hozzáférés – Médiapedagógia

Internetbiztonság és médiapedagógia – három feladat

A biztonságos jelszó

A biztonságos jelszó létrehozása indulhat különféle jelszavak biztonsági szintjének kipróbálásával például a https://www.betterbuys.com/estimating-password-cracking-times/ oldalon. A gyerekek párban vagy kiscsoportban kísérletezhetnek minél bonyolultabb jelszó létrehozásával. A játékot beszélgetés követi arról, hogy milyen érzés volt szembesülni azzal, milyen gyorsan feltörhetők az egyszerű jelszavak. Milyen tapasztalataik születtek, hogyan befolyásolja a feltörési időt a jelszó hosszúsága, a benne lévő szavak értelme, a számok, nagybetűk, speciális karakterek használata? Kinek sikerült a legnehezebben kitalálható jelszót létrehoznia? A tanár ezután javasol néhány technikát a biztonságos jelszó létrehozására, majd arra kéri a gyerekeket, hogy hozzanak létre új, saját felhasználói fiókjukhoz tartozó, saját maguk által könnyen megjegyezhető, de kitalálhatatlan jelszót (amit ne áruljanak el senkinek), vagy ismert vagy fiktív karaktereknek készítenek egyénileg, párban vagy kiscsoportban fiktív felhasználónevet és fiktív biztonságos jelszót.

A személyes adat

A személyes adatok listájának összegyűjtése történhet valamilyen grafikai szervező segítségével, de lehet a foglalkozás kiindulópontja egy kérdőív vagy egy fiktív adatlap. Itt a foglalkozás fő célja annak megértetése, hogy mi minősül személyes adatnak – minden, amiből az érintettre vonatkozó következtetés vonható le. Amikor kellő mennyiségű “adat” áll a csoport rendelkezésére, jöhet a rendszerezés: mi az, amit csak a családoddal osztanál meg, mi az amit idegenekkel, mi az, amit offline vagy online ismerőseiddel? A kérdések, következtetések megbeszélése után összegző feladat lehet egy ismert vagy fiktív karakter adatlapjának elkészítése, vagy egy elképzelt mobilalkalmazás jogosultsági kérelmeinek összegyűjtése.Ehhez használható például a Fakebook honlap, poszt készítéshez pedig ez.

Médiaszöveg-elemzés

A médiaszöveg-elemzés az internetbiztonság oktatásakor is használható módszer, ahogy az előbb a spam-üzenet vizsgálatakor láttuk. De az elemzés tárgya lehet egy honlap (megbízható-e vagy sem?), vagy egy internetes álhír, hoax (ilyeneket számtalan honlapról gyűjthetünk, pl. urbanlegends.hu, atveros-oldalak.com). Adhatunk olyan feladatot, ahol online adatlapok hitelességét vizsgáljuk vagy hasonló funkciójú mobilalkalmazásokat hasonlítunk össze. A szövegelemzés az öt kritikus kérdés használatával, kiscsoportos munka és közös megbeszélés segítségével történhet.

Hasznos-e a digitális technológia az oktatásban?

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/be/Education_key_keyboard.jpg

Az ed tech ígérete

Nagyon érdekes cikket találtam a kérdésről, amely számos olyan kétséget megfogalmaz, amelyek engem is foglalkoztatnak. A szerző, Alfie Kohn problémafelvetése így hangzik: megszületik-e az ed tech ígérete valójában?

Talán nem meglepő, hogy a digitális technológia osztálytermi használatához való viszony szélsőséges: vagy fantasztikusnak és mindenképpen szükségesnek tartjuk, vagy mélységesen elutasítjuk. (Az utóbbiak szerencsére egyre kevesebben vannak – bár a technológiamentes nevelés meghatározó például a Waldorf-pedagógiában is.)

A legfontosabb kérdés szerintem nem a technológia haszna vagy kára (ez egyébként sem pedagógiai probléma, hanem a médiához, a digitális technológiához való saját viszonyunk határozza meg), hanem az, hogy milyen (módszertani, pedagógiai) indokkal támasztják alá az adott csoportban, adott tanítási célhoz alkalmazandó eszközöket.

