Média és oktatás kapcsolatának vizsgálatakor megkerülhetetlen a média hatásának, különösen a média gyerekekre gyakorolt hatásának kérdésére. Az, hogy hogyan gondolkodunk a médiáról (médiaeszközökről, médiatartalmakról) befolyásolja azt is, hogyan viszonyulunk a tanórai médiahasználathoz. Elsősorban zavaró tényezőnek tekintjük, ami elvonja a figyelmet a tanulástól, vagy új lehetőségnek? Hogyan kezeljük, ha a diák az órán a feladat helyett/mellett facebookozik, vagy éjjel egykor küldi el a feladat megoldását emailben? A digitális médiával történő oktatás akkor válik igazán hatékonnyá, ha a tanár maga is érti és ismeri az újmédia működését és a mobilkommunikáció általános trendjeit, és a felmerülő tanítási helyzeteket a médiakonvergencia (az a folyamat, amelynek során a különböző tartalmak és platformok egyre szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, ugyanaz a tartalom vagy alkalmazás több platformon is elérhető) vagy a média mindenütt-jelenvalósága (ubikvitás) szempontjából képes értelmezni (érthető jelenség az ágyból facebookozás).
Médiaoptimizmus, médiapesszimizmus
Ez a tudás határozza meg a média hatásairól való gondolkodást és az ehhez kapcsolódó pedagógusi attitűdöt is; a médiaoptimista megközelítés szerint az új technológia jobbá teszi a világot, megkönnyíti a kapcsolódást és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének eszköze lehet. A médiapesszimista megközelítés azonban veszélyforrást lát az új médiumokban: a hozzájuk kapcsolódó használati szokások, az életmód változása, a tudás új formáival a régi “értékek” elvesztése, az “elbutulás” veszélye. A médiapesszimista hozzáállás nem jelenti az új médiumok teljes elutasítását; az aggodalmak túlhangsúlyozása azonban a tudatos, élvezetes, önálló használat ellenében hat.
Védelem vagy felkészítés?
Ez a két gondolkodásmód jelenik meg a médiaműveltségről szóló diskurzusban is. David Buckingham Médiaoktatás című, 2005-ben magyarul is megjelent könyve szerint az első az úgynevezett “védőoltás-modell” (más szerzőknél “protekcionizmus”), célja megtanítani “különbséget tenni és ellenállni” a média felszínes és káros üzeneteinek. A médiát alapvetően veszélyes, gyerekeknek semmiképpen sem való felületnek tételezi. Az ilyen megközelítés éles különbséget tesz a “hasznos”, “iskolai” célú és az értéktelen, felszínes szabadidős médiaeszköz-használat között. Szigorúan szabályozza a digitális oktatás rendjét. E megközelítés azért különösen előnytelen mert nem vesz tudomást arról, hogy ez a fajta tanulás teljesen más fajta tanulási, információ- és tudásmegosztási struktúrákat igényel, hogy az okoseszköz mint médium a gyerekek (és a felnőttek) hétköznapi életének is része, és ezt a két részt nagyon nem szerencsés elválasztani; hogy éppen ez teremtene arra lehetőséget, hogy megszűnjön a (digitális) szakadék a gyermek iskolai és otthoni élete között, illetve kritikai gondolkodásra, mélyebb megértésre nevelne a hétköznapi médiahasználat során is.
A másik modell a felkészítésé: a média- (mobil)használókat nem elsősorban “megóvni” szeretné, hiszen a médiát a lehetőségek terepének tekinti; a médiatudatosságra nevelés célja ezek szerint “felkészíteni”, “felvértezni” (empowering) arra, hogy önállóan képesek legyen tudatos, felelős a médiahasználatukra vonatkozó döntéseket hozni, hogy jobban megértsék az őket körülvevő (média)világot, aktívabb részeseivé váljanak. A tablet, a mobiltelefon tehát a hétköznapi élet tárgyából a tanulás eszközévé válik, ezzel két különböző világot kapcsolva össze.
A legfontosabb szempontváltás, amit a digitális oktatásban alkalmazhatunk, az – a médiapedagógiában bevettnek számító – megközelítés, amely a saját élményekből, a mindennapi használatból indul ki, és ezt az élményt alakítja a médiáról való tudássá.
