Cél: védelem? Cél: felkészítés?

Mit gondolunk a médiáról?

Média és oktatás kapcsolatának vizsgálatakor megkerülhetetlen a média hatásának, különösen a média gyerekekre gyakorolt hatásának kérdésére. Az, hogy hogyan gondolkodunk a médiáról (médiaeszközökről, médiatartalmakról) befolyásolja azt is, hogyan viszonyulunk a tanórai médiahasználathoz. Elsősorban zavaró tényezőnek tekintjük, ami elvonja a figyelmet a tanulástól, vagy új lehetőségnek? Hogyan kezeljük, ha a diák az órán a feladat helyett/mellett facebookozik, vagy éjjel egykor küldi el a feladat megoldását emailben? A digitális médiával történő oktatás akkor válik igazán hatékonnyá, ha a tanár maga is érti és ismeri az újmédia működését és a mobilkommunikáció általános trendjeit, és a felmerülő tanítási helyzeteket a médiakonvergencia (az a folyamat, amelynek során a különböző tartalmak és platformok egyre szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, ugyanaz a tartalom vagy alkalmazás több platformon is elérhető) vagy a média mindenütt-jelenvalósága (ubikvitás) szempontjából képes értelmezni (érthető jelenség az ágyból facebookozás).

Médiaoptimizmus, médiapesszimizmus

Ez a tudás határozza meg a média hatásairól való gondolkodást és az ehhez kapcsolódó pedagógusi attitűdöt is; a médiaoptimista megközelítés szerint az új technológia jobbá teszi a világot, megkönnyíti a kapcsolódást és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének eszköze lehet. A médiapesszimista megközelítés azonban veszélyforrást lát az új médiumokban: a hozzájuk kapcsolódó használati szokások, az életmód változása, a tudás új formáival a régi “értékek” elvesztése, az “elbutulás” veszélye. A médiapesszimista hozzáállás nem jelenti az új médiumok teljes elutasítását; az aggodalmak túlhangsúlyozása azonban a tudatos, élvezetes, önálló használat ellenében hat.

Védelem vagy felkészítés?

Ez a két gondolkodásmód jelenik meg a médiaműveltségről szóló diskurzusban is. David Buckingham Médiaoktatás című, 2005-ben magyarul is megjelent könyve szerint az első az úgynevezett “védőoltás-modell” (más szerzőknél “protekcionizmus”), célja megtanítani “különbséget tenni és ellenállni” a média felszínes és káros üzeneteinek. A médiát alapvetően veszélyes, gyerekeknek semmiképpen sem való felületnek tételezi. Az  ilyen megközelítés éles különbséget tesz a “hasznos”, “iskolai” célú és az értéktelen, felszínes szabadidős médiaeszköz-használat között. Szigorúan szabályozza a digitális  oktatás rendjét. E megközelítés azért különösen előnytelen mert nem vesz tudomást arról, hogy ez a fajta tanulás teljesen más fajta tanulási, információ- és tudásmegosztási struktúrákat igényel, hogy az okoseszköz mint médium a gyerekek (és a felnőttek) hétköznapi életének is része, és ezt a két részt nagyon nem szerencsés elválasztani; hogy éppen ez teremtene arra lehetőséget, hogy megszűnjön a (digitális) szakadék a gyermek iskolai és otthoni élete között, illetve kritikai gondolkodásra, mélyebb megértésre nevelne a hétköznapi médiahasználat során is.

A másik modell a felkészítésé: a média- (mobil)használókat nem elsősorban “megóvni” szeretné, hiszen a médiát a lehetőségek terepének tekinti; a médiatudatosságra nevelés célja ezek szerint “felkészíteni”, “felvértezni” (empowering) arra, hogy önállóan képesek legyen tudatos, felelős a médiahasználatukra vonatkozó döntéseket hozni, hogy jobban megértsék az őket körülvevő (média)világot, aktívabb részeseivé váljanak. A tablet, a mobiltelefon tehát a hétköznapi élet tárgyából a tanulás eszközévé válik, ezzel két különböző világot kapcsolva össze. 

A legfontosabb szempontváltás, amit a digitális oktatásban alkalmazhatunk, az – a médiapedagógiában bevettnek számító – megközelítés, amely a saját élményekből, a mindennapi használatból indul ki, és ezt az élményt alakítja a médiáról való tudássá.

Mit tanítsunk a gyerekünknek az internetről?

flickr by verkeorg 477207826

Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk átmenni az úttesten

Hogyan védhetjük meg gyermekeinket az új digitális helyzetekben, amelyekben egyre többször találják magukat?

