Egyéb – Médiapedagógia

Felejtsd el a képernyőidőt – kapcsolódás az online generációhoz

A túlzott médiahasználat, a képernyőidő egyre fontosabb helyet foglal el a szülők (és a szakemberek) aggodalmainak listáján, felzárkózva a többi függőséghez.

A képernyőidő önmagában azonban nem lehet a médiahasználat mércéje (így az aggodalmak kizárólagos forrása). A kérdést ennél összetettebb kontextusban, az idő mellett a tartalom és az emberi kapcsolatok szempontjából érdemes végiggondolni. A z egészséges médiahasználat elsősorban a kontroll kérdésével függ össze, és tudatos döntéseket igényel, minden korosztálytól.

Jordan Shapiro, amerikai tudós, filozófus és a digitális oktatás szakértője. Miután egyedülálló apaként nevelte két kiskamasz fiát, maga is szembesült a digitális játék, oktatás, a médiatudatos nevelés kérdéseivel.

Frissen megjelent könyvében ( The New Childhood: Raising Kids To Thrive in a Connected World, ) azt a gondolatot képviseli, hogy a gyerekeinket nem kell óvni a digitális eszközöktől és a közösségi médiától, éppen ellenkezőleg, minél fiatalabb korban kell bevezetni őket ezek használatába, azonban a szülő aktív részvételével. Nem tiltani, korlátozni a digitális eszközök használatát, de nem bébiszitternek használni. Shapiro szerint ugyanis nem a képernyőidő, hanem a szülővel közösen töltött képernyőidő mennyiségét kell növelni.

Egy a könyv kapcsán készült interjúban részletesebben is beszél arról, hogyan megvalósítható ez a gyakorlatban.

Szerinte a képernyőidő csökkentése nem ad választ a valódi problémákra, nem tanítja meg, hogyan váltsunk az online és az offline világ között, és hogyan legyünk egyszerre jelen mindkettőben (ez az online játékok, például a Fortnite esetében alapvető probléma). Shapiro logikájában fontos szerepe van a kritikai gondolkodás és a reflektív képességek fejlesztésének van fontos szerepe. A digitális tartalmakra médiaszövegekként tekint, és az a célja, hogy a gyerekek médiaértési képességei fejlődjenek.

Szülőként azt tekinti legfontosabb szerepének, hogy segítsen a gyerekeinek feldolgozni az online világban szerzett élményeket, és hogy megmutassa, hogyan menthetők át az offline értékek a modern, képernyőkkel telített világban.

Shapiro például nem tartja be a szigorú, „étkezési időben nincs képernyőzés” szabályt sem: persze legtöbbször nem YouTube-oznak vacsora közben (senki sem YouTube-ozik folyamatosan), de beszélgetés közben sokszor kerül szóba olyan téma, amelynek során szükség van egy kis Google-keresésre, YouTube-ozásra.

Ugyanakkor rengeteg videójátékozik a gyerekeivel együtt (most már kevesebbet, mert sokkal jobbak nála), és sokat beszélgetnek ezekről, és még most is sokszor megkéri őket, meséljék el, mivel játszanak, és nézi őket, ahogyan játszanak.

A médiaélményekről való beszélgetéshez Shapiro a játék-kicsomagolós videókat hozza példának. Nagyon károsnak, a konzumerizmus legszörnyűbb példájának tartja, de nem szeretné (be)tiltani ezeket; ha a gyerekei kicsomagolós videót néznek, arról beszélget velük, hogy miért olyan problémás ez a megközelítés. A legfontosabb kérdés, amelyet minden YouTube-videó kapcsán megbeszélhetünk: kinek származik ebből haszna, és mit akarnak nekünk eladni?

Szintén nagyon fontos, amit a szerző a közösségi médiában zajló kommunikációról mond. Véleménye szerint biztonságos digitális kisközösségeket (egy egyházi vagy sportklub, vagy akár egy nagyobb család is létrehozhat sajá hálózatot), ahol képeket oszthatnak meg egymással, és ahol a gyerekek megtanulhatják az online érintkezés formáit. A mai közösségimédia-használat szerinte olyan, mintha bezárnánk húsz kamaszt egy szobába, és azt mondanák, nyugi, biztosan kedvesek lesznek majd egymással.

A legfontosabb tehát, hogy ne az engedélyezés/tiltás, bekapcsolás/kikapcsolás dinamikájában beszéljünk a médiahasználatról, mert a célunk, hogy a gyerekeink képesek legyenek a megfontolt és tudatos döntésekre a médiahasználat területén is.

FILTER – az online információ szűrése, tényellenőrzés

Az online információ ellenőrzésével kapcsolatban van néhány egyszerű szempont, amelyek majdnem mindig érvényesek. Ezekről online megosztott képeken, számtalan forrásból értesülhetünk, és tulajdonképpen nincs bennük semmi meglepő.

A betűszóval rövidített eljárás előnye, hogy könnyen tanítható – tanulható.

Egy készülő, a tényellenőrzésről oktatási anyaghoz állítottam össze egy bevezető tényellenőrző feladatot, amikor megtaláltam az angol nyelvű SMELL tesztet. Sokat kísérleteztem, hogy értelmes magyar betűszóvá gyúrjam, és kicsit erőltetten ugyan, de végül sikerült:

Forrás:

Honnan származik a tartalom? Ki írta, publikálta, posztolta?

Nagyon fontos megtudni, hogy az a médiatartalom, amelyből információt szerzünk, honnan származik. A megbízható információ közradójáról lehet tudni kicsoda, és megjelei információinak forrását. Ha a témának nincs más nyoma az interneten, vagy a források csupán egymásra hivatkoznak, az gyanús. A szerzőt és az oldalt is érdemes megvizsgálni.

Hol jelent meg a szöveg és a kép? Van hivatkozás? Van a képnek linkje, forrása? Megtalálható a hivatkozott eredeti poszt? Megtalálható a történet máshol is? Ugyanennek a változata, vagy több forrásból megerősített az információ?

Időpont, dátum:

Mikor készült az eredeti tartalom? (Nem a legújabb megosztás időpontja számít.) Az online tartalmakat sokszor osztják meg újra, de ez nem jelenti azt, hogy megint aktuálisak. Az információérték egyik legfontosabb mérője az, hogy aktuális-e.

Mikori a poszt? Sikerült-e a fotót, illetve az eredeti fotót megtalálni? Felbukkant-e máskor, máshol is ez a történet?

Logika:

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy van-e bármilyen értelme annak, amiről a médiatartalom szól. A logikát kétféle szinten vizsgálhatjuk: a valósággal összefüggésben, és a szöveg belső logikáját, összefüggéseit is megfigyelhetjük. Ezért fontos az, hogy tájékozottak legyünk a világ híreivel kapcsolatban, rendszeresen tájékozódjunk megbízható forrásokból, és használjuk a józan eszünket.

