A média, technológia és az oktatás kapcsolata rendkívül dinamikus, sokrétű, kérdésekkel és kihívásokkal teli terület. Egy új médium megjelenése általában egyszerrre generál lelkesedést és félelmeket, valódi megismerése lassú, használatának lehetőségei is csak idővel kristályosodnak ki.
Az új médium vagy technológia azonban nem csupán a tudás átadásának egy új eszközét jelenti, hanem új tanulási stílusok, módszerek, struktúrák megjelenését is. Nem elég, ha írásvetítőn mutatjuk be a vázlatot, vagy ha a párosító feladatot ezúttal mobiltelefonon végezhetik a gyerekek.
Eszköz, tartalom
A média oktatási felhasználásának egy másik – ezzel összefüggő – örökös kérdése nem a módszertanra, hanem a médium megismerésére vonatkozik. Umberto Eco 1979-es, Can television teach? című írásában fogalmazta meg;
ha a gyerekeket a televízó segítségével szeretnénk tanítani, előbb meg kell tanítanunk nekik, mi a televízió.
David Buckingham brit professzor, a médiaműveltség oktatásának egyik legfontosabb kutatója (több könyve megjelent magyarul is) több cikkében is amellett érvel, hogy ezt a gondolatot kiszélesíthetjük a média egészére.A média nem szerepelhet csupán oktatási segédanyagként vagy oktatást támogató eszközként.
A médiáról szóló tanítás éppen annyira elengedhetetlen, mint a médiával történő oktatás.
Ez az elv a média folyamatosan változó és megújuló területén mindenre érvényes; a YouTube-videóktól a számítógépes játékokig, a mobiltelefonos tesztfeladatoktól a Wikipédiáig.
Ha az internetet vagy számítógépes játékokat akarunk oktatási célra használni, meg kell ismertetnünk a gyerekeket ezeknek a médiumoknak illetve médiaszövegeknek a jellegzetességeivel; tudásra és a megítélés, kritika képességére kell szert tenniük, hogy magas szintű és hatékony módon használják ezeket. Ez a tudás messze túlmutat azon, hogyan érjük el és használjuk ezeket az alkalmazásokat.
Médiatartalom a tanórán
A tanár a legtöbb esetben arra használja a médiatartalmakat (egy filmet, vagy egy mobilalkalmazást), amire eredetileg tervezték – ismeretterjesztésre vagy szórakoztatásra; nem maga a médiatartalom válik a tanulás tárgyává. Ahhoz azonban, hogy a diákok a média értő, tudatos használójává váljanak, szükséges a médiáról való rendszeres, strukturált és tudatos gondolkodás, a kritikai gondolkodás fejlesztése, illetve a médiaszövegek alapvető jellemzőinek vizsgálata.
Miért van ezekre szükség? James Potter 2015-ös könyvébena médiaműveltség szükségességének egyik legfontosabb elemét emeli ki :
„A médiaműveltség lényege, hogy megszerezzük az irányítást. Ha jártasságot szerzünk a médiában, tisztább rálátást nyerünk arra, hol húzódik a határ a saját világunk és a média gyártotta világ között.”
Korábbi, a digitális függőségekről szóló szövegem felsorolásából (nyilván számos egyéb mellett) kimaradt egy olyan elem, amely talán elsősorban azt a generációt érinti, amelynek már természetes lételeme a közösségi média (Millennials, Z-generáció).
A szelfi-szindróma a definíció szerint akkor válik „betegséggé”, ha naponta háromnál többször posztolunk szelfit magunkról. Az önmagunkkal való túlzott elfoglaltság persze nem a közösségi oldalak terméke; a nárcizmus az orvosi szakirodalomban is részletesen leírt személyiségzavar; az ilyen ember énközpontú, mások érzéseit nem veszi figyelembe, kapcsolatai felszínesek, pusztán az elismerésre vágyik. Saját jelentőségét irreálisan felnagyítja.
Nem nehéz észrevenni, hogy ezek a vonások könnyen felerősödhetnek a közösségi média intenzív használatával, a folyamatos online jelenléttel. Ha pozitív szempontból nézzük, az online identitás megteremtése önismeretet, tudatosságot követel. Az émárka kifejezetten arra vonatkozik, hogyan használhatjuk karrierünk szempontjából tudatosan a közösségi médiát önmagunk megjelenítésére – ez pedig minden kétséget kizáróan hasznos. Ha azonban valaki nem tudatosan használja önkifejezésre a közösségi médiát, könnyen elvesztheti józan ítélőképességét, és tulajdoníthat magának túlzott (és visszaigazolható) jelentőségét.