Ha a szakirodalomban nem is, a hétköznapi szülői tapasztalatokban még mindig tartja magát a digitális bennszülött – digitális bevándorló kettősség. “A gyerek nálam sokkal jobban ért ehhez!’ – gondoljuk, és egyre több helyzetben igényeljük a segítségét. A mai 8-15 évesek kétszer annyi időt töltenek az interneten, mint a tíz évvel ezelőttiek – így valóban otthonosan mozognak a digitális környezetben.

Ez az otthonosság azonban nem feltétlenül jelent felelős, tudatos és megfontolt magatartást. A szülőnek – bármilyen nehéznek tűnik is – foglalkoznia kell gyermeke digitális nevelésével, meg kell tanítania arra, hogyan mozoghat biztonságosan az interneten – ugyanúgy, ahogy az úttestre sem szalad ki, vagy a mérges gombát sem kóstolja meg.

A technikai magabiztosság nem jelent biztonságos, életkornak megfelelő tartalomválasztást, és azt sem garantálja, hogy a veszélyes helyzetekben a gyerek megfelelően reagál – erre kicsiknél a szülőknek kell figyelnie, és folyamatosan tanítania.

Ne állj szóba idegenekkel, én viszont beszélgetek veled

A mai gyerekek lényegesen nagyobb biztonságban élnek mint a korábbiak – legalábbis mi, szülők, így gondoljuk. Sokkal később merészkednek egyedül haza az iskolából, nem mehetnek el egyedül a a barátaikkal; ezeket a gyerekeket tulajdonképpen mi zárjuk a szobába, ahol nincs más lehetőségük, mint hogy az interneten keresztül éljék önálló életüket, a saját szobájukban. És milyen izgalmas világ várja őket, csak egy érintésnyi távolságra! Barátok, videók, játékok, tények – csupa izgalom!

A szülők – az offline veszélyekhez hasonlóan – beszéljenek gyerekeikkel az online világ veszélyeiről; az idegenekkel való beszélgetésekről, a vírusokról, az adathalászatról és a személyes adatok védelméről. Ez a tudás valószínűleg szülők és gyerekek számára egyaránt hasznos lesz. Ne csak a veszélyekről beszélgessünk; osszuk meg saját élményeinet, mutassuk meg, mivel és hogyan foglalkozunk. Az ötéves lányom tudja, hogy a számítógépen nem csak játszani, rajzolni vagy filmet nézni lehet, hanem írt már word dokumentumba, és szerkesztett képet. Van valami halvány fogalma arról, mit jelent az internet, mi a célja a reklámoknak. És mindig elmagyarázom, miért fényképezem le, az engedélye nélkül pedig nem osztok meg róla képet.

De mi van, ha nem tudjuk megvédeni?

Mi a helyzet azokkal a veszélyekkel, amelyek az új digitális társadalmi – közösségi szituációkból fakadnak? A technológia szélsebes fejlődésének köszönhetően a veszélyforrások azonosítása is nehéz, nemhogy kontroll alatt tartásuk. Egy lehetséges megoldás a korhatár-besorolások betartása.

A digitális technológia fejlődésével azonban ez is egyre nehezebb, hiszen ha tévé és videó nincs is a gyerek szobájában, számítógép, tablet, vagy telefon annál nagyobb eséllyel. Amennyiben ezek a saját eszközei, a tartalomba és a képernyőidőbe is kevesebb a szülő beleszólása.

Napjainkban az online filmnézés egyre elterjedtebbé válik, Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix – filmjeinket egyre több eszközön és helyszínen tudjuk nézni. Beállíthatunk ugyan több felhasználói profilt, de elég könnyű használat közben átváltani egy több jogosultsággal rendelkező profilra.

Az egyéb digitális tartalmaknál még viccesebb a korhatári szűrés – gondoljunk az “elmúltam 18 éves, belépek” és a “még nem múltam el 18 éves” variációkra. Igazán, őszintén megesküdni arra, hogy elmúltunk tizennyolc évesek…

Az intelligens/mesterséges szűrés azért is nagyon nehéz, mert a filmek nagyon sokfélék, és a kényes témák különösen az erőszak és a szex ábrázolása annyira sokrétű és különböző hatású, hogy nem igazán lehet ilyen rendszert létrehozni.

Nem várhatunk tehát tökéletes „védelmet”. Tökéletes védelem a mérges gomba ellen sincs: megtanulhatjuk, hogyan kerüljük el. Ugyanez, a felkészítése (empowering) a felnőttek feladata. A legtöbb gyerek nem vesz a szájába az erdőben talált gombát – ugyanígy megtanulható az is, hogy milyen online oldalakat kerüljünk el.