Van kapcsolat a szöveg és a kép között? Van valamilyen belső logikátlanság a szövegben, illetve a szöveg és a kép között? A kép lehet a szöveg illusztrációja? Hiteles a történet, megfelel a valóságról alkotott képünknek, logikánknak?

Tényellenőrzés, fact checking

A tényellenőrzés vagy angolul fact checking azt a folyamatot jelenti, amelynek során az olvasottak/látottak/hallottak valóságtartalmát az interneten ellenőrizzük. Mivel a mai médiakörnyezetben bárki megoszthat információt, használhatja, átalakíthatja a meglévő forrásokat, az információ ellenőrzése a felhasználóra hárul (kapuőr).

A tényellenőrzés során a médiatartalom által közvetített információkat ellenőrizzük, más online források segítségével. Alapvető eszközei a képek ellenőrzésére szolgáló fordított képkeresés (Reverse Image Search), illetve a videókat vizsgáló https://citizenevidence.amnestyusa.org/ és a https://www.invid-project.eu/tools-and-services/invid-verification-plugin/ (ezeket itt nem használjuk)

Ezenkívül vannak honlapok, amelyek kifejezetten a tényellenőrzésre szakosodtak, magyarul ilyen a http://urbanlegends.hu

Honnan származik a kép? Ki és mi látható rajta? Hol készült? Megtalálható-e a szövegben link nélkül hivatkozott eredeti poszt? Megegyezik-e a szöveg a posztban idézettel? Van-e ellentmondás a kép és a szöveg között? Mi lehetett az eredeti poszt mondanivalója?

Elmaradt, kimaradt információ

A médiatartalom által közvetített információ esetében mindig nagyon fontos, hogy melyek azok az információk, amelyeket a médiaszöveg kiemel, és melyek azok, amelyeket eljelentéktelenít, vagy akár elhallgat. Ez és a következő szempont részben a médiaszöveg céljára kérdez rá: mi a szöveg szerzőjének szándéka a szöveg megosztásával? Milyen előnye származik belőle?

Milyen információk maradtak ki, illetve minden információ helyes-e?

Részrehajlás, torzítás

Az információ (tudatos vagy nem tudatos) torzítása, elfogultságok, amelyek a szerzőt mozgatják. A hagyományos újságírás objektivitásra, pártatlanságra törekszik (bár ez teljesen nem megvalósítható).

Milyen véleménnyel van a szöveg Schwarczeneggerről? “Az emberekről?” Milyen értékeket tart fontosnak? Kit tekint bűnösnek ebben a történetben, és miért? Hitelesen közli újra az eredeti forrást, vagy változtat rajta?

Ez menti meg a gyerekedet a gonosz tartalmaktól

Peppa pig SuperMan Family Saviors Monster Daddy Pig Finger Family Lyrics and More – YouTube

Hogyan YouTube-ozzon biztonságosan a kisgyerek? A legtöbb kisgyerekes szülő nap mint nap felteszi magának ezt a kérdést. Annyira egyszerű leültetni őket egy (lehetőleg érintőképernyős) készülék elé, és hagyni, hogy ügyesen maguk keressék meg azt, ami érdekli őket, különösen, amióta van lehetőség a biztonságos(nak tűnő) YouTube Kids-en keresztül tenni ezt. Aztán szembejön ez vagy ez a cikk, és egy kicsit elbizonytalanodunk. Mi lehet a megoldás? Nincs biztonságos technikai szűrés, egyetlen megoldás van – megtanítani a gyerekünket arra, hogyan ismerje fel a veszélyes tartalmakat.

A médiapedagógia egyik alapgondolata, hogy a média (így az internet is) önmagában nem káros vagy hasznos, így nem a védekezés, hanem a “felvértezés”, felkészítés, az online helyzetek kezelésére való képesség (empowerment) a legfontosabb cél. Erre szolgál az önálló, kritikai gondolkodás fejlesztése, a média működésének megértése.

Első lépés: szabályok

Az első lépés a médiahasználat szabályainak tisztázása – ezt sosem késő bevezetni. Törekedjünk arra, hogy a gyerek ne legyen egyedül a szobában, amikor YouTube-ozik. Így időről időre rápillanthatunk, és láthatjuk, hogy érzi magát, és ő is szólhat, ha olyat lát, ami nem tetszik neki.

Az ideális az lenne, hogy minél nagyobb képernyőn nézze – így rögtön látjuk azt is, mi történik. Óvodáskorúaknak ne legyen saját érintőképernyős eszköze – ne is használja önállóan, hiába lenne rá képes technikailag. A YouTube-on nagyon könnyű eltévedni, és kellemetlen tartalmakhoz jutni.

A filmnézés kezdetekor közösen döntsük el, mit és mennyit fog nézni – ehhez persze a szülőnek tudnia kell, hogy melyik, a gyereke által kedvelt mese nagyjából milyen hosszú. A Peppa malac ötperces, a Mancs őrjárat nagyjából tíz, az Állatkert a hátizsákban pedig húsz. Egy videózási alkalom óvodásoknál kb húsz-negyven (esetleg, nagyon ritkán) 60 perc, így előre megbeszélhetjük, hogy három Mancs őrjárat vagy két Állatkert következik.

A következő videó ne automatikusan induljon (ne csatornát kapcsoljunk be, hanem epizódot), a szülő és a gyerek közösen döntsék el, melyik lehet a következő. Ha semmiképpen sem tudunk tízpercenként megjelenni ott, ahol a gyerek filmet néz, legyen egy saját YouTube-csatornánk, ahová a kedvenc, megbízható meséket gyűjtjük össze, és amelyet tetszés szerinti ponton elindítunk. Az előre megszabott időkeretet azonban (többé-kevésbé következetesen) tartsuk be.

Ha kézivezérléssel irányítjuk a filmnézést, elkerülhetjük a számítógép által generált, összevágott, ha éppen nem is félelmetes vagy undorító, de mérhetetlenül igénytelen és furcsa videókat. Ne gondoljuk, hogy minden, ami gyerekeknek címzett, jót tesz nekik – az igénytelen, zavaros képi világot nem kell elfogadnunk.

Második lépés: beszélgetés

Amikor lehetőségünk nyílik rá, nézzük a gyerekkel közösen a filmet – különösen, ha valami újat lát. Így figyelhetjük a reakcióit, és beszélgethetünk is vele a látottakról. Az Állatkert a hátizsákban végén például mindig elmondják a szereplők, kinek melyik rész tetszett a legjobban – ezt mi is megkérdezhetjük a gyerekünktől, és elmondhatjuk a saját kedvencünket.

