egészére. A média nem szerepelhet csupán oktatási segédanyagként vagy oktatást támogató eszközként.

A médiáról szóló tanítás éppen annyira elengedhetetlen, mint a médiával történő oktatás.

Ez az elv a média folyamatosan változó és megújuló területén mindenre érvényes; a YouTube-videóktól a számítógépes játékokig, a mobiltelefonos tesztfeladatoktól a Wikipédiáig.

Ha az internetet vagy számítógépes játékokat akarunk oktatási célra használni, meg kell ismertetnünk a gyerekeket ezeknek a médiumoknak illetve médiaszövegeknek a jellegzetességeivel; tudásra és a megítélés, kritika képességére kell szert tenniük, hogy magas szintű és hatékony módon használják ezeket. Ez a tudás messze túlmutat azon, hogyan érjük el és használjuk ezeket az alkalmazásokat.

Médiatartalom a tanórán

A tanár a legtöbb esetben arra használja a médiatartalmakat (egy filmet, vagy egy mobilalkalmazást), amire eredetileg tervezték – ismeretterjesztésre vagy szórakoztatásra; nem maga a médiatartalom válik a tanulás tárgyává. Ahhoz azonban, hogy a diákok a média értő, tudatos használójává váljanak, szükséges a médiáról való rendszeres, strukturált és tudatos gondolkodás, a kritikai gondolkodás fejlesztése, illetve a médiaszövegek alapvető jellemzőinek vizsgálata.

Miért van ezekre szükség? James Potter 2015-ös könyvében a médiaműveltség szükségességének egyik legfontosabb elemét emeli ki :

„A médiaműveltség lényege, hogy megszerezzük az irányítást. Ha jártasságot szerzünk a médiában, tisztább rálátást nyerünk arra, hol húzódik a határ a saját világunk és a média gyártotta világ között.”

Cél: védelem? Cél: felkészítés?

Mit gondolunk a médiáról?

Média és oktatás kapcsolatának vizsgálatakor megkerülhetetlen a média hatásának, különösen a média gyerekekre gyakorolt hatásának kérdésére. Az, hogy hogyan gondolkodunk a médiáról (médiaeszközökről, médiatartalmakról) befolyásolja azt is, hogyan viszonyulunk a tanórai médiahasználathoz. Elsősorban zavaró tényezőnek tekintjük, ami elvonja a figyelmet a tanulástól, vagy új lehetőségnek? Hogyan kezeljük, ha a diák az órán a feladat helyett/mellett facebookozik, vagy éjjel egykor küldi el a feladat megoldását emailben? A digitális médiával történő oktatás akkor válik igazán hatékonnyá, ha a tanár maga is érti és ismeri az újmédia működését és a mobilkommunikáció általános trendjeit, és a felmerülő tanítási helyzeteket a médiakonvergencia (az a folyamat, amelynek során a különböző tartalmak és platformok egyre szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, ugyanaz a tartalom vagy alkalmazás több platformon is elérhető) vagy a média mindenütt-jelenvalósága (ubikvitás) szempontjából képes értelmezni (érthető jelenség az ágyból facebookozás).

Médiaoptimizmus, médiapesszimizmus

Ez a tudás határozza meg a média hatásairól való gondolkodást és az ehhez kapcsolódó pedagógusi attitűdöt is; a médiaoptimista megközelítés szerint az új technológia jobbá teszi a világot, megkönnyíti a kapcsolódást és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének eszköze lehet. A médiapesszimista megközelítés azonban veszélyforrást lát az új médiumokban: a hozzájuk kapcsolódó használati szokások, az életmód változása, a tudás új formáival a régi “értékek” elvesztése, az “elbutulás” veszélye. A médiapesszimista hozzáállás nem jelenti az új médiumok teljes elutasítását; az aggodalmak túlhangsúlyozása azonban a tudatos, élvezetes, önálló használat ellenében hat.

Védelem vagy felkészítés?

Ez a két gondolkodásmód jelenik meg a médiaműveltségről szóló diskurzusban is. David Buckingham Médiaoktatás című, 2005-ben magyarul is megjelent könyve szerint az első az úgynevezett “védőoltás-modell” (más szerzőknél “protekcionizmus”), célja megtanítani “különbséget tenni és ellenállni” a média felszínes és káros üzeneteinek. A médiát alapvetően veszélyes, gyerekeknek semmiképpen sem való felületnek tételezi. Az  ilyen megközelítés éles különbséget tesz a “hasznos”, “iskolai” célú és az értéktelen, felszínes szabadidős médiaeszköz-használat között. Szigorúan szabályozza a digitális  oktatás rendjét. E megközelítés azért különösen előnytelen mert nem vesz tudomást arról, hogy ez a fajta tanulás teljesen más fajta tanulási, információ- és tudásmegosztási struktúrákat igényel, hogy az okoseszköz mint médium a gyerekek (és a felnőttek) hétköznapi életének is része, és ezt a két részt nagyon nem szerencsés elválasztani; hogy éppen ez teremtene arra lehetőséget, hogy megszűnjön a (digitális) szakadék a gyermek iskolai és otthoni élete között, illetve kritikai gondolkodásra, mélyebb megértésre nevelne a hétköznapi médiahasználat során is.