Védelem igen, tiltás nem

Legnagyobb erőfeszítéseink ellenére néha azért van, ami elkerüli a figyelmünket. Egy igazán tehetséges és motivált gyerek ki tudja kerülni a szülői kontrollt, megtalálja az őt érdeklő filmeket, ha pedig ne, akkor segítséget kér másoktól – hiszen az internet a kollaboratív munka felülete is.

Kérdés, létezhet-e erre technikai megoldás, vagy marad a nevelés: beszélgetés, példamutatás.

Médiakritika, médiatudatosság, Disney-hercegnők

http://www.playbuzz.com/magicnarwhal10/which-disney-princess-are-you
http://www.playbuzz.com/magicnarwhal10/which-disney-princess-are-you

A médiatudatosságra, tudatos médiahasználatra nevelés egyik legfontosabb célja, hogy tudatos, aktív, motivált állampolgárokat neveljen. A gyerekek médiafogyasztásakor a felnőtteknek nem csak a képernyőidőre, az életkornak megfelelő tartalmakra kell odafigyelniük – hiszen, mivel a gyerekek szabadidejük nagy részét médiafogyasztással töltik – kultúrájukat a média által közvetített tartalmak, értékek, szerepek határozzák meg.

A Disney-hercegnők univerzuma azért nagyszerű példa ennek a jelenségnek a vizsgálatára, mert célcsoportja, a 3-8 éves lányok számára szinte elkerülhetetlen, elsősorban a hozzákapcsolódó merchandising termékek kapcsán. A Disney, a hercegnő-romantika ugyanakkor a legtöbb szülőben nosztalgikus érzéseket kelt, bár felnőttként (újra)nézve ezeket a rajzfilmeket, illetve elkerülni próbálva az elkerülhetetlen termékeket felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a világhoz.

A téma kutatója, Rebecca Hains amerikai gyermekkultúra-szakértő elsősorban a kislányok testképére, világlátására, a nemi szerepekre és a (nemi és rasszista) sztereotípiákra hívja föl a figyelmét könyvében.

A Disney-hercegnők témájának vizsgálata azonban nem új. A legtöbb kritika szerint ezek a lányok passzívak, saját problémáikat nem tudják egyedül megoldani, nincsen céljuk a férjhezmenésen kívül – az első adandó hercegbe beleszeretnek és azonnal hozzámennek feleségül (A Jégvarázs című film, amely az elős a Disney-hercegnőkkel kapcsolatos kritikák széles nyilvánosságra kerülése után már reflektál erre a kérdésre – Annát többen is megkérdezik, biztos-e benne, hogy férjhez akar menni valakihez, akit aznap ismert meg, és ez aztán rossz választásnak is bizonyul.) Egyetlen feladatuk, hogy idealizáltan szépek és fiatalok legyenek, míg az idősebb női szereplők (a gonosz mostohák, vagy Ursula Ariel történetéből) irigyek, gonoszak, és hatalmat akarnak – ez pedig negatív tulajdonság ezekben a filmekben. (Talán ennek ellenpontjaként Szófia hercegnő már kislány, és mellette szerepel szép és fiatal édesanyja is, a Jégvarázsban pedig két hercegnő is szerepel, akik egyáltalán nem tipikusak. A szakirodalom Mulant és Meridát is a pozitív példák közé sorolja.)

Lássunk néhány a témához kapcsolódó kutatást, tanulmányt:

  • Michele Garofalo A Jó, a Rossz és a Csúf – kritikai médiajártasság tanítása című 2013-as tanulmány szerzője fókuszcsoportos kutatásban két csapatnyi gyereknek szabadon, illetve irányított kérdések alapján beszélgetniük kellett a Disney-filmekről. A kutatásból az derült ki, hogy irányított kérdésekkel a 7-11 éves lányok körében nagyon rövid idő alatt el lehet érni, hogy maguktól reflektáljanak kritikusan a látottakra – vagyis a médianevelésnek már nagyon rövid távon haszna van.
  • 2016 januárjában a médiát bejárta az az információ (egyelőre még csak a kutatás zajlik, amelyből részleteket mutattak be), amely szerint két amerikai nyelvész, Carmen Fought és Karen Eisenhauer a hercegnős Disney-filmekben vizsgálja a párbeszédeket a nemi szerepek szempontjából. Legfontosabb az az eredményük, hogy ezekben a filmekben sokkal kevesebbet beszélnek a női karakterek, mint a férfiak, akkor is, ha a cím- és főszereplő is nő. Érdemes megnézni ezt a grafikont abból a szempontból is, hogy látható rajta a Disney-hercegnős filmek „evolúciója”, a korai trió (Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika), aztán a „reneszánsz” A kis hableánytól a Mulanig, majd 2009-től, a „modern” filmek, az egyre önálóbb, aktívabb és érdekesebb hercegnőkkel, azonban ezek közül is egyedül a Meridában beszélnek többet nők, mint férfiak.
  • Egy még ennél is újabb, 2016 júniusában publikált tanulmány alapjául szolgáló kutatásban Sarah M. Coyne 198 óvodáskorú gyereket vizsgáltak, hogy kiderüljön, milyen hatással vannak a Disney hercegnők a gyerek viselkedésére, önbizalmára, testképére. A kutatás eredménye nagyon érdekes: természetesen kiderül belőle, hogy azok a lányok, akik több Disney hercegnővel kapcsolatos médiatartalmat fogyasztanak, tárgyat birtokolnak sztereotipikusabban gondolkodnak a női szerepekről, kevésbé gondolták magukat alkalmasnak természettudományos pályára, és a testképükkel is problémák voltak. Azok a fiúk, akik ezeket a filmeket nézték, viszont magabiztosabbnak és segítőkészebbnek érezték magukat.

Két fontos területről beszélünk tehát: a sztereotípiákról és a testképről. A média, mint egyre meghatározóbb forrás nem csak információt, hanem értékrendet, világképet is közvetít. Ezért nagyon veszélyes mind a korlátozott női szerepek (passzív, tehetetlen, önmagvalósításra képtelen, a férfiaknak alárendelt), mind a testkép (idealizált felnőtt női alkat) szempontjából. A tudatos, kritikus médiahasználatra nevelés már a legfiatalabb befogadókat is felvértezi e hatások ellen. A szülők és pedagógusok szerepe ezen a területen is nagyon fontos.

Rebecca Hains négy pontban foglalja össze, hogy mi tehet a szülő:

1.) Mutassa meg saját értékeit: például, hogy a szépség nem minden, hogy az okosság, önállóság fontos, hogy különböző típusú, érdeklődésű, külsejű embereket ismerünk, hogy mennyiféle könyv, film, felfedezendő terület van a világon. Ide tartozhat a médiakedvencekről való beszélgetés is.

2.) Helyes média-étrend kialakítása: ez vonatkozik a képernyőidőre, és arra is, hogy a gyermek sokféle médiatartalommal (könyvekkel is) találkozzon, amely különféle értéket közvetítenek. Itt is megjegyzendő, hogy kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyő előtt ülés, a 2-4 éveseknek napi egy, idősebbeknek napi legfeljebb két óra engedélyezett.

3.) Közös médiafogyasztás. Fárasztónak tűnik, de a médiaértésre nevelés legfontosabb eszköze. Nézzük együtt a képernyőt, fejezzünk ki érzéseket, kommentáljuk a látottakat, és beszélgessünk a gyerekekkel róla.

4.) A médiaszövegek létrehozásáról: tanítsuk a gyerekeket életkoruknak megfelelően arra, hogy a médiaszövegek emberek – szerzők – művei, éppen ezért egyéni véleményt tükröznek. Ez segíthet a sztereotípiák későbbi tudatosításában. Beszélhetünk arról, hányan készítenek egy filmet, hogyan rajzolják, kik a szinkronhangok stb.

Rebecca Hains ezt a módszert popkultúra-coaching-nak hívja, könyvében pedig részletesen is kifejti tanácsait.

 

Empátiára nevelés a digitális korban

Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia
Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia

Korábbi, a digitális függőségekről szóló szövegem  felsorolásából (nyilván számos egyéb mellett) kimaradt egy olyan elem, amely talán elsősorban azt a generációt érinti, amelynek már természetes lételeme a közösségi média (Millennials, Z-generáció).

A szelfi-szindróma a definíció szerint akkor válik „betegséggé”, ha naponta háromnál többször posztolunk szelfit magunkról. Az önmagunkkal való túlzott elfoglaltság persze nem a közösségi oldalak terméke; a nárcizmus az orvosi szakirodalomban is részletesen leírt személyiségzavar; az ilyen ember énközpontú, mások érzéseit nem veszi figyelembe, kapcsolatai felszínesek, pusztán az elismerésre vágyik. Saját jelentőségét irreálisan felnagyítja.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek a vonások könnyen felerősödhetnek a közösségi média intenzív használatával, a folyamatos online jelenléttel. Ha pozitív szempontból nézzük, az online identitás megteremtése önismeretet, tudatosságot követel. Az émárka kifejezetten arra vonatkozik, hogyan használhatjuk karrierünk szempontjából tudatosan a közösségi médiát önmagunk megjelenítésére – ez pedig minden kétséget kizáróan hasznos. Ha azonban valaki nem tudatosan használja önkifejezésre a közösségi médiát, könnyen elvesztheti józan ítélőképességét, és tulajdoníthat magának túlzott (és visszaigazolható) jelentőségét.

