Ez menti meg a gyerekedet a gonosz tartalmaktól

Peppa pig SuperMan Family Saviors Monster Daddy Pig Finger Family Lyrics and More – YouTube

Hogyan YouTube-ozzon biztonságosan a kisgyerek? A legtöbb kisgyerekes szülő nap mint nap felteszi magának ezt a kérdést. Annyira egyszerű leültetni őket egy (lehetőleg érintőképernyős) készülék elé, és hagyni, hogy ügyesen maguk keressék meg azt, ami érdekli őket, különösen, amióta van lehetőség a biztonságos(nak tűnő) YouTube Kids-en keresztül tenni ezt. Aztán szembejön ez vagy ez a cikk, és egy kicsit elbizonytalanodunk. Mi lehet a megoldás? Nincs biztonságos technikai szűrés, egyetlen megoldás van – megtanítani a gyerekünket arra, hogyan ismerje fel a veszélyes tartalmakat.

A médiapedagógia egyik alapgondolata, hogy a média (így az internet is) önmagában nem káros vagy hasznos, így nem a védekezés, hanem a “felvértezés”, felkészítés, az online helyzetek kezelésére való képesség (empowerment) a legfontosabb cél. Erre szolgál az önálló, kritikai gondolkodás fejlesztése, a média működésének megértése.

Első lépés: szabályok

Az első lépés a médiahasználat szabályainak tisztázása – ezt sosem késő bevezetni. Törekedjünk arra, hogy a gyerek ne legyen egyedül a szobában, amikor YouTube-ozik. Így időről időre rápillanthatunk, és láthatjuk, hogy érzi magát, és ő is szólhat, ha olyat lát, ami nem tetszik neki.

Az ideális az lenne, hogy minél nagyobb képernyőn nézze – így rögtön látjuk azt is, mi történik. Óvodáskorúaknak ne legyen saját érintőképernyős eszköze – ne is használja önállóan, hiába lenne rá képes technikailag. A YouTube-on nagyon könnyű eltévedni, és kellemetlen tartalmakhoz jutni.

A filmnézés kezdetekor közösen döntsük el, mit és mennyit fog nézni – ehhez persze a szülőnek tudnia kell, hogy melyik, a gyereke által kedvelt mese nagyjából milyen hosszú. A Peppa malac ötperces, a Mancs őrjárat nagyjából tíz, az Állatkert a hátizsákban pedig húsz. Egy videózási alkalom óvodásoknál kb húsz-negyven (esetleg, nagyon ritkán) 60 perc, így előre megbeszélhetjük, hogy három Mancs őrjárat vagy két Állatkert következik.

A következő videó ne automatikusan induljon (ne csatornát kapcsoljunk be, hanem epizódot), a szülő és a gyerek közösen döntsék el, melyik lehet a következő. Ha semmiképpen sem tudunk tízpercenként megjelenni ott, ahol a gyerek filmet néz, legyen egy saját YouTube-csatornánk, ahová a kedvenc, megbízható meséket gyűjtjük össze, és amelyet tetszés szerinti ponton elindítunk. Az előre megszabott időkeretet azonban (többé-kevésbé következetesen) tartsuk be.

Ha kézivezérléssel irányítjuk a filmnézést, elkerülhetjük a számítógép által generált, összevágott, ha éppen nem is félelmetes vagy undorító, de mérhetetlenül igénytelen és furcsa videókat. Ne gondoljuk, hogy minden, ami gyerekeknek címzett, jót tesz nekik – az igénytelen, zavaros képi világot nem kell elfogadnunk.

Második lépés: beszélgetés

Amikor lehetőségünk nyílik rá, nézzük a gyerekkel közösen a filmet – különösen, ha valami újat lát. Így figyelhetjük a reakcióit, és beszélgethetünk is vele a látottakról. Az Állatkert a hátizsákban végén például mindig elmondják a szereplők, kinek melyik rész tetszett a legjobban – ezt mi is megkérdezhetjük a gyerekünktől, és elmondhatjuk a saját kedvencünket.

Fontos, hogy ezekben a beszélgetésekben ne kritizáljuk az ízlését, a filmet, amit szeret. Természetes, hogy a négyévesnek más az ízlése. Ha olyan mesét nézne, amit nem neki valónak tartunk (vegyük komolyan a korhatárbesorolást, de azt is, ha TÉNYLEG nem bírjuk elviselni Eperkét). Ha viszont nézheti, akkor ne tegyünk kritikus megjegyzéseket, hanem támogassuk abban, hogy megélje élményeit.