Az amerikai szakirodalom egyértelmű állásfoglalása, hogy vannak valóban szép és hasznos, óvodáskorú gyerekeknek szóló mobilalkalmazások. Ez valószínűleg igaz, és bár nem hiszek minden fejlesztő játékban, cd-ben és iskolaelőkészítő foglalkozásban sem, a szabad játék fejlesztő erejében viszont igen, nem gondolom bűnnek, ha egy óvodás a digitális technológiával találkozik. Mégis nagyon oda kell figyelni akkor, amikor a gyerekünk kezébe adjuk a telefont vagy a tabletet: a tulajdonviszonyokkal (ez az enyém) és a képernyőidővel (azzal, hogy mennyi ideig játszunk egyszerre) kapcsolatos döntéseket előre hozzuk meg!
Semmiképpen ne vegyen részt az alkalmazások kiválasztásában – ez a mi hatáskörünk. Nagyon sok szempontot kell mérlegelnünk.
Könyvet választani lényegesen könnyebb – elolvasunk néhány kritikát, belelapozunk a boltban, esetleg utánaolvasunk a szerzőnek a neten. Az appnál bonyolultabb a helyzet. Megnézhetjük az ajánló videót, és elolvashatjuk az app/play store értékeléseit, de ez kevés. Az értékelések sokszor megbízhatatlanok vagy fizetettek – érdemes az ismerősök körében érdeklődni, kisgyerekes Facebook-csoportokban tájékozódni, vagy az ovistársak szüleivel megosztani a kérdéseket. Az amerikai CommonSenseMedia oldalán valódi, életkort szerinti, részletes leírásokkal támogatott elemzések olvashatók. Csak akkor ismerhetjük meg valóban az alkalmazást, ha letöltöttük – akár fizettünk is érte. Mindenképpen ki kell próbálni, mielőtt a gyermekünk kezébe kerül.
Néhány általános javaslat a választáshoz:
Legyen könnyen használható, az életkorának megfelelő
Az alkalmazásokra életkor szerint is kereshetünk
Semmiképpen sem tartalmazzon erőszakos, ijesztő vagy pornográf tartalmat
Egyszerű rajzok
Könnyen érthető, grafikus utasítások (ez különösen az angol nyelvű alkalmazások miatt fontos)
Lehetőleg ne legyenek alkalmazáson belüli vásárlások. Sok olyan app van, amely játék közben kínál föl újabb vásárlási lehetőségeket (pályák, eszközök, matricák stb.), amelyeknek nehéz ellenállni. Figyeljünk, hogy a gyerek semmiképpen sem vásárolhasson egyedül.
Ne legyen benne reklám (legfeljebb minimális, életkorának megfelelő, de inkább fizessünk a reklámmentességért)
Tudjon vele önállóan játszani (természetesen azért legyünk mi is a közelben.)
Tanulhasson vele (vagy ne)
Ha fontosnak tartjuk találhatunk betűket, számokat, formákat (angolul!) tanító játékokat.
Esetleg olyanokat, amelyek érzéseket, viselkedési mintákat, problémamegoldást gyakoroltatnak, vagy az élet egy hétjköznapi területét mutatják be.
Még jobb, ha a felnőttnek van beleszólása a játék irányításába, lehetőségek választásába.
Legyen az érdeklődését felkeltő, nem fiús vagy lányos
Olyat válasszunk, amiről azt gondoljuk, megfelel az érdeklődésének (például tigriseset vagy kiskonyhásat)
Ne babarózsaszín – sötétkék, hanem sokszínű színvilágot keressünk
A témák se sztereotipikusak legyenek, ne babát és autót, hanem például dinoszauruszosat válasszunk
Lehetőleg kerüljük a mesefilmekhez kapcsolódó játékokat, hogy ne alakítsunk ki túlzott kötődést egy témához.
Adatvédelem, biztonság
Ez nem csak a gyerekeknél nagyon fontos, de a szabályok itt még szigorúbbak.
Ne kívánjon az app semmiféle regisztrációt.
Legyen adatvédelmi beleegyező nyilatkozat, és olvassuk el alaposan.
Ha van benne kommunikációs lehetőség (ez nagyon ritka a kicsiknek szóló appoknál), figyeljünk arra, hogy csak ismerősökkel (családtagokkal) beszélgethessen.
A függőség egyik legfontosabb jellemzője, hogy a függő személy nagyon sokáig nem ismeri fel/el, hogy viselkedése, tevékenysége már nem természetes. Fokozattabban igaz lehet ez az „újfüggőségekre” – a technológia rohamos változásával, az eszközök térnyerésével, ubikvitásával (mindenütt jelenlévőségével) nehezen érthető, definiálható, hol kezdődik a használatnak az a foka, amely már függőségnek tekinthető. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki használó, nagyon nehéz meglátni, mikor kell változtatni.