Éppen ezért tartjuk napjainkban, a médiatudatosságra nevelés, a digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen részének az empátia fejlesztését is. Ez segíthet abban, hogy (a gyerekek is) a virtuális világban zajló eseményeket megfelelően értékeljék, saját szerepüket, helyüket reálisan lássák. Ne tulajdonítsanak túl nagy szerepet a várt komment elmaradásának; és képesek legyenek a nem-virtuális világban is az érzelmek felismerésére, kezelésére.  Az empátiafejlesztés az a terület, amely segíthet az online megfélemlítés, a cyberbullying visszaszorításában – a megfélemlítő, agresszor sokszor nem is tudatosítja tettének valódi hatását.

Amerikában természetesen ennek is van szakértője. Dr. Michele Borba éppen ezzel a területtel foglalkozik, legújabb könyvében, és blogjának „unselfie” rovatában rengeteg hasznos tanács olvasható.

Michele Borba a túlzott digitális eszközhasználat egy olyan elemét is kiemeli, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig nagyon fontos – ha a gyerek túlságosan sok időt tölt online, nem tanulja meg az offline érzelemkifejezést – kevésbé ismer föl arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat; ezzel kommunikációja sokkal korlátozottabbá válik. Így nehezebben teremt kapcsolatokat, szociális élete is korlátozottabb lesz, önbizalma sérül. Érdemes tehát a szülőknek, tanároknak energiát fordítani az empátiára nevelésre. Ebben segít a sok beszélgetés, az udvariasság, kevesség, az olvasmány- és filmélmények, amelyek a szereplőkkel való azonosulást teszik lehetővé. Dr. Borba a sakkot is ilyen területnek látja: hiszen itt is mások fejével kell gondolkodnunk.

Az empátia fejlesztése általános gyakorlatokkal is megvalósulhat, magyar nyelven innen inspirálódhatunk, angolul pedig itt található egy remek óravázlat, segédanyagokkal.

Három gyakorlat, amely egyszerre fejleszti az empátiát és a médiatudatosságot:

  • Nézőpontváltás: a médiaüzenetek értelmezése sokszor érinti a szerzőség kérdését, a médiapedagógia öt alapgondolata közül az elsőt. Ha ezt a szöveget valaki írta, a képet fényképezte, érdemes kitalálni, mi lehetett a célja, mire gondolt közben. A reklámot a termék gyártói készíti, hogy eladja, népszerűsítse termékét. Az újságíró nézőpontjától függ, hogyan mutatja be cikkében (vagy videójában) mondjuk a nehéz sorsú, börtönbe került fiatalt. Empátia és médiatudatosság-szempontból egyaránt azt vizsgáljuk, mi mozgatja a másik embert.
  • Befogadók, értékek, identitás: A médiapedagógia nézőpontjából is nagyon fontos az empátia szerepe, a médiapedagógia öt alapgondolata közül a  harmadik (Különböző befogadók különbözőképpen értékelik a média üzeneteit.) éppen erről szól; meg kell érteni, hogy ugyanaz a médiaüzenet különböző felhasználók számára más – más jelentéssel bírhat. Keressünk olyan médiaszövegeket, amelyek várhatóan megosztják majd az osztályközösséget, vitassuk meg az eltérő értékeket; tanítsuk azt, hogy mindenki véleménye egyformán értékes és elfogadható.
    Kik fogják majd olvasni, amit posztolunk? Ezt a kezdő közösségimédia-használók (életkortól függően) sokszor nem gondolják végig. Ennek következménye lehet az online zaklatás, illetve az online hírnévvel kapcsolatos kérdések – olyanok is olvashatják később, akik például állást akarnak nekünk kínálni. Sokszor elfelejtjük, hogy az online üzenet nem csak ahhoz juthat el, akiknek szánjuk, és akár eredeti szándékával ellentétesen is értelmezhető. (Ilyen helyzetre számos példát találhatunk hírességek meggondolatlan Facebook-kommentjeiben.)
  • Kooperativitás, kollaborativitás, közös munka: Médiatudatosságra nevelés nem létezhet valamiféle alkotómunka nélkül, de az élmény- és tevékenységközpontú elemző feladatok is előhívják a csoportmunka lehetőségét. A csoportban végzett feladat, a közös célért való munka lehetővé teszi az önkifejezés, az odafigyelés, az érvényesülés és a visszahúzódás, a vezetés és a követés gyakorlását. A csoportos munka egyszerre értelmi és érzelmi tanulás, és nagyon fontos szerepe van a demokratikus értékekekre, aktív, cselekvő állampolgárrá nevelésben is.