Harmadik lépés: tudja, hogy bármikor szólhat

Beszélgessünk a gyerekekkel kedvenc mesefilmjeikről, és beszélgessünk a filmnyelv elemeiről is. Minden mesesorozatnak vannak olyan saját, jellegzetes jegyei, ami alapján felismerhetők. Ezeket már a kis óvodások is felismerik és értik – a mi feladatunk, hogy tudatosítsuk, ha olyan filmet lát, amely eltér a megszokottól, hagyják ott a videót, és szóljanak egy felnőttnek. Ezzel a módszerrel előzhetjük meg a legbiztosabban, hogy szándékosan manipulált, agresszív videót láthasson.

Ez a módszer – azonnal álljon fel, és keressen felnőttet – akkor is működik, ha „szabályos” epizódban történik valami olyan, amit nem ért vagy megijeszti (ez bármi lehet, olyasmi is, amit egyáltalán nem gondolnánk félelmetesnek).

Negyedik lépés: filmelemzés

Melyek azok az elemek, amelyek gyanússá tehetik a nem valós videót, és egy óvodás is felismeri őket?

  • Ha nincs az elején a megszokott főcím
  • Ha nincs zene, vagy más, mint a megszokott
  • Ha a szereplők nem beszélnek, pedig általában szoktak, vagy más a hangjuk
  • Ha a szereplők más ruhában vannak
  • Máshogy vannak megrajzolva (például furcsán áll a kezük, csak a fejük látszik)
  • Ha máshogy mozognak, mint ahogy megszoktuk (a számítógép által animált videókban a szereplők sokszor csak „belebegnek”, nem lépkednek)
  • Másik ismert mesefilmből érkeznek szereplők, vagy új, a többiekre nem hasonlító szereplő jelenik meg
  • Ha nem egyetlen, követhető történetet látunk, hanem összevissza történik mindenféle, vagy több epizódból vágtak össze részeket (ezt már nem annyira könnyű felismerni, de erre akár példát is mutathatunk a gyereknek)
  • (felnőtteknek, olvasni tudóknak) Furcsa, hosszú, sok értelmetlen kulcsszóból álló címek

Hogyan készíthetjük fel a gyerekeket ezeknek az elemeknek a felismerésére? Úgy, hogy beszélgetünk velük róla. Kérdéseket teszünk fel a közösen nézett mesékkel kapcsolatban, együtt énekeljük a főcímet, majd hozzátesszük, hogy főcím mindig van, és elmondjuk, mire való. Közösen rajzolunk Peppa malacot, és összehasonlítjuk a filmen láthatóval. Amikor együtt keresünk új videót, könnyen belefuthatunk olyanba, amiről sejtjük, hogy nem biztonságos, ezt akár szóba is hozhatjuk (ez nem jó, mert ez a Peppa 13 perces; nézd, ezen a képen úgy látom, hogy ez egy furcsa videó).

Ha óvodás korban elkezdjük a gyerekek tudatos médianevelését, kevésbé kell félnünk attól, hogy függő lesz, vagy nem tud majd reagálni, ha online agresszióval kerül szembe. Ha kis korában beszélgetünk vele arról, mit miért szeret, nagyobb korában is beavat majd minket abba, mit és miért csinál a neten, illetve könnyebben védi meg magát az agresszív tartalmaktól és az online erőszaktól is.

Mindez persze sokkal több munka, mint telepíteni a YouTube kids-et, a szomorú igazság azonban az, hogy tökéletes technikai védelem nem létezik – maguknak a gyerekeknek kell felépíteniük azt.

Empátiára nevelés a digitális korban

Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia
Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia

Korábbi, a digitális függőségekről szóló szövegem  felsorolásából (nyilván számos egyéb mellett) kimaradt egy olyan elem, amely talán elsősorban azt a generációt érinti, amelynek már természetes lételeme a közösségi média (Millennials, Z-generáció).