Fontos, hogy ezekben a beszélgetésekben ne kritizáljuk az ízlését, a filmet, amit szeret. Természetes, hogy a négyévesnek más az ízlése. Ha olyan mesét nézne, amit nem neki valónak tartunk (vegyük komolyan a korhatárbesorolást, de azt is, ha TÉNYLEG nem bírjuk elviselni Eperkét). Ha viszont nézheti, akkor ne tegyünk kritikus megjegyzéseket, hanem támogassuk abban, hogy megélje élményeit.

Harmadik lépés: tudja, hogy bármikor szólhat

Beszélgessünk a gyerekekkel kedvenc mesefilmjeikről, és beszélgessünk a filmnyelv elemeiről is. Minden mesesorozatnak vannak olyan saját, jellegzetes jegyei, ami alapján felismerhetők. Ezeket már a kis óvodások is felismerik és értik – a mi feladatunk, hogy tudatosítsuk, ha olyan filmet lát, amely eltér a megszokottól, hagyják ott a videót, és szóljanak egy felnőttnek. Ezzel a módszerrel előzhetjük meg a legbiztosabban, hogy szándékosan manipulált, agresszív videót láthasson.

Ez a módszer – azonnal álljon fel, és keressen felnőttet – akkor is működik, ha „szabályos” epizódban történik valami olyan, amit nem ért vagy megijeszti (ez bármi lehet, olyasmi is, amit egyáltalán nem gondolnánk félelmetesnek).

Negyedik lépés: filmelemzés

Melyek azok az elemek, amelyek gyanússá tehetik a nem valós videót, és egy óvodás is felismeri őket?

Ha nincs az elején a megszokott főcím
Ha nincs zene, vagy más, mint a megszokott
Ha a szereplők nem beszélnek, pedig általában szoktak, vagy más a hangjuk
Ha a szereplők más ruhában vannak
Máshogy vannak megrajzolva (például furcsán áll a kezük, csak a fejük látszik)
Ha máshogy mozognak, mint ahogy megszoktuk (a számítógép által animált videókban a szereplők sokszor csak „belebegnek”, nem lépkednek)
Másik ismert mesefilmből érkeznek szereplők, vagy új, a többiekre nem hasonlító szereplő jelenik meg
Ha nem egyetlen, követhető történetet látunk, hanem összevissza történik mindenféle, vagy több epizódból vágtak össze részeket (ezt már nem annyira könnyű felismerni, de erre akár példát is mutathatunk a gyereknek)
(felnőtteknek, olvasni tudóknak) Furcsa, hosszú, sok értelmetlen kulcsszóból álló címek

Hogyan készíthetjük fel a gyerekeket ezeknek az elemeknek a felismerésére? Úgy, hogy beszélgetünk velük róla. Kérdéseket teszünk fel a közösen nézett mesékkel kapcsolatban, együtt énekeljük a főcímet, majd hozzátesszük, hogy főcím mindig van, és elmondjuk, mire való. Közösen rajzolunk Peppa malacot, és összehasonlítjuk a filmen láthatóval. Amikor együtt keresünk új videót, könnyen belefuthatunk olyanba, amiről sejtjük, hogy nem biztonságos, ezt akár szóba is hozhatjuk (ez nem jó, mert ez a Peppa 13 perces; nézd, ezen a képen úgy látom, hogy ez egy furcsa videó).

Ha óvodás korban elkezdjük a gyerekek tudatos médianevelését, kevésbé kell félnünk attól, hogy függő lesz, vagy nem tud majd reagálni, ha online agresszióval kerül szembe. Ha kis korában beszélgetünk vele arról, mit miért szeret, nagyobb korában is beavat majd minket abba, mit és miért csinál a neten, illetve könnyebben védi meg magát az agresszív tartalmaktól és az online erőszaktól is.

Mindez persze sokkal több munka, mint telepíteni a YouTube kids-et, a szomorú igazság azonban az, hogy tökéletes technikai védelem nem létezik – maguknak a gyerekeknek kell felépíteniük azt.

Kíváncsi kérdések, kritikai gondolkodás, médiatudatosság

A médiaműveltség egyik definíciója szerint nem más, mint jó kérdések feltevése – a médiapedagógia egyik legfontosabb célja a kritikai gondolkodás fejlesztése.

A kritikus gondolkodás a strukturált kérdések feltevését, és az ennek eredményeként hozott tudatos döntéseket jelenti, ezek meghozatalához pedig szükséges, hogy a (médiával kapcsolatos) ismeretek birtokában legyünk.

„A hétköznapi nyelvezetben az információt és a tudást gyakran szinonimaként használjuk, de ebben a könyvben teljesen eltérő jelentésük van. Az információ töredékes és átmeneti, míg a tudás strukturált, szervezett és inkább tartós jellegű. Az információ az üzenetekben lakozik, míg a tudás az ember elméjében. Az információ értelmeznivalóval szolgál az egyén számára, míg a tudás azt adja vissza,amit már értelmeztünk. (…) A nagyobb médiaműveltség egyik jellemzője, hogy képesek vagyunk az információt tudástárunkba integrálni, valamint az, hogy erre megvan a hajlandóságunk is.” (James Potter: Médiaműveltség, 2015:43)

Cindy Scheibe és Faith Rogow (Scheibe-Rogow 2012) a kritikai gondolkodás öt komponensét emeli ki tanároknak szóló médiapedagógiai útmutatójában:

1. Kíváncsiság és a kérdezés vágya: A kritikus gondolkodók elutasítják a leegyszerűsített válaszokat, bizonyítékokat keresnek; nem fogadják el a legelső, egyértelműnek tűnő magyarázatot, és nem egyetlen, cáfolhatatlannak tűnő igazságot keresnek – különösen, ha az internetről érkező információról van szó.

2. Folyamatos elköteleződés a vizsgálódás irányába: A kritikus gondolkodók egész életükben információkhoz férnek hozzá, azokat elemzik, és értékelik – éppen azt teszik, amit az információs műveltség vár. Ez a vizsgálódás előzi meg viselkedésüket és döntéseiket is.

3. A mindenkiben ott rejlő szkepticizmus: A’kritikai’, ‘kritikus’ szó sokszor negatív felhanggal jelenik meg a hétköznapi beszédben. A ‘kritikai’ gondolkodók azonban abban különböznek a cinikusoktól, hogy bizalommal közelednek az általuk vizsgált kérdésekhez (például a médiából érkező üzenetekhez), mert tudják, milyen kérdéseket kell feltenniük, és tudják, hogyan tegyék fel azokat.

4. A jó érvelés értékelése: A kritikai gondolkodás képes különbséget tenni tény és vélemény között. Tudja, mit tekinthet hihető bizonyítéknak, keresi és értékeli azt. Ezt a készséget nem lehet eléggé alábecsülni az információ hitelességének megítélésekor, amely az egyik legfontosabb, a biztonságos internethasználat során alkalmazott készség.

5. Rugalmasság és nyitott gondolkodás: A kritikus gondolkodók tudatában vannak saját feltételezéseiknek, és folyamatosan megkérdőjelezik azokat. Sok forrásból tájékozódnak, és tisztában vannak a világ problémáinak összetettségével.