A médiatudatosság- és empátiafejlesztés állandó közös terepe lehet a médiaélményekről, médiakedvencekről való beszélgetés; a saját, valódi, mély érzelmek kifejezése, a másik meghallgatása, hasonlóságok és különbségek felfedezése út lehet a másik megértéséhez, elfogadásához.

Nem lehet elégszer említeni a szülő, tanár példamutató magatartását: nyíltan, érdeklődéssel, ítélkezés nélkül fordulni a gyerek véleményeihez, gondolataihoz, érzéseihez.

Néhány kérdés:

  • Melyik a kedvenc sorozatod, és miért?
  • Melyik volt a kedvenc sorozatod kiskorodban, és miért?
  • Melyik (volt) a kedvenc Disney-rajzfilmed?
  • Ki a kedvenc mesehősöd?
  • Melyik filmből melyik szereplő lennél szívesen, és miért?
  • Melyik filmtől, mesehőstől féltél kiskorodban?
  • Ki az a médiaszereplő, akit utálsz, és miért?
  • Melyik a kedvenc és a legjobban utált reklámod?
  • Melyik híresség közösségimédia-posztjait szereted a legjobban, és miért?
  • Az ismerőseid közül kinek a posztjait szereted legjobban, és miért?

 

Médiaélmények – irányított filmnézés

popcorn-1426360906JkC

A film és a médiaoktatás az európai médiaoktatás hagyományában is, de Magyarországon különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz. A hatvanas évek filmesztétika foglalkozásai indították el nálunk az iskolai médiaoktatást, és noha a két terület dinamikus együttélésében napjainkban a digitális műveltségről esik több szó, ne felejtsük el, hogy a filmnézés továbbra is a gyerekek és fiatalok egyik legkedveltebb szórakozási formája.

Az irányított filmnézés az élményfeldolgozás egyik formája; a gyerekek saját élményeire, világlátására támaszkodva reflexióra, kritikai gondolkodásra késztet. Erős közösségi élményt nyújt, és az önismeret fejlesztésére is lehetőséget kínál.

Segíthet az önismeret fejlesztésében, a filmnézés gazdagítja és befolyásolja a tehetséges gyerekek gondolkodását.

Egy film szolgálhat metaforaként valamely élethelyzet mélyebb megértéséhez, újabb aspektusok felfedezéséhez, ha megfelelő kérdésekkel és gyakorlatokkal dolgozzuk föl.

A legnehezebb, legnagyobb kihívást okozó feladat az, hogyan találunk megfelelő filmeket, hiszen noha nem tagadhatjuk, hogy a filmek nagyon fontos szerepet játszanak napjaink gyermek- és ifjúsági kultúrájában is, érdekes kísérlet populáris filmeken keresztül vizsgálni érzékeny társadalmi kérdéseket.

Az irányított filmnézés keretei

A közös filmnézés nagyon sokféle módon megvalósítható. A rendelkezésre álló időkeret sem okvetlenül korlátoz; a filmrészletek tanítása (ugyanúgy, mint az irodalomoktatásban a regényrészleteké) nem váltja ki ugyan a teljes szöveg ismeretét, egy jól kiválasztott részlet azonban (amelyet lehetőség van akár kétszer is megnézni) remek beszélgetésindító, vagy elemzés tárgya lehet. Ilyen esetben azonban a filmnézés élményszerűsége, értéke elvész. Lehetséges stratégia az is, hogy egymás után, több tanítási óra alatt nézzük végig a filmet, minden órán teret adva a beszélgetésnek is. Itt hangsúlyosabbá tehetjük a cselekménnyel, a szereplők sorsával kapcsolatos feltételezések, elvárások vizsgálatát, ugyanúgy, mint a szakaszos olvasás esetében.

Fontos, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) értsék, a filmnézés nem pihenés, vagy szabad tevékenység, engedélyezett lógás. Ezért érdemes (akár csoportos) megfigyelési szempontokat is kiosztani kevésbé rutinos filmnézők esetében. Természetesen tanórán kívüli (szakköri, tábori) keretben ezt a szempontot kevésbé szükséges hangsúlyozni.