A szelfi-szindróma a definíció szerint akkor válik „betegséggé”, ha naponta háromnál többször posztolunk szelfit magunkról. Az önmagunkkal való túlzott elfoglaltság persze nem a közösségi oldalak terméke; a nárcizmus az orvosi szakirodalomban is részletesen leírt személyiségzavar; az ilyen ember énközpontú, mások érzéseit nem veszi figyelembe, kapcsolatai felszínesek, pusztán az elismerésre vágyik. Saját jelentőségét irreálisan felnagyítja.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek a vonások könnyen felerősödhetnek a közösségi média intenzív használatával, a folyamatos online jelenléttel. Ha pozitív szempontból nézzük, az online identitás megteremtése önismeretet, tudatosságot követel. Az émárka kifejezetten arra vonatkozik, hogyan használhatjuk karrierünk szempontjából tudatosan a közösségi médiát önmagunk megjelenítésére – ez pedig minden kétséget kizáróan hasznos. Ha azonban valaki nem tudatosan használja önkifejezésre a közösségi médiát, könnyen elvesztheti józan ítélőképességét, és tulajdoníthat magának túlzott (és visszaigazolható) jelentőségét.

Éppen ezért tartjuk napjainkban, a médiatudatosságra nevelés, a digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen részének az empátia fejlesztését is. Ez segíthet abban, hogy (a gyerekek is) a virtuális világban zajló eseményeket megfelelően értékeljék, saját szerepüket, helyüket reálisan lássák. Ne tulajdonítsanak túl nagy szerepet a várt komment elmaradásának; és képesek legyenek a nem-virtuális világban is az érzelmek felismerésére, kezelésére.  Az empátiafejlesztés az a terület, amely segíthet az online megfélemlítés, a cyberbullying visszaszorításában – a megfélemlítő, agresszor sokszor nem is tudatosítja tettének valódi hatását.

Amerikában természetesen ennek is van szakértője. Dr. Michele Borba éppen ezzel a területtel foglalkozik, legújabb könyvében, és blogjának „unselfie” rovatában rengeteg hasznos tanács olvasható.

Michele Borba a túlzott digitális eszközhasználat egy olyan elemét is kiemeli, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig nagyon fontos – ha a gyerek túlságosan sok időt tölt online, nem tanulja meg az offline érzelemkifejezést – kevésbé ismer föl arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat; ezzel kommunikációja sokkal korlátozottabbá válik. Így nehezebben teremt kapcsolatokat, szociális élete is korlátozottabb lesz, önbizalma sérül. Érdemes tehát a szülőknek, tanároknak energiát fordítani az empátiára nevelésre. Ebben segít a sok beszélgetés, az udvariasság, kevesség, az olvasmány- és filmélmények, amelyek a szereplőkkel való azonosulást teszik lehetővé. Dr. Borba a sakkot is ilyen területnek látja: hiszen itt is mások fejével kell gondolkodnunk.

Az empátia fejlesztése általános gyakorlatokkal is megvalósulhat, magyar nyelven innen inspirálódhatunk, angolul pedig itt található egy remek óravázlat, segédanyagokkal.

Három gyakorlat, amely egyszerre fejleszti az empátiát és a médiatudatosságot:

  • Nézőpontváltás: a médiaüzenetek értelmezése sokszor érinti a szerzőség kérdését, a médiapedagógia öt alapgondolata közül az elsőt. Ha ezt a szöveget valaki írta, a képet fényképezte, érdemes kitalálni, mi lehetett a célja, mire gondolt közben. A reklámot a termék gyártói készíti, hogy eladja, népszerűsítse termékét. Az újságíró nézőpontjától függ, hogyan mutatja be cikkében (vagy videójában) mondjuk a nehéz sorsú, börtönbe került fiatalt. Empátia és médiatudatosság-szempontból egyaránt azt vizsgáljuk, mi mozgatja a másik embert.
  • Befogadók, értékek, identitás: A médiapedagógia nézőpontjából is nagyon fontos az empátia szerepe, a médiapedagógia öt alapgondolata közül a  harmadik (Különböző befogadók különbözőképpen értékelik a média üzeneteit.) éppen erről szól; meg kell érteni, hogy ugyanaz a médiaüzenet különböző felhasználók számára más – más jelentéssel bírhat. Keressünk olyan médiaszövegeket, amelyek várhatóan megosztják majd az osztályközösséget, vitassuk meg az eltérő értékeket; tanítsuk azt, hogy mindenki véleménye egyformán értékes és elfogadható.
    Kik fogják majd olvasni, amit posztolunk? Ezt a kezdő közösségimédia-használók (életkortól függően) sokszor nem gondolják végig. Ennek következménye lehet az online zaklatás, illetve az online hírnévvel kapcsolatos kérdések – olyanok is olvashatják később, akik például állást akarnak nekünk kínálni. Sokszor elfelejtjük, hogy az online üzenet nem csak ahhoz juthat el, akiknek szánjuk, és akár eredeti szándékával ellentétesen is értelmezhető. (Ilyen helyzetre számos példát találhatunk hírességek meggondolatlan Facebook-kommentjeiben.)
  • Kooperativitás, kollaborativitás, közös munka: Médiatudatosságra nevelés nem létezhet valamiféle alkotómunka nélkül, de az élmény- és tevékenységközpontú elemző feladatok is előhívják a csoportmunka lehetőségét. A csoportban végzett feladat, a közös célért való munka lehetővé teszi az önkifejezés, az odafigyelés, az érvényesülés és a visszahúzódás, a vezetés és a követés gyakorlását. A csoportos munka egyszerre értelmi és érzelmi tanulás, és nagyon fontos szerepe van a demokratikus értékekekre, aktív, cselekvő állampolgárrá nevelésben is.