Technológiai innováció – pedagógiai innováció

Sokan vannak, akik a technológiát pusztán önmagáért szeretik, újdonsága, látványossága miatt. A gyerekek szívesen ülnek színes képernyők előtt, még szívesebben nyúlkálnak is hozzá, a tanárok pedig energiát, munkát, kutatást lelkesedést nem kímélve viszik be az oktatásba, hogy minél innovatívabbak, 21. századibbak legyenek.

Sokszor azonban az derül ki, hogy a technológiai innováció nem jár együtt a pedagógiai innovációval; a digitális eszközök tantermi használata legtöbbször jól megfér a hagyományos pedagógiával, a hagyományos tudásátadással, illetve “gyakoroltatás”-sal.

Nem válaszolhatunk a hasznos-e a technológia az oktatásban – kérdésre anélkül, hogy először azt vizsgálnánk: Milyen típusú tanulásnak kéne történnie ezekben az iskolákban?

Ha a válasz az, hogy olyan tanulási modellben gondolkodunk, ahol a diákok aktív részesei a tudás megkonstruálásának (konstruktivista tanulási modell), amely a téma mély megértéséből következik, és amelynek során a tanulók saját érdeklődésük, kíváncsiságuk mentén és kérdéseik mentén fedezik föl az anyagot – egy ilyen típusú tanulásmodellnél a technológia valódi segítség lehet.

Ha a technológia segíti a gyerekeket az alkotásban, tervezésben, létrehozásban; ha a kollaboratív tevékenységeket támogatja, vagyis azt, hogy inkább közösen oldjanak meg feladatot, mint egyedül; abban az esetben használatuk indokolt, sőt szükséges – de ne felejtsük el: a valódi tanulás sosem a technológián keresztül történik.

Általában azonban nem ilyen alkalmazásokkal találkozunk: egy SmartBoard-dal tartott óra, online elérhető feladatgyűjtemény, a feladatok megoldásának Google Docs-on keresztül történő elküldése, feleletválasztós tesztek vagy más játékok segítségével gyakoroltatott tananyagelemek – ezek nagy segítséget nyújtanak a tanítási-tanulási folyamat hatékonyabbá és talán élvezetesebbé tételéhez, de a modern pedagógiához nincs közük.

A pusztán önmagukban érdekes technikai újítások pedig – a Hype-ciklus szabálya szerint – hamar unalmassá válnak.

Cél, tartalom, módszer, eszköz

Az iskolában, ahol tanítok, minden hónapban le kell adnunk egy listát arról, hogy az adott hónapban minimum három alkalommal, releváns módon használtuk a digitális technológiát az oktatásban. Az iskola átlagosan felszerelt; szinte minden teremben van interaktív tábla, van számítógépterem, sőt, néhány VR-szemüveg is a rendelkezésünkre áll. A kitöltendő formanyomtatvány az időpontra, évfolyamra és a használt eszközre illetve a feladatra kérdez rá, pedagógiai cél, módszertan nem szerepel, mint ahogy a felhasználható lehetőségek közül is az „egyéb” kategóriába férhet bele a diákok saját eszközeinek használata (a magasabb évfolyamokon ez bevett).

A szemléltetés, a motiváció felkeltése nagyon fontos, de nem elégséges. A technológia ne pusztán öncélú eszköz legyen; a módszer, a pedagógiai cél és tartalom is befolyásolja az eszköz használatát. És legfőképpen: én nem gondoltam mérhetetlenül progresszívnek pusztán azért, mert a nyelvtan gyakorlótesztet nem papíron adtam, hanem a LearningApps-ben készítettem el. Ha viszont megtalálom a megfelelő feladattípust, eldöntöttem, hogy a táblán vagy a telefonjukon, órán vagy otthon használják; esetleg vizuálisan is látványosabbá tettem valamilyen szabályt, rendszert, összefüggést, (itt például a jelentésmező fogalmát a szavak „mezőkbe” húzásával), akkor úgy érzem, van értelme annak, amit csinálok.