Az irányított filmnézés folyamata

Az első szempont a filmek beszerzése és vetítése. Mivel a vetítések célja a médiatudatosság fejlesztése, járjunk elöl jó példával, és lehetőség szerint ne vetítsünk illegálisan szerzett filmeket. A dvd-k elején futó szöveg, amely szerint a dvd-t nyilvános helyen nem szabad vetíteni, az oktatási intézményekre, iskolai vetítésekre nem vonatkozik – itt nem kereskedelmi célú a vetítés. A nagy videómegosztó portálok – mint a YouTube – folyamatosan ellenőrzik a feltöltött filmeket, így ott jogtiszta tartalmakkal találkozunk – ezekért a reklámok megnézésével “fizetünk”, nyereségén pedig a szolgáltató osztozik a film készítőjével (erre valók az ún. hivatalos csatornák).

A közös filmnézés egyik legfontosabb előnye az érzékenyítés fejlesztésének lehetősége. A felnőttnek mindenképpen meg kell ismernie előre a vetíteni kívánt filmet, és végiggondolnia a film tartalmát; hogyan hatnak majd a gyerekek érzéseire, attitűdjeire, véleményére. Mindenképp meg kell nézni a filmet előre azért is, hogy biztosak lehessünk abban, hogy tanítványaink életkorának, fejlettségének megfelelő (erről a korhatárbesorolás nem mindig ad elégséges információt.)

A gyerekek és tinédzserek számára a barátsággal, identitással, nemi szerepekkel, családi és korátrs kapcsolatokkal foglalkozó filmek fontosak és érdekesek lehetnek.

A film előzetes megnézése után a nevelőnek fel kell készülnie a facilitált beszélgetésre. A facilitáció ebben az esetben azt jelenti, hogy nem a beszélgetés vezetője (facilitátor) szabja meg annak kimenetlét, tanulságait, hanem a résztvevők maguk hoznak megoldásokat, bizonyos keretek között maguk alakítják a beszélgetés irányát (miről és mennyit esik szó). A facilitálás célja nem az ismeretek átadása, “rávezetés”; hanem a résztvevő gyerekek egyéni fejlődése, készségfejlesztése.

A felkészülés természetesen a facilitált beszélgetéshez is szükséges; a facilitátornak számtalan olyan kérdéssel, kérdéscsoprttal kell készülnie, amelyre a beszélgetés során sor kerülhet, de egyáltalán nem biztos, hogy valamennyit fel is tudja használni.

A kérdéseket olyan módon kell megfogalmazni, hogy ne ellenőrző, vizsga-jellegűek legyenek, hogy a gyerekek merjenek megszólalni, értsék, hogy ezekre a kérdésekre nem egyetlen, tökéletes válasz van. A beszélgetés körülményeinek is olyan biztonságosnak, támogatónak, elfogadónak kell lennie, amelyben a gyerekek bátran megnyilvánulnak saját érzéseikről, gondolataikról.

A beszélgetéshez föl kell állítanunk néhány alapszabályt; mindenkit meghallgatunk, kivárjuk, amíg elmondja a mondanivalóját, minden véleményt elfogadunk, nem kritizálunk, hanem legfeljebb vitázunk. Elfogadjuk többféle vélemény jogosságát.

A csoportos beszélgetésben nem gyakorlott gyerekek esetében bevezethetünk szabályokat is a megszólaláshoz; lehet sorban menni, jelentkezni, vagy úgynevezett beszélő tárgyat használni; csak annak van joga megszólalni, akinél a tárgy van.

Lehet módszer a kiscsoportos beszélgetés, ahol aztán egy szóvivő hangosítja ki az egész csoport számára az eredményeket.

A kiscsoportos beszélgetés előnye, hogy alkothatunk olyan homogén csoportokat, ahol a gyerekek megélik, hogy hasonlóan gondolkodnak a megadott témáról; ilyen esetben nem is muszáj beszámolni a beszélgetséről az egész csoport előtt.

A biztonságos környezet felállításához a felnőtt empatikus kérdéseire is szükség van, érdemes úgy felépíteni a beszélgetést, hogy az első kérdésekkel megteremthessük a biztonságos, nyugodt, empatikus környezetet.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy vitára nincsen lehetőség. A felnőttnek azonban figyelnie kell a gyerekek érzelmi állapotára is, és ha szükséges, további segítséget nyújtani nekik érzéseik feldolgozásához, akár beszélgetéssel, akár gyakorlatokkal, akár egyéni feladatokkal.

Élményfeldolgozás

A médiaélmény-feldolgozás gyakorlatai igen sokfélék: rajz, vagy más vizuális kifejezőeszköz, szerepjáték, kreatív írás, transzformációs szövegalkotási gyakorlatok pl. újságcikk, napló (blogbejegyzés) írása, vagy akár videó készítése.