A médiatudatosság- és empátiafejlesztés állandó közös terepe lehet a médiaélményekről, médiakedvencekről való beszélgetés; a saját, valódi, mély érzelmek kifejezése, a másik meghallgatása, hasonlóságok és különbségek felfedezése út lehet a másik megértéséhez, elfogadásához.

Nem lehet elégszer említeni a szülő, tanár példamutató magatartását: nyíltan, érdeklődéssel, ítélkezés nélkül fordulni a gyerek véleményeihez, gondolataihoz, érzéseihez.

Néhány kérdés:

  • Melyik a kedvenc sorozatod, és miért?
  • Melyik volt a kedvenc sorozatod kiskorodban, és miért?
  • Melyik (volt) a kedvenc Disney-rajzfilmed?
  • Ki a kedvenc mesehősöd?
  • Melyik filmből melyik szereplő lennél szívesen, és miért?
  • Melyik filmtől, mesehőstől féltél kiskorodban?
  • Ki az a médiaszereplő, akit utálsz, és miért?
  • Melyik a kedvenc és a legjobban utált reklámod?
  • Melyik híresség közösségimédia-posztjait szereted a legjobban, és miért?
  • Az ismerőseid közül kinek a posztjait szereted legjobban, és miért?

 

Tíz gondolat ahhoz, hogy elkezdjük

A médiapedagógia a médiatudatosságra nevelés folyamata. Folyamatosan témája a családi beszélgetéseknek, és az iskolában is időről időre felmerül. A médiapedagógia a gyerekek saját élményein feldolgozásán alapul, hiszen számtalan ismeretük, tudásuk van erről a témáról. A sokféle tudás összegyűjtseé, elmélyítése a cél.

Kezdhetjük úgy, hogy értő odafigyeléssel hallgatjuk a gyerekeket, és a mélyebb megértést segítő kérdésekkel támogatjuk őket, hogy kifejthessék gondolataikat. Az így kiépülő elfogadó, bizalmas légkör alapvető ahhoz, hogy megnyíljanak, és valódi kérdésekről, problémákról eshessen szó.

A médiatudatosságra nevelés alapvető, tantárgyakon átívelő fejlesztési terület – így jelenik meg a Nemzeti Alaptantervbe, és valamennyi szaktárgy irányában egyre nő az elvárás, hogy saját területükre is építsék be – hiszen az ismeretszerzés és -feldolgozás új (lassan hétköznapinak nevezhető) formáinak mindenhol szerepe van.

Íme tíz gyakorlati tanács a kanadai MediaSmart-tól:

1. Keressük a ‘tanítható pillanatokat”!

Figyeljünk arra, miről beszélnek a tanítványaink. Nagyon valószínű, hogy szóba kerül valamiféle médiaélmény. Halgassuk, amit mondanak. Az innen vett példákat aztán az elemzés során felhasználhatjuk. Hallgassunk figyelmesen, megértően, tegyünk föl kérdéseket – érdeklődés, kompetencia.