Mit tanítsunk a gyerekünknek az internetről?

Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk átmenni az úttesten

Hogyan védhetjük meg gyermekeinket az új digitális helyzetekben, amelyekben egyre többször találják magukat?

Ha a szakirodalomban nem is, a hétköznapi szülői tapasztalatokban még mindig tartja magát a digitális bennszülött – digitális bevándorló kettősség. “A gyerek nálam sokkal jobban ért ehhez!’ – gondoljuk, és egyre több helyzetben igényeljük a segítségét. A mai 8-15 évesek kétszer annyi időt töltenek az interneten, mint a tíz évvel ezelőttiek – így valóban otthonosan mozognak a digitális környezetben.

Ez az otthonosság azonban nem feltétlenül jelent felelős, tudatos és megfontolt magatartást. A szülőnek – bármilyen nehéznek tűnik is – foglalkoznia kell gyermeke digitális nevelésével, meg kell tanítania arra, hogyan mozoghat biztonságosan az interneten – ugyanúgy, ahogy az úttestre sem szalad ki, vagy a mérges gombát sem kóstolja meg.

A technikai magabiztosság nem jelent biztonságos, életkornak megfelelő tartalomválasztást, és azt sem garantálja, hogy a veszélyes helyzetekben a gyerek megfelelően reagál – erre kicsiknél a szülőknek kell figyelnie, és folyamatosan tanítania.

Ne állj szóba idegenekkel, én viszont beszélgetek veled

A mai gyerekek lényegesen nagyobb biztonságban élnek mint a korábbiak – legalábbis mi, szülők, így gondoljuk. Sokkal később merészkednek egyedül haza az iskolából, nem mehetnek el egyedül a a barátaikkal; ezeket a gyerekeket tulajdonképpen mi zárjuk a szobába, ahol nincs más lehetőségük, mint hogy az interneten keresztül éljék önálló életüket, a saját szobájukban. És milyen izgalmas világ várja őket, csak egy érintésnyi távolságra! Barátok, videók, játékok, tények – csupa izgalom!

A szülők – az offline veszélyekhez hasonlóan – beszéljenek gyerekeikkel az online világ veszélyeiről; az idegenekkel való beszélgetésekről, a vírusokról, az adathalászatról és a személyes adatok védelméről. Ez a tudás valószínűleg szülők és gyerekek számára egyaránt hasznos lesz. Ne csak a veszélyekről beszélgessünk; osszuk meg saját élményeinet, mutassuk meg, mivel és hogyan foglalkozunk. Az ötéves lányom tudja, hogy a számítógépen nem csak játszani, rajzolni vagy filmet nézni lehet, hanem írt már word dokumentumba, és szerkesztett képet. Van valami halvány fogalma arról, mit jelent az internet, mi a célja a reklámoknak. És mindig elmagyarázom, miért fényképezem le, az engedélye nélkül pedig nem osztok meg róla képet.

De mi van, ha nem tudjuk megvédeni?

Mi a helyzet azokkal a veszélyekkel, amelyek az új digitális társadalmi – közösségi szituációkból fakadnak? A technológia szélsebes fejlődésének köszönhetően a veszélyforrások azonosítása is nehéz, nemhogy kontroll alatt tartásuk. Egy lehetséges megoldás a korhatár-besorolások betartása.

A digitális technológia fejlődésével azonban ez is egyre nehezebb, hiszen ha tévé és videó nincs is a gyerek szobájában, számítógép, tablet, vagy telefon annál nagyobb eséllyel. Amennyiben ezek a saját eszközei, a tartalomba és a képernyőidőbe is kevesebb a szülő beleszólása.

Napjainkban az online filmnézés egyre elterjedtebbé válik, Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix – filmjeinket egyre több eszközön és helyszínen tudjuk nézni. Beállíthatunk ugyan több felhasználói profilt, de elég könnyű használat közben átváltani egy több jogosultsággal rendelkező profilra.