Éppen ezért tartjuk napjainkban, a médiatudatosságra nevelés, a digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen részének az empátia fejlesztését is. Ez segíthet abban, hogy (a gyerekek is) a virtuális világban zajló eseményeket megfelelően értékeljék, saját szerepüket, helyüket reálisan lássák. Ne tulajdonítsanak túl nagy szerepet a várt komment elmaradásának; és képesek legyenek a nem-virtuális világban is az érzelmek felismerésére, kezelésére. Az empátiafejlesztés az a terület, amely segíthet az online megfélemlítés, a cyberbullying visszaszorításában – a megfélemlítő, agresszor sokszor nem is tudatosítja tettének valódi hatását.
Amerikában természetesen ennek is van szakértője. Dr. Michele Borba éppen ezzel a területtel foglalkozik, legújabb könyvében, és blogjának „unselfie” rovatában rengeteg hasznos tanács olvasható.
Michele Borba a túlzott digitális eszközhasználat egy olyan elemét is kiemeli, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig nagyon fontos – ha a gyerek túlságosan sok időt tölt online, nem tanulja meg az offline érzelemkifejezést – kevésbé ismer föl arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat; ezzel kommunikációja sokkal korlátozottabbá válik. Így nehezebben teremt kapcsolatokat, szociális élete is korlátozottabb lesz, önbizalma sérül. Érdemes tehát a szülőknek, tanároknak energiát fordítani az empátiára nevelésre. Ebben segít a sok beszélgetés, az udvariasság, kevesség, az olvasmány- és filmélmények, amelyek a szereplőkkel való azonosulást teszik lehetővé. Dr. Borba a sakkot is ilyen területnek látja: hiszen itt is mások fejével kell gondolkodnunk.
Az empátia fejlesztése általános gyakorlatokkal is megvalósulhat, magyar nyelven innen inspirálódhatunk, angolul pedig itt található egy remek óravázlat, segédanyagokkal.
Három gyakorlat, amely egyszerre fejleszti az empátiát és a médiatudatosságot:
Nézőpontváltás: a médiaüzenetek értelmezése sokszor érinti a szerzőség kérdését, a médiapedagógia öt alapgondolata közül az elsőt. Ha ezt a szöveget valaki írta, a képet fényképezte, érdemes kitalálni, mi lehetett a célja, mire gondolt közben. A reklámot a termék gyártói készíti, hogy eladja, népszerűsítse termékét. Az újságíró nézőpontjától függ, hogyan mutatja be cikkében (vagy videójában) mondjuk a nehéz sorsú, börtönbe került fiatalt. Empátia és médiatudatosság-szempontból egyaránt azt vizsgáljuk, mi mozgatja a másik embert.
Befogadók, értékek, identitás: A médiapedagógia nézőpontjából is nagyon fontos az empátia szerepe, a médiapedagógia öt alapgondolata közül a harmadik (Különböző befogadók különbözőképpen értékelik a média üzeneteit.) éppen erről szól; meg kell érteni, hogy ugyanaz a médiaüzenet különböző felhasználók számára más – más jelentéssel bírhat. Keressünk olyan médiaszövegeket, amelyek várhatóan megosztják majd az osztályközösséget, vitassuk meg az eltérő értékeket; tanítsuk azt, hogy mindenki véleménye egyformán értékes és elfogadható.
Kik fogják majd olvasni, amit posztolunk? Ezt a kezdő közösségimédia-használók (életkortól függően) sokszor nem gondolják végig. Ennek következménye lehet az online zaklatás, illetve az online hírnévvel kapcsolatos kérdések – olyanok is olvashatják később, akik például állást akarnak nekünk kínálni. Sokszor elfelejtjük, hogy az online üzenet nem csak ahhoz juthat el, akiknek szánjuk, és akár eredeti szándékával ellentétesen is értelmezhető. (Ilyen helyzetre számos példát találhatunk hírességek meggondolatlan Facebook-kommentjeiben.)
Kooperativitás, kollaborativitás, közös munka: Médiatudatosságra nevelés nem létezhet valamiféle alkotómunka nélkül, de az élmény- és tevékenységközpontú elemző feladatok is előhívják a csoportmunka lehetőségét. A csoportban végzett feladat, a közös célért való munka lehetővé teszi az önkifejezés, az odafigyelés, az érvényesülés és a visszahúzódás, a vezetés és a követés gyakorlását. A csoportos munka egyszerre értelmi és érzelmi tanulás, és nagyon fontos szerepe van a demokratikus értékekekre, aktív, cselekvő állampolgárrá nevelésben is.
A médiatudatosság- és empátiafejlesztés állandó közös terepe lehet a médiaélményekről, médiakedvencekről való beszélgetés; a saját, valódi, mély érzelmek kifejezése, a másik meghallgatása, hasonlóságok és különbségek felfedezése út lehet a másik megértéséhez, elfogadásához.
Nem lehet elégszer említeni a szülő, tanár példamutató magatartását: nyíltan, érdeklődéssel, ítélkezés nélkül fordulni a gyerek véleményeihez, gondolataihoz, érzéseihez.
Néhány kérdés:
Melyik a kedvenc sorozatod, és miért?
Melyik volt a kedvenc sorozatod kiskorodban, és miért?