2. Médiaszöveg-alkotás a tanórán

A médiapedagógiában az alkotásnak kulcsfontosságú szerepe van. Érdemes megadni a lehetőséget a diákoknak, hogy a média különböző formáin fejezzék ki magukat; fényképezzenek, készítsenek videót, írjanak blogot vagy készítsenek mémet. Ezzel fejlődik szövegértési-szövegalkotási készségük, motiváltabbak lesznek. (sokféle médiaszöveg, publikálás, valódi visszajelzés)

3. A kulcskérdések megjelenése

Mivel a médiapedagógia elsősorban nem tananyagot, hanem készségeket tanít, valamint spirális felépítésű, sokszor térünk vissza ugyanahhoz a témához. Az elemzések során az öt kulcskérdés szempontjai mindig jelenjenek meg valamilyen formában.

4. A médiával foglalkozni öröm

A legtöbb gyerek (és felnőtt) szeret filmet nézni, játszani vagy internetezni. Ebből az örömből a tanulásban is tőkét lehet kovácsolni. Ne gondoljuk, hogy a kritikai gondolkodás a kritizáló gondolkodással azonos. Találkozunk problémás területekkel, de nem szabad elvesztenünk a médiával való foglalkozás élvezeti értékét. Hozzunk bátran pozitív példákat is.

5. A médiáról is taníts, ne csak a médián keresztül

Valahányszor megjelenik a média az órán, valmilyen médiaoktatásnak is történnie kell. Ha egy színdarab vagy regény videóváltozatát nézzük, beszéljük meg különbségeiket a kulcskérdések alapján. Ha egy dokumentumfilmet mutatunk biológia- vagy történelemórán, beszélhetünk szerzőről, nézőpontokról, formai eszközökről, és arról, mi maradt ki. Tanuljunk meg újságot olvasni, online információt megítélni, kommentelni és tartalmat megosztani is.

6. A médiapedagógia kérdésfeltevéseket jelent, nem válaszok megtanulását

A médiapedagógia kritikai gondolkodásra, önálló ítéletalkotásra oktat. A tanár mutasson mintát azzal, hogy türelemmel, nyitottan közelít diákjai véleméynéhez, és higgadtan, racionális érvek mentén gondolja végig azt. Ez különösen fontos érzékeny témák (mint a sztereotípia vagy a testkép) esetében, ahol a diákoknak is erős és heves érzelmeik lehetnek.

7. Ne felejtsük el, hogy a média fontos

A diákok gyakran azzal ütik el egy-egy kérdés élét, hogy “de hát ez csak egy tévéműsor volt”, “csak láttam, hogy valaki megosztotta”. Emlékeztessük tanítványainakt arra, hogy a médiaszövegek olyan jelentést is tartalmazhatnak, amelyre a szerzőjük eredetileg nem is gondolt, illetve a hogy a média milyen erősen befolyásolja az emberek gondolkodását, azt, hogy hogyan látjuk magunkat és a többieket.

8. A médiafeladatokat értékelni és osztályozni kell

“Ez benne lesz a dolgozatban?” Azzal, hogy a médiás feladatokhoz is valódi értékelés társul, erősítjük jelentőségüket. Természetesen a médiás számonkérés  különbözik a többi tantárgynál megszokottnál. Érdemes minden feladathoz külön értékelőtáblázatot (olyasmit, mint a szöveges értékelés) készíteni, és azt a diákok rendelkezésére bocsátani. A projektek, kreatív feladatok során pedig érdemes munkanaplót íratni, amelyen keresztül reflektálhatnak saját munkájukra.

9. Használjuk a diákok által hozott forrásokat

Ahhoz, hogy még vonzóbbá tegyük számukra a médiával való foglalkozást, tegyük lehetővé, hogy ők ajánljanak témát a feldolgozáshoz. Ha pontos elvárásrendszerünk van arról, mit látunk szívesen az órán, akkor ebből nem fog probléma származni.

Egy másik, még békésebb lehetőség, hogy először felmérjük a diákok médiahasználati szokásait, médiakedvenceiket, és az általuk megjelölt kedvencekből válogatunk.

10. Naprakészen a médiából

A tanár hitelességét növeli, ha hozzá tud szólni a diákok által hozott témákhoz. Mit néznek, hallgatnak, játszanak, mi a divat online – ilyenkor hagyhatjuk azt is, hogy egy kicsit ők tanítsanak minket.