A feladatok legyenek élvezetesek, és kínáljanak lehetőséget az introspekcióra, és adjanak lehetőséget a film, illetve a beszélgetés továbbgondolására.

 

Médiaélmények – Hogyan beszélgessünk gyerekekkel filmekről?

curtain-812227_1920

Médiaélmény, élményfeldolgozás

Az információs és kommunikációs társadalomban felnövő gyerekek élményvilágának fontos része a média. Folyamatosan találkoznak médiaüzenetekkel, saját szabadidős tevékenységük nagy részét pedig a médiafogyasztás, médiahasználat (kicsiknél leginkább a filmnézés és a játék) teszi ki.
Ahhoz, hogy értő, tudatos médiafogyasztóvá váljanak, már az óvodás, kisiskolás gyerek médianevelésére is szükség van.

Nagyon fontos, hogy a szülő vagy pedagógus ne hagyja magára a gyereket ezen a területen sem; de feladatuk nem merül ki a megfelelő tartalom kiválasztásában (és a nem megfelelő tartalom szűrésében), és az optimális képernyőidő megítélésében (és a korlátok kijelölésében).

A médiafogyasztás időbeli és tartalmi feltételeinek meghatározása mellett a legfontosabb feladat a médiából származó élmények, vagyis a médiaélmények feldolgozásának segítése. A médiaélmények befogadása és feldolgozása (az olvasott mesékhez hasonlóan) alkotófolyamat, amely a fantáziát használja, a folyamat része a reflexió lehetősége is. A médiaélmények a gyerekek spontán játéka során is sokszor megjelennek a médiaélmények rajzok, szerepjátékok formájában, a felnőtt, illetve az iskola ezen folyamatok tudatosabbá tételében segíthet.

A médiaélmények feldolgozása számtalan módon történhet, a legfontosabb azonban, hogy mindig a gyermek saját élményeiből induljon ki, és célja – a hogy a nevelésnek általában – a folyamatos párbeszéd a gyermekkel a világ (ezen belül a média által közvetített világ) befogadása, átélése, értelmezése érdekében.

Médiaélmény-feldolgozás beszélgetéssel

Ennek a bejegyzésnek a témája a médiaélményről – ebben az esetben a filmekről való beszélgetés, mint a médiaélmények feldolgozásának egyik legalapvetőbb területe; a beszélgetés az élményfeldolgozás más területein is fontos lesz majd – ha érdeklődéssel közelítünk a gyerekek médiaélményeihez, segítséget nyújtunk nekik az élményfeldolgozásban, illetve a kritikus, tudatos médiahasználat kialakításában. A biztonságos, elfogadó légkör megnyitja a párbeszéd és az élményfeldolgozás lehetőségét. A párbeszéd azt is jelenti, hogy a felnőtt partnerként vesz részt a beszélgetésben, saját élményei, reflexiói is a beszélgetés részét képezik. A párbeszéd az első lépés a tudatosítás útján; a felnőtt kérdései mintát, értelmezési szempontot adnak a gyereknek, megmutatják, hogyan tegyenek fel maguk is jó kérdéseket, elindítja őket a kritikus gondolkodás útján.

A beszélgetés lehetőséget nyújt a történet, szereplők, konfliktusok, a filmnyelv elemei, a médiaszövegekben (filmekben) megjelenő értékek, nézőpontok tematizálására, mindazokra a területekre, amelyek a médiaelemzés kulcskérdéseire vonatkoznak.

A közös filmnézés nagyon jó bevezető lehetőséget nyújt a médiáról való beszélgetésre. A film a felnőttek számára is ismerős, otthonos terület, a filmnézés pedig remek közös tevékenység, amelyet érdekes beszélgetés követhet.

A közös filmnézés spontán élményén túl a beszélgetés elindulhat úgy is, ha a gyerekek számolnak be saját élményeikről; ha pedig a tanár ismeri ezeket az élményeket, építhet is rájuk akár egy tanóra keretében is.

A médiaelemzés kulcskérdéseivel később részletesen is foglalkozom majd, most három friss filmhez kapcsolódóan mutatok be néhány kérdést, lehetséges beszélgetésirányt. A végtelen számú lehetséges kérdéscsomagból úgy mutatok be néhányat, hogy a mögöttük lévő médiapedagógiai szemléletmód, tudás is megjelenjen.

Példák

A dzsungel könyve

Zootropolis – Állati nagy balhé

Star Wars VII – Az ébredő Erő