A médiaműveltség egyik definíciója szerint nem más, mint a jó kérdések feltevésének képessége – a fenti, általános kérdéseken túl a média öt alapgondolatához kapcsolódóan megfogalmazható öt úgynevezett „kritikus kérdés” is, ezek Rene Hobbs megfogalmazásában (Hobbs – Cooper Moore: A médiaműveltség felfedezése, 2015: 157) a következőek:

1. Ki hozta létre ezt az üzenetet, és mi volt a célja?

2. Milyen technikákat használ a figyelem felkeltésére és fenntartására?

3. Milyen életstílust, értékeket és nézőpontot jelenít meg?

4. Hogyan értelmezhetik ezt az üzenetet különböző emberek?

5. Mi maradt ki?

Internetbiztonság és médiapedagógia – három feladat

A biztonságos jelszó

A biztonságos jelszó létrehozása indulhat különféle jelszavak biztonsági szintjének kipróbálásával például a https://www.betterbuys.com/estimating-password-cracking-times/ oldalon. A gyerekek párban vagy kiscsoportban kísérletezhetnek minél bonyolultabb jelszó létrehozásával. A játékot beszélgetés követi arról, hogy milyen érzés volt szembesülni azzal, milyen gyorsan feltörhetők az egyszerű jelszavak. Milyen tapasztalataik születtek, hogyan befolyásolja a feltörési időt a jelszó hosszúsága, a benne lévő szavak értelme, a számok, nagybetűk, speciális karakterek használata? Kinek sikerült a legnehezebben kitalálható jelszót létrehoznia? A tanár ezután javasol néhány technikát a biztonságos jelszó létrehozására, majd arra kéri a gyerekeket, hogy hozzanak létre új, saját felhasználói fiókjukhoz tartozó, saját maguk által könnyen megjegyezhető, de kitalálhatatlan jelszót (amit ne áruljanak el senkinek), vagy ismert vagy fiktív karaktereknek készítenek egyénileg, párban vagy kiscsoportban fiktív felhasználónevet és fiktív biztonságos jelszót.

A személyes adat

A személyes adatok listájának összegyűjtése történhet valamilyen grafikai szervező segítségével, de lehet a foglalkozás kiindulópontja egy kérdőív vagy egy fiktív adatlap. Itt a foglalkozás fő célja annak megértetése, hogy mi minősül személyes adatnak – minden, amiből az érintettre vonatkozó következtetés vonható le. Amikor kellő mennyiségű “adat” áll a csoport rendelkezésére, jöhet a rendszerezés: mi az, amit csak a családoddal osztanál meg, mi az amit idegenekkel, mi az, amit offline vagy online ismerőseiddel? A kérdések, következtetések megbeszélése után összegző feladat lehet egy ismert vagy fiktív karakter adatlapjának elkészítése, vagy egy elképzelt mobilalkalmazás jogosultsági kérelmeinek összegyűjtése.Ehhez használható például a Fakebook honlap, poszt készítéshez pedig ez.

Médiaszöveg-elemzés

A médiaszöveg-elemzés az internetbiztonság oktatásakor is használható módszer, ahogy az előbb a spam-üzenet vizsgálatakor láttuk. De az elemzés tárgya lehet egy honlap (megbízható-e vagy sem?), vagy egy internetes álhír, hoax (ilyeneket számtalan honlapról gyűjthetünk, pl. urbanlegends.hu, atveros-oldalak.com). Adhatunk olyan feladatot, ahol online adatlapok hitelességét vizsgáljuk vagy hasonló funkciójú mobilalkalmazásokat hasonlítunk össze. A szövegelemzés az öt kritikus kérdés használatával, kiscsoportos munka és közös megbeszélés segítségével történhet.

Médiaműveltség, avagy az irányítás megszerzése

Média, oktatás

A média, technológia és az oktatás kapcsolata rendkívül dinamikus, sokrétű, kérdésekkel és kihívásokkal teli terület. Egy új médium megjelenése általában egyszerrre generál lelkesedést és félelmeket, valódi megismerése lassú, használatának lehetőségei is csak idővel kristályosodnak ki.

Az új médium vagy technológia azonban nem csupán a tudás átadásának egy új eszközét jelenti, hanem új tanulási stílusok, módszerek, struktúrák megjelenését is. Nem elég, ha írásvetítőn mutatjuk be a vázlatot, vagy ha a párosító feladatot ezúttal mobiltelefonon végezhetik a gyerekek.

Eszköz, tartalom

A média oktatási felhasználásának egy másik – ezzel összefüggő – örökös kérdése nem a módszertanra, hanem a médium megismerésére vonatkozik. Umberto Eco 1979-es, Can television teach? című írásában fogalmazta meg;

ha a gyerekeket a televízó segítségével szeretnénk tanítani, előbb meg kell tanítanunk nekik, mi a televízió.

David Buckingham brit professzor, a médiaműveltség oktatásának egyik legfontosabb kutatója (több könyve megjelent magyarul is) több cikkében is amellett érvel, hogy ezt a gondolatot kiszélesíthetjük a média egészére. A média nem szerepelhet csupán oktatási segédanyagként vagy oktatást támogató eszközként.

A médiáról szóló tanítás éppen annyira elengedhetetlen, mint a médiával történő oktatás.

Ez az elv a média folyamatosan változó és megújuló területén mindenre érvényes; a YouTube-videóktól a számítógépes játékokig, a mobiltelefonos tesztfeladatoktól a Wikipédiáig.

Ha az internetet vagy számítógépes játékokat akarunk oktatási célra használni, meg kell ismertetnünk a gyerekeket ezeknek a médiumoknak illetve médiaszövegeknek a jellegzetességeivel; tudásra és a megítélés, kritika képességére kell szert tenniük, hogy magas szintű és hatékony módon használják ezeket. Ez a tudás messze túlmutat azon, hogyan érjük el és használjuk ezeket az alkalmazásokat.

Médiatartalom a tanórán

A tanár a legtöbb esetben arra használja a médiatartalmakat (egy filmet, vagy egy mobilalkalmazást), amire eredetileg tervezték – ismeretterjesztésre vagy szórakoztatásra; nem maga a médiatartalom válik a tanulás tárgyává. Ahhoz azonban, hogy a diákok a média értő, tudatos használójává váljanak, szükséges a médiáról való rendszeres, strukturált és tudatos gondolkodás, a kritikai gondolkodás fejlesztése, illetve a médiaszövegek alapvető jellemzőinek vizsgálata.

Miért van ezekre szükség? James Potter 2015-ös könyvében a médiaműveltség szükségességének egyik legfontosabb elemét emeli ki :

„A médiaműveltség lényege, hogy megszerezzük az irányítást. Ha jártasságot szerzünk a médiában, tisztább rálátást nyerünk arra, hol húzódik a határ a saját világunk és a média gyártotta világ között.”