Melyik (volt) a kedvenc Disney-rajzfilmed?
Ki a kedvenc mesehősöd?
Melyik filmből melyik szereplő lennél szívesen, és miért?
Melyik filmtől, mesehőstől féltél kiskorodban?
Ki az a médiaszereplő, akit utálsz, és miért?
Melyik a kedvenc és a legjobban utált reklámod?
Melyik híresség közösségimédia-posztjait szereted a legjobban, és miért?
Az ismerőseid közül kinek a posztjait szereted legjobban, és miért?
A médiaműveltségre nevelés elsődleges célja, hogy a médiaszövegekkel, a médiából érkező üzenetekkel kapcsolatban kritikus hozzáállást alakítson ki. A média nem “ablak a világra”, hiszen rajta keresztül nem a “valóságot”, hanem a valóság reprezentációját látjuk. Bármilyen valószerűnek is látszik egy médiaszöveg, nem lehetséges a valóság objektív ábrázolása, minden médiaszöveg a valóság interpretációja; a bemutatás összecsúszik a minősítéssel, befolyásolva a nézői véleményalkotást.
A médiaszöveg tehát mindig befolyásol: azzal, hogy mit tematizál, mit választ ki, mutat be; azzal, hogy milyen technikai eszközöket (pl. mozgókép esetében beállításokat) használ; azzal, hogy nem tesz hozzáférhetővé háttérismereteket, ezzel téves következtetésekre ad lehetőséget; vagy önmagában jelenlétével módosítja az ábrázolt eseményt.
Ennek a gondolatnak a megértetéséhez, vizualizálásához a legegyszerűbb feladat a “keretezés”; a kezünkbe vett üres képkereten keresztül nézve “kivághatunk” a valóságból képkockákat. Ezek a mi nézőpontunkat jelenítik meg; mi tekintünk fontosnak, mit hagyunk ki, milyen szempontok alapján komponálunk.
Ugyanezt a “keretezős” játékot szövegekkel is eljátszhatjuk: írjunk tudósítást egy közös élményünkről, jellemezzük egy közös ismerősünket, vagy készítsünk leírást egy előttünk található tárgyról – a csoport tagjai közül mindenki mást vesz észre, mást hagyki, mást figyel meg, mást tart fontosnak.
A médiaszövegekkel kapcsolatos kritikus gondolkodás alapja az elsőként a The Center of Media Literacy által megfogalmazott, de széles körben elterjedt öt kulcskérdés és a belőlük megfogalmazott öt alapgondolat segítségével. Tulajdonképpen minden médiaszöveg-elemzés ezekre a kérdésekre vezethető vissza; ezek mély megértése, ösztönös használata teszi lehetővé a médiaszövegekkel kapcsolatos kritikai gondolkodást.
Lássuk, mit is jelent ez az öt alapgondolat.
1. Minden médiaüzenet konstrukció, mesterségesen létrehozott.
Átláthatatlanság: minden médiaüzenet szerkesztett, megalkotott; vagyis a valóságnak csak bizonyos részeit, egy bizonyos módon mutatja be, reprezentálja, ugyanakkor azt igyekszik elhitetni, hogy maga a valóság. Ha ezt belátjuk, kritikai gondolkodással fogadhatjuk a médiaüzeneteket. Ez a szemléletmód a médiaműveltség alapja.
2. A médiaüzenetek létrehozása saját, szabályokkal rendelkező, kreatívan használható nyelv segítségével történik.
Kódok és konvenciók: a médiaüzeneteket nem szabad szó szerint értelmezni; hiszen saját, kreatív nyelvet használnak, nem csak tényeket közölnek (denotatív jelentés), hanem érzelmeket keltenek (konnotatív jelentés). Ez a gondolat az alapja a médiában megjelenő társadalmi, nemi stb. sztereotípiákról való beszédnek, ami úgy a médiaoktatás, mind a demokráciára nevelés fontos eleme.
3. Különböző befogadók különféleképpen értelmezik a médiaüzeneteket.
A befogadó szerepe: ugyanazt a médiaüzenetet különféle személyek különféle módon értelmezhetik. Ennek megértése a nyitottabb gondolkodás, toleráns viselkedés felé vezet.
4. A média értékeket és nézőpontokat közvetít.
Tartalom és üzenet: a médiaüzenet értékeket és nézőpontokat, szimbolikus üzeneteket tartalmaz. Ez szolgálhat ideológiák és előítéletek vizsgálatának alapjául.
5. A legtöbb médiaüzenet valódi célja hatalom- vagy profitszerzés.
Motiváció: a legtöbb médiaüzenet azért készül, hogy alkotói profitra/hatalomra tegyenek szert általa. Ez a szempont a médiaüzenet célját segít tudatosítani; sok gyerek gondolja, hogy a média célja csupán az információátadás, illetve a szórakoztatás, és keveset tudnak a média gazdasági hátteréről.