Kontroll, bátorság
Az újfüggőséget – vagyis a digitális eszközöktől való függést – két fogalom mentén definiálom hangsúlyozva, hogy itt és most nem a pszichiáteri beavatkozást igénylő, súlyos függőségekről beszélek, hanem azokról, amelyeken koncentrációval, önfejlesztéssel mi is változtathatunk. A függőségnek ezt a szintjét kontrolállhatatlansággal illetve a digitális eszközökkel kapcsolatos félelmek, szorongások megjelenésével kapcsolom össze.
Csak még egyszer megnézem, mi történt a Facebookon, milyen értesítéseket kaptam LinkedIn-en, milyen lesz az időjárás délután, mit küldtek Instagramon, vagy megjött-e már az a számla. Addig nem indulok el, nem főzök ebédet, nem baj, hogy közben vezetek, mindjárt válaszolok – vagy nem.
Amikor gyerekek médiahasználatának szabályozásáról beszélünk, a legfontosabb szempont a képernyőidő korlátozása. Úgy tűnik, felnőtteknél is szükség van erre, a leleményes alkalmazásfejlesztők számos olyan szülői felügyelet (parental control) alkalmazással álltak elő, amelyekkel a saját eszközünkön is beállíthatjuk az elérési időt. Ez azonban nem elég – az irányítás a felhasználónál kell legyen, nem az eszköznél. Ugyanazokat a tanácsokat, amelyeket a gyerekeknek adunk, a felnőttek is megfogadhatják; száműzni a telefont, tabletet az étkezőasztal és az ágy mellől, és tartani „kikapcsolt” időszakokat. A kontroll visszaszerzésének első lépcsőfoka azonban a tudatosítás – a szülők előnyben vannak, hiszen a gyerekek – mint sok másban is – tükröt tartanak nekik.
A tudatosításban sokat segíthet, ha felismerjük magunkon az alábbi félelmek, tünetek némelyikét.
Fantomrezgés
Amikor úgy érezzük, hogy a telefon rezeg a zsebünkben, és elővesszük, hogy megnézzük az üzenetet, de nem érkezett semmi, úgynevezett fantomrezgést (Phantom vibration syndrome) tapasztalunk. A jelenséget az utóbbi években több kutatócsoport is tanulmányozta Amerikában, úgy tűnik, a mobilhasználók kétharmada tapasztalt már ilyet. A fantomrezgés nem klasszikus hallucináció (még az sem, ha a telefonunk csengőhangját véljük hallani), inkább valamiféle félrehallás (pareidolia). Mindenestre jelzi azt a rendkívül érzékeny, intim viszonyt, amely a telefonhoz köt bennünket. Az átlagos felhasználó egyébként nagyjából hat és fél percenként, vagyis naponta mintegy 150 alkalommal nézi meg a telefonját.
Nomofóbia
A nomofóbia (no mobile phobia), vagy a mobilnélküliségtől való félelem szintén sokunk számára ismerős lehet, és számtalan formát ölthet. Kiborulunk, ha nincs térerő, vagy lemerül az akkumulátor, akadozik a mobilnet vagy egyszerűen otthon (vagy nem tudjuk hol) hagytuk a telefont. Félünk attól, hogy nem érnek el minket, mi nem érünk el senkit, esetleg senki nem is akar elérni minket… A nomophobia.com négy alapvető félelmet különít el: a töréstől, elvesztéstől, ellopástól és a telefon kihasználatlanságától való félelmet. Ugyanezen az oldalon kitölthetünk egy nomo-tesztet, ha aggódunk azon, hogy nomofóbiásak vagyunk, és elolvashatjuk nomofób sorstársaink coming out-jait is.
A nomofóbiával kapcsolatban több tudományos kutatás is készült, egy az Iowai Egyetemen, amelyhez tartozik egy húsz kérdéses nomofóbia-kérdőív is. A kutatás eredményei itt olvashatók. Egy másik kutatás során, Kaliforniában egy csapat egyetemistán azt vizsgálták, hogyan nő a feszültség olyan helyzetben, amikor nem használhatják a mobiljukat (ha náluk lehet, illetve ha nem), miközben stressz-szintet mérő teszteket oldottak meg.
Íme, a nomofóbia (vagyis mobileszköz-függőség) 20 kérdéses tesztje:
Döntse el, mennyire igazak az alábbi állítások Önre! (1 – nagyon nem értek egyet – 7 – nagyon egyetértek)
(A tanulmány szerint az 5 fölötti érték felvetheti a nomofóbia gyanúját.)
A mobiltelefonomon folyamatosan elérhető információk nélkül kényelmetlenül érezném magam.