Empátiára nevelés a digitális korban

Caravaggio: Narcissus / Forrás: Wikipédia

Korábbi, a digitális függőségekről szóló szövegem felsorolásából (nyilván számos egyéb mellett) kimaradt egy olyan elem, amely talán elsősorban azt a generációt érinti, amelynek már természetes lételeme a közösségi média (Millennials, Z-generáció).

A szelfi-szindróma a definíció szerint akkor válik „betegséggé”, ha naponta háromnál többször posztolunk szelfit magunkról. Az önmagunkkal való túlzott elfoglaltság persze nem a közösségi oldalak terméke; a nárcizmus az orvosi szakirodalomban is részletesen leírt személyiségzavar; az ilyen ember énközpontú, mások érzéseit nem veszi figyelembe, kapcsolatai felszínesek, pusztán az elismerésre vágyik. Saját jelentőségét irreálisan felnagyítja.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek a vonások könnyen felerősödhetnek a közösségi média intenzív használatával, a folyamatos online jelenléttel. Ha pozitív szempontból nézzük, az online identitás megteremtése önismeretet, tudatosságot követel. Az émárka kifejezetten arra vonatkozik, hogyan használhatjuk karrierünk szempontjából tudatosan a közösségi médiát önmagunk megjelenítésére – ez pedig minden kétséget kizáróan hasznos. Ha azonban valaki nem tudatosan használja önkifejezésre a közösségi médiát, könnyen elvesztheti józan ítélőképességét, és tulajdoníthat magának túlzott (és visszaigazolható) jelentőségét.

Éppen ezért tartjuk napjainkban, a médiatudatosságra nevelés, a digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen részének az empátia fejlesztését is. Ez segíthet abban, hogy (a gyerekek is) a virtuális világban zajló eseményeket megfelelően értékeljék, saját szerepüket, helyüket reálisan lássák. Ne tulajdonítsanak túl nagy szerepet a várt komment elmaradásának; és képesek legyenek a nem-virtuális világban is az érzelmek felismerésére, kezelésére. Az empátiafejlesztés az a terület, amely segíthet az online megfélemlítés, a cyberbullying visszaszorításában – a megfélemlítő, agresszor sokszor nem is tudatosítja tettének valódi hatását.

Amerikában természetesen ennek is van szakértője. Dr. Michele Borba éppen ezzel a területtel foglalkozik, legújabb könyvében, és blogjának „unselfie” rovatában rengeteg hasznos tanács olvasható.

Michele Borba a túlzott digitális eszközhasználat egy olyan elemét is kiemeli, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig nagyon fontos – ha a gyerek túlságosan sok időt tölt online, nem tanulja meg az offline érzelemkifejezést – kevésbé ismer föl arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat; ezzel kommunikációja sokkal korlátozottabbá válik. Így nehezebben teremt kapcsolatokat, szociális élete is korlátozottabb lesz, önbizalma sérül. Érdemes tehát a szülőknek, tanároknak energiát fordítani az empátiára nevelésre. Ebben segít a sok beszélgetés, az udvariasság, kevesség, az olvasmány- és filmélmények, amelyek a szereplőkkel való azonosulást teszik lehetővé. Dr. Borba a sakkot is ilyen területnek látja: hiszen itt is mások fejével kell gondolkodnunk.

Az empátia fejlesztése általános gyakorlatokkal is megvalósulhat, magyar nyelven innen inspirálódhatunk, angolul pedig itt található egy remek óravázlat, segédanyagokkal.

Három gyakorlat, amely egyszerre fejleszti az empátiát és a médiatudatosságot:

Nézőpontváltás: a médiaüzenetek értelmezése sokszor érinti a szerzőség kérdését, a médiapedagógia öt alapgondolata közül az elsőt. Ha ezt a szöveget valaki írta, a képet fényképezte, érdemes kitalálni, mi lehetett a célja, mire gondolt közben. A reklámot a termék gyártói készíti, hogy eladja, népszerűsítse termékét. Az újságíró nézőpontjától függ, hogyan mutatja be cikkében (vagy videójában) mondjuk a nehéz sorsú, börtönbe került fiatalt. Empátia és médiatudatosság-szempontból egyaránt azt vizsgáljuk, mi mozgatja a másik embert.
Befogadók, értékek, identitás: A médiapedagógia nézőpontjából is nagyon fontos az empátia szerepe, a médiapedagógia öt alapgondolata közül a harmadik (Különböző befogadók különbözőképpen értékelik a média üzeneteit.) éppen erről szól; meg kell érteni, hogy ugyanaz a médiaüzenet különböző felhasználók számára más – más jelentéssel bírhat. Keressünk olyan médiaszövegeket, amelyek várhatóan megosztják majd az osztályközösséget, vitassuk meg az eltérő értékeket; tanítsuk azt, hogy mindenki véleménye egyformán értékes és elfogadható.
Kik fogják majd olvasni, amit posztolunk? Ezt a kezdő közösségimédia-használók (életkortól függően) sokszor nem gondolják végig. Ennek következménye lehet az online zaklatás, illetve az online hírnévvel kapcsolatos kérdések – olyanok is olvashatják később, akik például állást akarnak nekünk kínálni. Sokszor elfelejtjük, hogy az online üzenet nem csak ahhoz juthat el, akiknek szánjuk, és akár eredeti szándékával ellentétesen is értelmezhető. (Ilyen helyzetre számos példát találhatunk hírességek meggondolatlan Facebook-kommentjeiben.)
Kooperativitás, kollaborativitás, közös munka: Médiatudatosságra nevelés nem létezhet valamiféle alkotómunka nélkül, de az élmény- és tevékenységközpontú elemző feladatok is előhívják a csoportmunka lehetőségét. A csoportban végzett feladat, a közös célért való munka lehetővé teszi az önkifejezés, az odafigyelés, az érvényesülés és a visszahúzódás, a vezetés és a követés gyakorlását. A csoportos munka egyszerre értelmi és érzelmi tanulás, és nagyon fontos szerepe van a demokratikus értékekekre, aktív, cselekvő állampolgárrá nevelésben is.

A médiatudatosság- és empátiafejlesztés állandó közös terepe lehet a médiaélményekről, médiakedvencekről való beszélgetés; a saját, valódi, mély érzelmek kifejezése, a másik meghallgatása, hasonlóságok és különbségek felfedezése út lehet a másik megértéséhez, elfogadásához.

Nem lehet elégszer említeni a szülő, tanár példamutató magatartását: nyíltan, érdeklődéssel, ítélkezés nélkül fordulni a gyerek véleményeihez, gondolataihoz, érzéseihez.