Az egyéb digitális tartalmaknál még viccesebb a korhatári szűrés – gondoljunk az “elmúltam 18 éves, belépek” és a “még nem múltam el 18 éves” variációkra. Igazán, őszintén megesküdni arra, hogy elmúltunk tizennyolc évesek…

Az intelligens/mesterséges szűrés azért is nagyon nehéz, mert a filmek nagyon sokfélék, és a kényes témák különösen az erőszak és a szex ábrázolása annyira sokrétű és különböző hatású, hogy nem igazán lehet ilyen rendszert létrehozni.

Nem várhatunk tehát tökéletes „védelmet”. Tökéletes védelem a mérges gomba ellen sincs: megtanulhatjuk, hogyan kerüljük el. Ugyanez, a felkészítése (empowering) a felnőttek feladata. A legtöbb gyerek nem vesz a szájába az erdőben talált gombát – ugyanígy megtanulható az is, hogy milyen online oldalakat kerüljünk el.

Védelem igen, tiltás nem

Legnagyobb erőfeszítéseink ellenére néha azért van, ami elkerüli a figyelmünket. Egy igazán tehetséges és motivált gyerek ki tudja kerülni a szülői kontrollt, megtalálja az őt érdeklő filmeket, ha pedig ne, akkor segítséget kér másoktól – hiszen az internet a kollaboratív munka felülete is.

Kérdés, létezhet-e erre technikai megoldás, vagy marad a nevelés: beszélgetés, példamutatás.

Műveltnek lenni a digitális korban

digital literacy

Mi a digitális médiaműveltség?

A digitális médiaműveltség a (hagyományos, írásbeli) műveltség kiterjesztett változata, a kommunikáció bármelyik formájában a következő készségekek meglétét feltételezi: hozzáférés, elemzés, értékelés, létrehozás/alkotás, cselekvés/részvétel.

A médiaműveltség készségei képessé tesznek a kritikai gondolkodásra, hatékony kommunikációra, az aktív, cselekvő állampolgárságra.
A médiaműveltség – a hozzáférés, elemzés, értékelés, létrehozás, részvétel készségeinek gyakorlása a kommunikáció bármely formájában jellegénél fogva interdiszciplináris terület.
A médiaműveltség megkerülhetetetlen és valódi választ ad a folyamatosan változó, kifogyhatalanul bőséges és összetett digitális környezet és kommunikáció kihívásaira.

Miért van szükség digitális médiaműveltségre?

Ahhoz, hogy valaki sikeres diákká, felelős állampolgárrá, hatékony munkarővé vagy tudatos vásárlóvá váljon, folyamatosan fejlődnie kell; az egyre szofisztikáltabb módon informáló és szórakoztató média ugyanis az érzékelés számos szintjén befolyásolja gondolatainkat, érzéseinket, viselkedésünket.

A mai információs és szórakoztató technológiák képek, hangok és szövegek rendkívül hatásos kombinációival szólítják meg közönségüket. Számos, a médiaműveltséggel kapcsolatos készséget kell fejlesztenünk, ha tájékozódni szeretnénk a médiaüzenetek világában, illetve ha magunk is médiaüzeneteket akarunk létrehozni.

Műveltnek lenni a digitális korban olyan készségek meglétét jelenti, amelyek támogatnak a kritikai gondolkodásban, és felkészítenek arra, hogy felelős döntéseket hozzunk az osztályteremben, a nappalinkban, az üzletekben vagy a szavazófülkében.

Mitől véd a gyerekbiztos kereső?

Az online biztonság nagyon fontos téma azon szülők körében, akik aggódnak gyermekük felelős, tudatos, biztonságos internethasználatáért. Ha az iskolában beszélünk internetről, a biztonság akkor is az első helyen van.