A másik modell a felkészítésé: a média- (mobil)használókat nem elsősorban “megóvni” szeretné, hiszen a médiát a lehetőségek terepének tekinti; a médiatudatosságra nevelés célja ezek szerint “felkészíteni”, “felvértezni” (empowering) arra, hogy önállóan képesek legyen tudatos, felelős a médiahasználatukra vonatkozó döntéseket hozni, hogy jobban megértsék az őket körülvevő (média)világot, aktívabb részeseivé váljanak. A tablet, a mobiltelefon tehát a hétköznapi élet tárgyából a tanulás eszközévé válik, ezzel két különböző világot kapcsolva össze. 

A legfontosabb szempontváltás, amit a digitális oktatásban alkalmazhatunk, az – a médiapedagógiában bevettnek számító – megközelítés, amely a saját élményekből, a mindennapi használatból indul ki, és ezt az élményt alakítja a médiáról való tudássá.

Öt kulcskérdés – öt alapgondolat

Designed by Freepik
Designed by Freepik

A médiaműveltségre nevelés elsődleges célja, hogy a médiaszövegekkel, a médiából érkező üzenetekkel kapcsolatban kritikus hozzáállást alakítson ki. A média nem “ablak a világra”, hiszen rajta keresztül nem a “valóságot”, hanem a valóság reprezentációját látjuk. Bármilyen valószerűnek is látszik egy médiaszöveg, nem lehetséges a valóság objektív ábrázolása, minden médiaszöveg a valóság interpretációja; a bemutatás összecsúszik a minősítéssel, befolyásolva a nézői véleményalkotást.

A médiaszöveg tehát mindig befolyásol: azzal, hogy mit tematizál, mit választ ki, mutat be; azzal, hogy milyen technikai eszközöket (pl. mozgókép esetében beállításokat) használ; azzal, hogy nem tesz hozzáférhetővé háttérismereteket, ezzel téves következtetésekre ad lehetőséget; vagy önmagában jelenlétével módosítja az ábrázolt eseményt.

Ennek a gondolatnak a megértetéséhez, vizualizálásához a legegyszerűbb feladat a “keretezés”; a kezünkbe vett üres képkereten keresztül nézve “kivághatunk” a valóságból képkockákat. Ezek a mi nézőpontunkat jelenítik meg; mi tekintünk fontosnak, mit hagyunk ki, milyen szempontok alapján komponálunk.

Ugyanezt a “keretezős” játékot szövegekkel is eljátszhatjuk: írjunk tudósítást egy közös élményünkről, jellemezzük egy közös ismerősünket, vagy készítsünk leírást egy előttünk található tárgyról – a csoport tagjai közül mindenki mást vesz észre, mást hagyki, mást figyel meg, mást tart fontosnak.

A médiaszövegekkel kapcsolatos kritikus gondolkodás alapja az elsőként a The Center of Media Literacy által megfogalmazott, de széles körben elterjedt öt kulcskérdés és a belőlük megfogalmazott öt alapgondolat segítségével. Tulajdonképpen minden médiaszöveg-elemzés ezekre a kérdésekre vezethető vissza; ezek mély megértése, ösztönös használata teszi lehetővé a médiaszövegekkel kapcsolatos kritikai gondolkodást.

Lássuk, mit is jelent ez az öt alapgondolat.

1. Minden médiaüzenet konstrukció, mesterségesen létrehozott.

Átláthatatlanság: minden médiaüzenet szerkesztett, megalkotott; vagyis a valóságnak csak bizonyos részeit, egy bizonyos módon mutatja be, reprezentálja, ugyanakkor azt igyekszik elhitetni, hogy maga a valóság. Ha ezt belátjuk, kritikai gondolkodással fogadhatjuk a médiaüzeneteket. Ez a szemléletmód a médiaműveltség alapja.

2. A médiaüzenetek létrehozása saját, szabályokkal rendelkező, kreatívan használható nyelv segítségével történik.

Kódok és konvenciók: a médiaüzeneteket nem szabad szó szerint értelmezni; hiszen saját, kreatív nyelvet használnak, nem csak tényeket közölnek (denotatív jelentés), hanem érzelmeket keltenek (konnotatív jelentés). Ez a gondolat az alapja a médiában megjelenő társadalmi, nemi stb. sztereotípiákról való beszédnek, ami úgy a médiaoktatás, mind a demokráciára nevelés fontos eleme.

3. Különböző befogadók különféleképpen értelmezik a médiaüzeneteket.

A befogadó szerepe: ugyanazt a médiaüzenetet különféle személyek különféle módon értelmezhetik. Ennek megértése a nyitottabb gondolkodás, toleráns viselkedés felé vezet.

4. A média értékeket és nézőpontokat közvetít.

Tartalom és üzenet: a médiaüzenet értékeket és nézőpontokat, szimbolikus üzeneteket tartalmaz. Ez szolgálhat ideológiák és előítéletek vizsgálatának alapjául.

5. A legtöbb médiaüzenet valódi célja hatalom- vagy profitszerzés.

Motiváció: a legtöbb médiaüzenet azért készül, hogy alkotói profitra/hatalomra tegyenek szert általa. Ez a szempont a médiaüzenet célját segít tudatosítani; sok gyerek gondolja, hogy a média célja csupán az információátadás, illetve a szórakoztatás, és keveset tudnak a média gazdasági hátteréről.

Forrás