Néhány kérdés:

Melyik a kedvenc sorozatod, és miért?
Melyik volt a kedvenc sorozatod kiskorodban, és miért?
Melyik (volt) a kedvenc Disney-rajzfilmed?
Ki a kedvenc mesehősöd?
Melyik filmből melyik szereplő lennél szívesen, és miért?
Melyik filmtől, mesehőstől féltél kiskorodban?
Ki az a médiaszereplő, akit utálsz, és miért?
Melyik a kedvenc és a legjobban utált reklámod?
Melyik híresség közösségimédia-posztjait szereted a legjobban, és miért?
Az ismerőseid közül kinek a posztjait szereted legjobban, és miért?

3 egyszerű gyakorlat a digitális műveltség tanításának kezdetéhez és a világ jobbításához

Amikor az iskolában szóba kerül az internet, általában a biztonságos internethasználatról, az online megfélemlítésről esik szó, esetleg online tesztet oldanak meg vagy közösen készítenek gondolattérképet, esetleg emailen küldik el a házi feladatot a tanárnak.

A digitális műveltség azonban nem ez. Nagyon fontos, hogy a védekező, „az internet veszélyes terep” attitűd megváltozzon, helyette értő, aktív internethasználatról beszéljünk, olyan feladatokon keresztül, amelyek nem pusztán papírral-ceruzával is megoldható feladatok modernizált változatai.

Alec Couros, a kanadai University of Regina in Saskatchewan tanára így fogalmaz a digitális műveltséggel kapcsolatos szemléletváltásról: „A fő gondolat, hogy a digitális eszközöket arra használhatjuk, hogy ügyeket, embereket támogassunk, jobbítsuk környezetünket, a világot magunk körül.” Ez a digitális állampolgárság célkitűzése, amelyet a digitális műveltség fejlesztésével érhetünk el.

„Azon kell gondolkodnunk, hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek azt, hogyan használják online identitásukat a világ megismerésére és alakítására. Ez nem pusztán a biztonságról, hanem a világ jobbá tételéről szól.”

Az itt következő három feladatot Alec Couros, egy online, 9000 diákot és tanárt megmozgató workshopon mutatta be, azonban számos változatuk ismert és használt. Az alapfeladatokat néhány segítő kérdéssel, háttéranyaggal, magyarázattal bővítettem.

1. Cyber-szimatolás

Ez a gyakorlat felső tagozatosokkal és középiskolásokkal működik igazán. A gyerekek választanak egy hírességet, „celebet”, olyat, aki erős online identitással rendelkezik. A kutatás során minél több, a sztárnak önmagáról közzétett információját gyűjtik össze, majd elemzik abból a szempontból, hogyan alakítják ezek az online identitását.

Mely fórumokon, közösségi oldalakon jelenik meg?
Milyen tulajdonságait akarja kiemelni? Miről nem beszél?
Milyen témákban, milyen módon nyilvánul meg?
Milyen képeket posztol magáról? Hogy jelenik meg ezeken? Jellegzetes ruhák, frizura, pózok?
Hogyan reagál konfliktushelyzetben?

2. Digitális detektívek

Ez a feladattípus az internetes források megbízhatóságáról szól. A módszer lényege, hogy a gyerekek – a detektívek – különböző, interneten elérhető médiaszövegek vizsgálata során igyekeznek megállapítani, hogy az adott forrás megbízható-e. Ehhez azonban nem kapnak előre elkészített kérdéssort, vizsgálati szempontokat, hanem nekik maguknak kell összeállítaniuk saját „nyomozókészletüket”. Ez a feladat a kritikus, tudatos médiahasználatra nevel, és a (digitális) médiaszövegek megkonstruáltságára hívja föl a figyelmet; ez teszi lehetővé, hogy megértsük: a média nem a valóságot mutatja be.

Különböző korosztálynak különböző típusú és nehézségű feladatokat találhatunk ki, olvashatunk és írathatunk cikkeket, nézhetünk videókat és hoaxokat.
A témával kapcsolatban érdemes TED-videókat is nézetni a nagyobbakkal, például ezt és ezt.
Minden tantárgyban, minden témakörrel kapcsolatban mélyíthetjük az ezzel kapcsolatos ismereteket.
Érdemes először a kontextust tisztázni: a felhasználó nézőpontja (milyen információt, milyen céllal keres, ezt milyen típusú oldalon találhatja meg); illetve a webes kontextus általános jellemzői, milyen típusú, hogyan kinéző honlapot várunk a kereséskor (hírportált, blogot vagy fórumot? nevesített szerzőket? letisztult vagy cuki designt?), illetve hogy hogyan jutottunk oda (Google-keresés? Facebookos megosztás?).

Jim Kapoun ötpontos módszere jó kiindulópont lehet az online forrás hitelességének vizsgálatához:

hitelesség: jelöl-e a honlap szerzőt / intézményént, van-e lehetőség kapcsolatfelvételre, hol jelenik még meg a szerző? illik-e a műfaj a témához?
autoritás: mit árul el a domainnév, milyen típusú a honlap, ki tartja fent, milyen céllal?
objektivitás: mi a (média)szöveg célja? információt ad át, vagy reklámoz? milyen a szöveg műfaja, stílusa? más forrásokkal összehasonlítva objektívnak tűnik?
aktualitás: működik az oldal? rendszeresen frissítik? tartalmaz az adott bejegyzés elavuló témát? mikor íródott?
lefedettség: hozzáférhető (ingyenes, regisztráció nélküli) a tartalom? könnyen megjelenik? működnek a megadott linkek? milyenek a képek, kép és szöveg aránya?

További források például itt, itt és itt.

3. Társadalmi tevékenység

A digitális műveltség oktatása olyan pedagógiai szempontrendszerrel és módszertanokkal kapcsolódik össze, mint a hálózatos tanulás, az élmény- és tevékenységalapú tanulás, a csoportmunka, a kooperatív tanulás, illetve a projektmódszer. A digitális műveltség oktatásának kezdéséhez is választhatunk projektet. Egy ilyen típusú projekt saját élmény alapú – valamilyen helyi, vagy a résztvevőket érdeklő téma köré szerveződik, amelyet a saját környezetükben fontosnak éreznek. Megvizsgálnak társadalmi célú kampányokat tapasztalatgyűjtés szempontjából, majd megtervezik, ideális esetben meg is valósítják saját kampányukat.

A tudatos, felelős állmapolgári magatartásra nevelés mindig is összekapcsolódott a médiaműveltség célkitűzéseivel, a digitális állampolgárság fogalmának megjelenése még egyértelműbb tette ezt. A digitális és médiaműveltség egyik legfontosabb céla, hogy „hangot adjon” olyanoknak (egyéneknek és társadalmi csoportoknak), akiknek erre szükségük van.

Néhány forrás, digitális állampolgársággal kapcsolatos projektekhez itt és itt.