A médiapedagógia egyik alapgondolata, hogy a média (így az internet is) önmagában nem káros vagy hasznos, így nem a védekezés, hanem a „felvértezés”, felkészítés, az online helyzetek kezelésére való képesség (empowerment) a legfontosabb cél. Erre szolgál az önálló, kritikai gondolkodás fejlesztése, a média működésének megértése. Az oktatás mellett azonban időről időre megjelenik a technikai jellegű védekezés lehetőségeinek vizsgálata is.

Hogyan védjük meg gyermekeinket a helytelen és veszélyes gondolatoktól? Hogyan kínáljuk őket életkoruknak megfelelő tartalommal, mégis lehetővé téve a szabad böngészést? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy olyan módon használja az internetet, ami hasznára válik?

Erre próbál választ adni a Google keresőmotorjára épített, de tőle független, angol nyelvű „gyerekbiztos” kereső, a Kiddle. A rendszer azonban nem tökéletes, és nagyon sok kritika érte. A rendszer oldalalakat, illetve keresőszavakat blokkol, így próbálja szűrni a nem megfelelő tartalmat, illetve előrébb sorolja a kifejezetten gyerekeknek szánt tartalmat (a ‘media’ keresőszóra a Common Sense Media oldalai, illetve a PBSKids Don’t buy it médiatudatosságra nevelő honlapjai jönnek be.) Természetesen – mivel ez egy egyetlen honlap – nem nyújt valódi technikai védelmet, viszont mutat egy lehetséges, új utat.

Az oldal szerkesztői három kategóriába sorolják a találatokat, ígéretük szerint egy keresőszóra adott (nagyjából) első három találat a szerkesztők saját válogatásának eredménye, kifejezetten gyerekeknek szánt tartalmak, a 4-7. találat egyszerű nyelvű, de nem kifejezetten gyerekeknek szóló honlap, míg az utána következők pedig biztonságos, de a gyerekek számára talán nezebben érthető oldalak.

A klasszikus hibákon kívül azonban (a ‘rabbit’, vagyis nyuszi keresőszóra gyilkos nyuszik és nyuszigyilkosok) jelentek meg egy teszt során – ilyen hibákat valószínűleg minden rendszerben lehet találni; azonban a média egy másik, elméleti szempontból sokkal jelentősebb hibát is feltárt, amely mélyen érinti a gyermekvédelem kérdését.

„De mi van akkor, ha a kereső megvédi a gyerekeket azoktól az információkról, amelyre kíváncsiak?” – hangzik egy másik cikk egyik alcíme.

A cikk arról beszél, hogy szükséges, hogy a gyerekek hozzájussanak az őket érintő kényes kérdésekről szóló információkról is, mint a menstruáció, a nemi erőszak vagy a homoszexualitással kapcsolatos kérdések. Az internet ugyanis remek lehetőség arra, hogy anonim módon, a szégyen érzése nélkül tájékozódhassunk bármilyen, bennünket érdeklő tartalomról. A kereső ezekre adott „ezek rossz keresőszavak” válasza erősítheti a szégyent, stigmatizálja azokat a gyerekeket, akik segítséget, támogatást keresnek.

A cikk megjelenése után néhány nappal a kereső finomított a kulcsszavakon, a mestruációra például már lehet keresni, és a nem megfelelő szavak (pl. ‘violence’ – erőszak) esetén pusztán annyit ír ki: ‘OOPS- try it again!’ (Próbáld újra!).

A Kiddle magyar keresőszavakkal is működik, de keresőként nem különösebben hatékony, és magyarul is letilt bizonyos keresőszavakat, nem igazán releváns találatokat ad, és egyes szavakra nem ad ki találatot.

Mindez felveti azt a kérdést, hogy mennyire hasznos és értelmes válasz ezekre a problémákta a technikai szűrés. A Kiddle megoldása nagyon szimpatikus irányban indult el azzal, hogy kifejezetten gyerekbarát tartalmakat mutat. Arra is példa lehet ez, hogyan kapcsolódhat össze a két szemlélet – a tiltás nélküli biztonság, és a felkészítés az önálló tájékozódásra, döntésekre az online világban.