Dühösnek érezném magam, ha nem nézhetnék utána bárminek a telefonomon.
Ha nem érném el a híreket (vagy az időjárást, eseményeket) a telefonom, idegessé válnék.
Dühítene, ha nem használhatnám a telefonomat ott és akkor, amikor szeretném.
Megijesztene, ha lemerülne a telefon akkumulátora.
Ha elfogyna a pénz a feltöltőkártyás telefonról, vagy túllépném a havi limitet, pánikba esnék.
Ha nem lenne térerő, wifi vagy adatforgalom, folyton azt nézném, mikor jön már vissza.
Ha nem használhatnám a telefonomat, elveszettnek érezném magam.
Ha egy ideig nem nézhetném meg a telefonomat, vágyat éreznék rá, hogy megtegyem.Ha a telefonom nem lenne velem…
Aggódnék, mert nem tudnék bármikor beszélni a családommal vagy a barátaimmal.
Aggódnék, hogy a családom/barátaim nem tudnak elérni.
Ideges lennék, mert nem tudnék hívásokat és sms-eket fogadni.
Ideges lennék, mert nem tudnék a családommal és a barátaimmal kapcsolatban lenni.
Ideges lennék, hogy mi van, ha valaki el akar érni.
Ideges lennék, mert megszakadt a folyamatos kapcsolat a családommal és a barátaimmal.
Kényelmetlenül érezném magam, mert nem lennék tájékozott, mi történik a közösségi médiában.
Ideges lennék, mert megszakadt a kapcsolatom az online identitásommal.
Kényelmetlenül érezném magam, mert nem férnék hozzá a közösségi médiából származó értesítésekhez.
Ideges lennék, mert nem tudnék az emailjeimre válaszolni.
Furcsán érezném magam, mert nem tudnék magamal mit kezdeni.
FOMO
A betűszó az angol Fear of Missing Out (félelem attól, hogy kimaradunk valamiből, kihagyunk valamit) szószerkezetből származik. Ez a félelem okozza a kényszert, hogy folyamatosan ellenőrizzük a telefont. Ez teszi, hogy nem tudunk választani a számtalan felkínált lehetőségből, és rosszul érezzük magunkat a döntés miatt. A közösségi oldalak hírfolyamát, képeit nézve úgy érezhetjük, rajtunk kívül mindenkinek színes, érdekes az élete. Ez az összehasonlítgatás, illetve görcsös mindenütt ott lenni akarás a FOMO legnagyobb veszélye.
A FOMO-val kapcsolatban számtalan online teszt rendelkezésre áll, például ez.
Íme egy rövid és egyszerű FOMO-tesztsor (igennel vagy nemmel lehet válaszolni), innen:
Felkelés után az első, lefekvéskor az utolsó dolgom megnézni a telefonomat.
Úgy érzem, mások élete jobb és érdekesebb, mint az enyém.
Még ha szabadságom vagyok, akkor is olvasom az emailjeimet, de nem válaszolok rájuk, hogy ne tudják meg, hogy olvasom őket.
Óránként legalább négyszer megnézem az email, Messenger, Facebook, stb. értesítéseket.
Az étteremben megnézem a telefonomat, amikor a partnerem a mosdóba megy.
Mindig úgy érzem, hogy kimaradok, ha látom vagy hallom, hogy mások mi mindent csinálnak.
Ha jól érzem magam, vagy valami érdekeset csinálok, fontosnak tartom online megosztani a részleteket.
Ha szabadáson vagyok, akkor is figyelem a többiek közösségimédia-megjelenéseit.
0-3: FOMO -mentes, 4-5: az átlagosnál kicsit erősebb FOMO, 6-8: súlyos FOMO
A nem használt telefon
Nincs mindig a kezedben a telefon? De tudod, hol van, ugye? Máris kedved támadt elővenni, és egy kicsit foglalkozni vele. Egy kutatás szerint már a telefonunk jelenléte is zavar a koncentrációban, a hatékony feladatmegoldásban, eltereli a figyelmet.
Képernyő-függőség
Ne feledkezzünk meg digitális függőség eredőjéről, a képernyőfüggőségről sem. Gyerekekkel kapcsolatban gyakran beszélünk a képernyőidőről, sok felnőtt azonban maga sem képes betartani ezeket a szabályokat, kontrollálni a médiafogyasztást. Végezetül jöjjön egy videó, csak erős idegzetűeknek. Akit további részletek is érdekelnek a témval kapcsolatban, az iDisorder című könyvből tájékozódhat.