Tíz gondolat ahhoz, hogy elkezdjük

A médiapedagógia a médiatudatosságra nevelés folyamata. Folyamatosan témája a családi beszélgetéseknek, és az iskolában is időről időre felmerül. A médiapedagógia a gyerekek saját élményein feldolgozásán alapul, hiszen számtalan ismeretük, tudásuk van erről a témáról. A sokféle tudás összegyűjtseé, elmélyítése a cél.

Kezdhetjük úgy, hogy értő odafigyeléssel hallgatjuk a gyerekeket, és a mélyebb megértést segítő kérdésekkel támogatjuk őket, hogy kifejthessék gondolataikat. Az így kiépülő elfogadó, bizalmas légkör alapvető ahhoz, hogy megnyíljanak, és valódi kérdésekről, problémákról eshessen szó.

A médiatudatosságra nevelés alapvető, tantárgyakon átívelő fejlesztési terület – így jelenik meg a Nemzeti Alaptantervbe, és valamennyi szaktárgy irányában egyre nő az elvárás, hogy saját területükre is építsék be – hiszen az ismeretszerzés és -feldolgozás új (lassan hétköznapinak nevezhető) formáinak mindenhol szerepe van.

Íme tíz gyakorlati tanács a kanadai MediaSmart-tól:

1. Keressük a ‘tanítható pillanatokat”!

Figyeljünk arra, miről beszélnek a tanítványaink. Nagyon valószínű, hogy szóba kerül valamiféle médiaélmény. Halgassuk, amit mondanak. Az innen vett példákat aztán az elemzés során felhasználhatjuk. Hallgassunk figyelmesen, megértően, tegyünk föl kérdéseket – érdeklődés, kompetencia.

2. Médiaszöveg-alkotás a tanórán

A médiapedagógiában az alkotásnak kulcsfontosságú szerepe van. Érdemes megadni a lehetőséget a diákoknak, hogy a média különböző formáin fejezzék ki magukat; fényképezzenek, készítsenek videót, írjanak blogot vagy készítsenek mémet. Ezzel fejlődik szövegértési-szövegalkotási készségük, motiváltabbak lesznek. (sokféle médiaszöveg, publikálás, valódi visszajelzés)

3. A kulcskérdések megjelenése

Mivel a médiapedagógia elsősorban nem tananyagot, hanem készségeket tanít, valamint spirális felépítésű, sokszor térünk vissza ugyanahhoz a témához. Az elemzések során az öt kulcskérdés szempontjai mindig jelenjenek meg valamilyen formában.

4. A médiával foglalkozni öröm

A legtöbb gyerek (és felnőtt) szeret filmet nézni, játszani vagy internetezni. Ebből az örömből a tanulásban is tőkét lehet kovácsolni. Ne gondoljuk, hogy a kritikai gondolkodás a kritizáló gondolkodással azonos. Találkozunk problémás területekkel, de nem szabad elvesztenünk a médiával való foglalkozás élvezeti értékét. Hozzunk bátran pozitív példákat is.

5. A médiáról is taníts, ne csak a médián keresztül

Valahányszor megjelenik a média az órán, valmilyen médiaoktatásnak is történnie kell. Ha egy színdarab vagy regény videóváltozatát nézzük, beszéljük meg különbségeiket a kulcskérdések alapján. Ha egy dokumentumfilmet mutatunk biológia- vagy történelemórán, beszélhetünk szerzőről, nézőpontokról, formai eszközökről, és arról, mi maradt ki. Tanuljunk meg újságot olvasni, online információt megítélni, kommentelni és tartalmat megosztani is.

6. A médiapedagógia kérdésfeltevéseket jelent, nem válaszok megtanulását

A médiapedagógia kritikai gondolkodásra, önálló ítéletalkotásra oktat. A tanár mutasson mintát azzal, hogy türelemmel, nyitottan közelít diákjai véleméynéhez, és higgadtan, racionális érvek mentén gondolja végig azt. Ez különösen fontos érzékeny témák (mint a sztereotípia vagy a testkép) esetében, ahol a diákoknak is erős és heves érzelmeik lehetnek.

7. Ne felejtsük el, hogy a média fontos

A diákok gyakran azzal ütik el egy-egy kérdés élét, hogy “de hát ez csak egy tévéműsor volt”, “csak láttam, hogy valaki megosztotta”. Emlékeztessük tanítványainakt arra, hogy a médiaszövegek olyan jelentést is tartalmazhatnak, amelyre a szerzőjük eredetileg nem is gondolt, illetve a hogy a média milyen erősen befolyásolja az emberek gondolkodását, azt, hogy hogyan látjuk magunkat és a többieket.

8. A médiafeladatokat értékelni és osztályozni kell

“Ez benne lesz a dolgozatban?” Azzal, hogy a médiás feladatokhoz is valódi értékelés társul, erősítjük jelentőségüket. Természetesen a médiás számonkérés különbözik a többi tantárgynál megszokottnál. Érdemes minden feladathoz külön értékelőtáblázatot (olyasmit, mint a szöveges értékelés) készíteni, és azt a diákok rendelkezésére bocsátani. A projektek, kreatív feladatok során pedig érdemes munkanaplót íratni, amelyen keresztül reflektálhatnak saját munkájukra.

9. Használjuk a diákok által hozott forrásokat

Ahhoz, hogy még vonzóbbá tegyük számukra a médiával való foglalkozást, tegyük lehetővé, hogy ők ajánljanak témát a feldolgozáshoz. Ha pontos elvárásrendszerünk van arról, mit látunk szívesen az órán, akkor ebből nem fog probléma származni.

Egy másik, még békésebb lehetőség, hogy először felmérjük a diákok médiahasználati szokásait, médiakedvenceiket, és az általuk megjelölt kedvencekből válogatunk.

10. Naprakészen a médiából

A tanár hitelességét növeli, ha hozzá tud szólni a diákok által hozott témákhoz. Mit néznek, hallgatnak, játszanak, mi a divat online – ilyenkor hagyhatjuk azt is, hogy egy kicsit ők tanítsanak minket.

Médiaélmények – irányított filmnézés

A film és a médiaoktatás az európai médiaoktatás hagyományában is, de Magyarországon különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz. A hatvanas évek filmesztétika foglalkozásai indították el nálunk az iskolai médiaoktatást, és noha a két terület dinamikus együttélésében napjainkban a digitális műveltségről esik több szó, ne felejtsük el, hogy a filmnézés továbbra is a gyerekek és fiatalok egyik legkedveltebb szórakozási formája.

Az irányított filmnézés az élményfeldolgozás egyik formája; a gyerekek saját élményeire, világlátására támaszkodva reflexióra, kritikai gondolkodásra késztet. Erős közösségi élményt nyújt, és az önismeret fejlesztésére is lehetőséget kínál.

Segíthet az önismeret fejlesztésében, a filmnézés gazdagítja és befolyásolja a tehetséges gyerekek gondolkodását.

Egy film szolgálhat metaforaként valamely élethelyzet mélyebb megértéséhez, újabb aspektusok felfedezéséhez, ha megfelelő kérdésekkel és gyakorlatokkal dolgozzuk föl.

A legnehezebb, legnagyobb kihívást okozó feladat az, hogyan találunk megfelelő filmeket, hiszen noha nem tagadhatjuk, hogy a filmek nagyon fontos szerepet játszanak napjaink gyermek- és ifjúsági kultúrájában is, érdekes kísérlet populáris filmeken keresztül vizsgálni érzékeny társadalmi kérdéseket.

Az irányított filmnézés keretei

A közös filmnézés nagyon sokféle módon megvalósítható. A rendelkezésre álló időkeret sem okvetlenül korlátoz; a filmrészletek tanítása (ugyanúgy, mint az irodalomoktatásban a regényrészleteké) nem váltja ki ugyan a teljes szöveg ismeretét, egy jól kiválasztott részlet azonban (amelyet lehetőség van akár kétszer is megnézni) remek beszélgetésindító, vagy elemzés tárgya lehet. Ilyen esetben azonban a filmnézés élményszerűsége, értéke elvész. Lehetséges stratégia az is, hogy egymás után, több tanítási óra alatt nézzük végig a filmet, minden órán teret adva a beszélgetésnek is. Itt hangsúlyosabbá tehetjük a cselekménnyel, a szereplők sorsával kapcsolatos feltételezések, elvárások vizsgálatát, ugyanúgy, mint a szakaszos olvasás esetében.

Fontos, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) értsék, a filmnézés nem pihenés, vagy szabad tevékenység, engedélyezett lógás. Ezért érdemes (akár csoportos) megfigyelési szempontokat is kiosztani kevésbé rutinos filmnézők esetében. Természetesen tanórán kívüli (szakköri, tábori) keretben ezt a szempontot kevésbé szükséges hangsúlyozni.

Az irányított filmnézés folyamata

Az első szempont a filmek beszerzése és vetítése. Mivel a vetítések célja a médiatudatosság fejlesztése, járjunk elöl jó példával, és lehetőség szerint ne vetítsünk illegálisan szerzett filmeket. A dvd-k elején futó szöveg, amely szerint a dvd-t nyilvános helyen nem szabad vetíteni, az oktatási intézményekre, iskolai vetítésekre nem vonatkozik – itt nem kereskedelmi célú a vetítés. A nagy videómegosztó portálok – mint a YouTube – folyamatosan ellenőrzik a feltöltött filmeket, így ott jogtiszta tartalmakkal találkozunk – ezekért a reklámok megnézésével “fizetünk”, nyereségén pedig a szolgáltató osztozik a film készítőjével (erre valók az ún. hivatalos csatornák).

A közös filmnézés egyik legfontosabb előnye az érzékenyítés fejlesztésének lehetősége. A felnőttnek mindenképpen meg kell ismernie előre a vetíteni kívánt filmet, és végiggondolnia a film tartalmát; hogyan hatnak majd a gyerekek érzéseire, attitűdjeire, véleményére. Mindenképp meg kell nézni a filmet előre azért is, hogy biztosak lehessünk abban, hogy tanítványaink életkorának, fejlettségének megfelelő (erről a korhatárbesorolás nem mindig ad elégséges információt.)

A gyerekek és tinédzserek számára a barátsággal, identitással, nemi szerepekkel, családi és korátrs kapcsolatokkal foglalkozó filmek fontosak és érdekesek lehetnek.

A film előzetes megnézése után a nevelőnek fel kell készülnie a facilitált beszélgetésre. A facilitáció ebben az esetben azt jelenti, hogy nem a beszélgetés vezetője (facilitátor) szabja meg annak kimenetlét, tanulságait, hanem a résztvevők maguk hoznak megoldásokat, bizonyos keretek között maguk alakítják a beszélgetés irányát (miről és mennyit esik szó). A facilitálás célja nem az ismeretek átadása, “rávezetés”; hanem a résztvevő gyerekek egyéni fejlődése, készségfejlesztése.

A felkészülés természetesen a facilitált beszélgetéshez is szükséges; a facilitátornak számtalan olyan kérdéssel, kérdéscsoprttal kell készülnie, amelyre a beszélgetés során sor kerülhet, de egyáltalán nem biztos, hogy valamennyit fel is tudja használni.

A kérdéseket olyan módon kell megfogalmazni, hogy ne ellenőrző, vizsga-jellegűek legyenek, hogy a gyerekek merjenek megszólalni, értsék, hogy ezekre a kérdésekre nem egyetlen, tökéletes válasz van. A beszélgetés körülményeinek is olyan biztonságosnak, támogatónak, elfogadónak kell lennie, amelyben a gyerekek bátran megnyilvánulnak saját érzéseikről, gondolataikról.

A beszélgetéshez föl kell állítanunk néhány alapszabályt; mindenkit meghallgatunk, kivárjuk, amíg elmondja a mondanivalóját, minden véleményt elfogadunk, nem kritizálunk, hanem legfeljebb vitázunk. Elfogadjuk többféle vélemény jogosságát.

A csoportos beszélgetésben nem gyakorlott gyerekek esetében bevezethetünk szabályokat is a megszólaláshoz; lehet sorban menni, jelentkezni, vagy úgynevezett beszélő tárgyat használni; csak annak van joga megszólalni, akinél a tárgy van.

Lehet módszer a kiscsoportos beszélgetés, ahol aztán egy szóvivő hangosítja ki az egész csoport számára az eredményeket.

A kiscsoportos beszélgetés előnye, hogy alkothatunk olyan homogén csoportokat, ahol a gyerekek megélik, hogy hasonlóan gondolkodnak a megadott témáról; ilyen esetben nem is muszáj beszámolni a beszélgetséről az egész csoport előtt.

A biztonságos környezet felállításához a felnőtt empatikus kérdéseire is szükség van, érdemes úgy felépíteni a beszélgetést, hogy az első kérdésekkel megteremthessük a biztonságos, nyugodt, empatikus környezetet.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy vitára nincsen lehetőség. A felnőttnek azonban figyelnie kell a gyerekek érzelmi állapotára is, és ha szükséges, további segítséget nyújtani nekik érzéseik feldolgozásához, akár beszélgetéssel, akár gyakorlatokkal, akár egyéni feladatokkal.

Élményfeldolgozás

A médiaélmény-feldolgozás gyakorlatai igen sokfélék: rajz, vagy más vizuális kifejezőeszköz, szerepjáték, kreatív írás, transzformációs szövegalkotási gyakorlatok pl. újságcikk, napló (blogbejegyzés) írása, vagy akár videó készítése.

A feladatok legyenek élvezetesek, és kínáljanak lehetőséget az introspekcióra, és adjanak lehetőséget a film, illetve a beszélgetés továbbgondolására.